This is Halloween!

Végül, azt hiszem, egész jól sikerült a Halloweenem. Nem, nem mentem végül cukorkát gyűjteni, de hála annak, hogy én voltam az édessegeket tartalmazó tál majdnem teljhatalmú ura, sokkal több finomságot sikerült bezsebelnem, mintha trick or treat-ezni mentem volna, és mindenki látta volna rajtam, hogy én bizony gyerekeket kísérek.

Ennél több is van, de ők kerültek bele a helyes Victoros táskába, szóval ők szerepelnek a képen is.

Szerencsére, a cukorkaosztogatásra Lisa is velem maradt, főleg azért, mert este hattól nyolcig lezárták a környező utcákat, hogy véletlenül se üssön el senki egy bóklászó gyereket sem. Jól kibeszéltünk mindenkit, a kiccsaládunkat, Lisa barátját, a két drága jó gyermeket, meg azt is, hogy nem tudjuk, mihez akarunk kezdeni a jövőnkkel. Közben vígan eszegettük a cukorkát, amit osztogatni kezdtünk volna.

Jó sok kisgyerek bukkant fel a házunknál, sokan a szokásos boszorkány, angyal, meg ehhez hasonló jelmezekben, de akadtak igazán ötletesek is, például a kisfiú, aki a Gangnam Style előadójának, PSY-nek öltözött be. 

Fél nyolckor, mikor hazaért a család, kiköltöztünk a ház elé a tálkánkkal, hogy onnan osztogassuk az édességet. Apukával, aki Voldemortnak öltözöttbe, kibeszéltük a Disney-felvásárolta-a-Lucasfilmet-ez-a-világvége-vagy-megváltás-ügyet, fényképezkedtünk, nézegettük a jelmezes gyerekeket. Én reménykedtem benne, hogy legalább egy valaki felismer majd, hogy én mégis kinek öltöztem be, de ez sajnos nem történt meg. Legalábbis nem hiszem.

Nyolc óra körül ugyanis, mikor már teljesen kihalt volt az utca, és mi is készülődtünk volna visszavonulni a házba, egy magányos alak bukkant fel az úton. Hála annak, hogy lassan már hivatalos stalker státuszba lépek, én rögtön tudtam, hogy Ifjabb Madár az. Egy nagyon csúnya, szarvasos kötött pulcsit viselt, nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert ilyen imádnivalóan aranyos alapból a stílusa, vagy Mark Darcynak öltözött be a Bridget Jones naplójából. Miközben rákanyarodott szülei járdájára, egészen halványan rám mosolygott. Sajnos, nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert így jelezte, hogy a szoknyám tökéletes hosszúságú, és egészen jól nézek ki lábaim a fehér harisnyában, együttérzését fejezte ki, amiért a családi móka kellős közepén maradtam, vagy felismerte a jelmezem. Az első, vagy a harmadik lehetőségnek örülnék legjobban, nyilván.

Szépen elkezdtem magam csöpögni egy sort, álmodozásom igazi Voldemorthoz illő gonoszsággal apuka szakította félbe egy: szerintem túl fiatal hozzád az a fiú-mondatocskával.

Mintha nem lennék ezzel én is tökéletesen tisztában.

Miután minden gyerek nagy nehezen ágyba került, levágtattam a szobámba, felkészülve az esti Supernaturalra, és ekkor vettem észre Facebookon, hogy az AWOLNATION december 13-án Baltimore-ban koncertezik majd?

De Bebe, mi a jó édes cickafarok az az AWOLNATION?

A közös kedvenc zenekarunk Miguellel. Mivel általában szeretitek a zenéket, amiket beillesztek a blogba, tessék, művelődjetek, hamarosan sokat fogtok még hallani az együttesről.

Tudtuk, hogy éppen turnéznak, de egy olyan helyen sem léptek fel, ami egyáltalán a közelben lett volna. Aztán hirtelen, elő a semmiből, bamm, Baltimore. December 13. Jegyár: 25 dollár. Miguellel ugyanis sok koncertre szerettünk volna menni, de akármennyire is szeretjük például a The Killerst, sajnos 70 pénzért inkább találunk más elfoglaltságot. 

Még nem tudjuk, hogy azon a bizonyos csütörtöki estén, hogy jutunk majd le Baltimore-ba, meg vissza, és mennyire leszünk hullafáradtak másnap, de egyelőre még nem is érdekel minket. Ott kell lennünk, és az első sorból ordítani a dalokat, főleg a Kill Your Heroes-t, ami a legeslegnagyobb kedvencünk. 

Tíz perc múlva pedig kezdetét veszi a NaNo is, nem tudom, valószínűleg csak pár szót fogok írni ma, hogy azért elmondhassam, én elkezdtem, mikor el lehetett, de aztán megyek aludni, hogy ne legyek teