2013. június 13., csütörtök

Felemás hétvége

Felemás, mert amilyen jól indult, olyan gyorsan lejtmenetbe ment, körülbelül szombat éjféltől. 
De ne szaladjunk annyira előre a beszámolóval, mert azelőtt szerencsére történt pár kellemes dolog. 
Ugyanis körülbelül egy nappal azután, hogy az egész kockás dolognak vége lett, megtárgyaltuk Csillával, hogy szombaton moziba megyünk, mert már csak két hetem van arra, hogy láthassam Mike csodás mosolyát. Volt mit várnom tehát a táncpróbákkal, fuvarokkal és smink-tanulással teli héten. Történt ugyanis, hogy pénteken a kisasszonynak táncelőadása volt, amire szigorúbb hajászati és sminkelési szabályok vonatkoztak mint egy Broadway-előadásra. Amivel nem lett volna semmi gond, hiszen Lisa nem bukdácsol a Bevezetés a lányos lányok világába című tantárgyból, szóval megcsinálhatta volna a kisasszony kontyát és a sminket is. De persze Lisa pont péntekre vett ki szabadnapot, hogy elmenjen az unokatesóját lánybúcsúztatni, és egyedül maradtam a bajban. Mivel senki nem bízott az én istenadta kontycsavarási és sminkelési képességeimben, egész héten gyakorolnom kellett eme két ősi mesterséget. Péntekre már álmomból felkeltve is profi kontyot tudtam volna varázsolni még egy kopasz ember fejére is, de ennek ellenére féltem továbbra is, hiszen rajtam volt a fél világ szeme.
Szerencsére, a konty és a smink is sikeresen elkészült végül, és időben odaértünk az előadásra is, ami igazából az egyik legcukibb dolog volt, amit valaha láttam. Úgy értem, mikor 5-6 éves korosztály rázza magát valami musical-dalra, úgy, hogy közben egymást, vagy a függöny mögött bujkáló tánctanárt lesik a helyes mozdulatokért, hát valami felbecsülhetetlen. Szerencsére a büszke szülők tapsvihara folyamatosan elnyomta az előadások alatt fel-feltörő nevetésem. A kisasszony csapata, persze, nagyon ügyes volt, igaz, ők már nagyobb gyerekek, nem keverték össze a lábaikat. 
A legjobb hír azonban az előadás után jött apukától, mikor kijelentette, hogy úgy néz ki, a hétvégén nem kell dolgoznom. Ennek annyira megörültem, hogy hazafelé megajándékoztam magam egy vacsorával a Taco Bellből és teli torokból énekeltem az iPodommal együtt a kocsiban.
Szombaton, aztán Csilla összeszedett a háznál, és miután kisebb örömtáncot lejtettünk, amiért mindkettőnknek teljes szabadnapja volt (azaz nem kellett estére sem hazamennünk dolgozni), célba vettük a közeli Safewayt, ahol jól bevásároltunk bagelből és fánkból, és szépen megreggeliztünk, jó FBI ügynökök módjára a kocsijában. Aztán célba vettük a Tysons Cornert, hogy körbenézzünk, és igen, egyszer majd beüljünk valami filmre is. Vagy több filmre, mert elhatároztuk, hogy jó magyarok módjára megveszünk egy jegyet, és miután már bekerültünk a moziba, a kutyát nem érdekli, melyik film miatt vagyunk ott, szépen ott is ragadunk még vagy három másikra. Igaz, nekem akadtak kétségeim a terv sikerességét illetően, mivel a) annyit lógunk ott, hogy néhányan már biztos megjegyezték az arcunk (reményeim szerint Mike is), illetve b) a neonsárga felsőm talán nem a legjobb választás volt az ilyesmi akciókhoz.
Miután körbejártuk a boltokat, fel is rohantunk a mozihoz, és kiválaszottuk első filmünknek a Now You See Me-t, aminek a trailere már hosszú hónapokkal ezelőtt megfogott minket. És milyen jól döntöttünk, mert a film fantasztikus volt, és mindketten elhatároztuk, hogy bűvészek szeretnénk lenni a látottak után.
Azt hiszem, a mozis kóla már itt kezdte megtenni a hatását, de az biztos, hogy miután megláttam, ki ácsorog a büfében, még inkább beütött. Talán jobban jártam volna két héttel ezelőtt is, ha ahelyett, hogy elnyújtom a kockás randit inkább maradok az eredeti tervnél, és elmegyek mozizni Csillával. Már simán Mike látványa, ahogy az embereket szolgálta ki, nagyobb vigyort csalt az arcomra, mint körülbelül bármi, amit Őkockasága mondott nekem. (Ó, erre célzott azzal, hogy érzelmileg egy 12 éves lány szintjén állok, már minden világos...)
Természetesen, mivel jó kislányok vagyunk, vettünk jegyet a következő filmünkre, és kis nézegelődés után a Barnes & Noble-ban, illetve az American Eagle-ben, ismét célba vettük a mozit. 
Mivel már alaposan teletömtem magam popcornnal az előző film alatt, nem voltam éhes, de nem is a film miatt járok oda, szóval megmondtam a hasamnak, akármennyire is nem tetszik nek, le kell gyűrnie egy újabb popcorn-adagot, mert nekem be kell állnom Mike sorába, és vennem valamit. 
Miközben ott ácsorogtam, és próbáltam úgy tenni, mint aki teljesen véletlenül már megint ott kötött ki, véletlenül összetalálkozott a tekintetünk Mike-kal. A következő pillanatban az én arcom lángra gyúlt (és reménykedtem, hogy visszaszerzi normális színét, mielőtt sorra kerülnék), Mike pedig az őt kisegítő lányhoz fordult, és mondott neki valamit. Mire a lány rám nézett, és bár szájról olvasási képességeim nem épp a legjobbak, meg mernék esküdni, hogy utána azt kérdezte Mike-tól: That's her? Amennyiben ez lehetséges, még inkább elpirultam, és ha nem lettem volna "két hetem van hátra, semmi nem érdekel"-hangulatban, gyorsan vissza is futottam volna a sötét terembe szégyenemben. 
De.
Amint sorra kerültem, Mike a legcsodálatosabb mosolyát vetette rám, kaptam "have a great night"-ot is, ami nem mindenkinek jár, ugye, szóval azzal nyugtatom magam, hogy nem azért tudja a fél mozis dolgozótábor, hogy ki vagyok én, mert annyira látványosan odavagyok Mike-ért, hanem mert tudják, hogy Mike mennyire várja, hogy én egyszer felbukkanjak, és amikor megteszem ezt, egy fél pillanatra mindenki abbahagyja a munkát, és azt figyelik, mi fog történni. Ki tudja, talán akadnak Mike/Bebe shipperek is a bandában, akik fanfictiont írnak és... kicsit túlságosan belelendültem ebbe, lapozzunk.
A második választásunk a The Internship című film volt, amit szintén régóta szerettünk volna már megnézni, Csilla a jónak ígérkező vígjátéksága, én pedig Dylan O'Brien szereplése miatt. Azt hiszem, utóbbi miatt szegénynek igencsak az agyára mentem, nagyjából a film huszadik percétől, mert végig olyasmikat suttogtam a fülébe, hogy "ugye milyen cukiiii" és hasonlók. (Ismét: teljesen jogosan hasonlítottak egy 12 éveshez...) Ezután a film után pedig arról győződtünk meg, hogy a Google-nek szeretnénk dolgozni. A bűvészség meg az nem teljesen zárja ki egymást, azt hiszem.
Mivel továbbra is abban a hitben éltünk, hogy nekem másnap is szabadnapom lesz, gyorsan le is szerveztünk magunknak egy kis programot vasárnapra is. 
Erre körülbelül két órával érkezett sms formájában a hidegzuhany, hogy hopp, vasárnap dolgoznom kell, ráadásul nem is keveset, bocsánat. Nem, semmiféle bocsánatkérés nem szerepelt az üzenetben, az az igazság. A munka meg ugyan gyorsan eltelt volna, de egész nap az járt a fejemben, hogy a fenébe is, ehelyett akár járhatnám D.C. utcáit is, szóval nem igazán voltam a legjobb formámban. Sőt, azon kevés napok egyike volt, mikor úgy éreztem, nagyon örülök, amiért már alig maradt hátra időm, és hamarosan örökre búcsút mondhatok ennek a gyönyörű szakmának. 
Egy hét múlva ilyenkor ugyanis már a repülőn fogok ülni hazafelé. Furcsa belegondolni. Ha a kovászos uborkára gondolok, amire már a reptéren rávetem magam, közvetlen azután, hogy kiszabadultam anyu karjai közül, izgatott vagyok. Ha arra, hogy nem lesz több spontán szombat reggeli bruncholás Csilla autójában, kis kiruccanás a Tysons Cornerbe, vagy bármi más, lényegesen érdekesbb helyre... akkor máris nem érzem már annyira jól magam.
Ráadásul, dolgoznom kéne egy au pair-mókát lezáró bejegyzésen is, ugye?
Ó, dehogy kéne. Úgysem fogok hiányozni senkinek.

Egy hét múlva: próbálom majd nem halálra unni magam a repülőn.

3 megjegyzés:

  1. Igenis nagyon fogsz hiányozni!!! "Csak" fél éve találtam rá a blogodra.. Ha nem lennél te, meg Csilla, a hétfőim ugyanolyan szörnyűek lennének, mint azelőtt. De mióta rátok találtam, már legalább ennyi kicsi fénypontja van a napomnak:) Nem teheted meg vel(em)ünk, hogy már csak egy bejegyzés, és vége?! Bizony be kell látni, hogy némelyeknek olyan fontos ez a néhány blogbejegyzés, mint másnak a kávé... Anélkül nem indulnak a reggelek...
    Úgyhogy remélem még olvashatunk sokat-sokat, mert ha nem, lassan jobban kezdek pánikolni a hazautazásod miatt, mint te magad...:(
    :D

    VálaszTörlés
  2. reménykedem abban, hogy kiskegyed nem fogja elsumákolni azt a lezáró bejegyzést, valamint abban is, hogy utána se fog minket olvasmányok nélkül hagyni.
    talán a nyár és a végrehomeéskovászosubi ok lehet az apróbb olvasnivalónélkül-hagyásunkra, de majd ugye szeptembertől ismét beszámolsz az izgalmaspörgösmeghökkentősügynökösdiskocka életedről .. [ csillogókiskutyaszemekkelrimánkodvanézős smile ]
    (:

    VálaszTörlés
  3. Névtelen18/6/13 11:49

    Holnapra biztonságos, zökkenőmentes, jó utat Bebe!

    VálaszTörlés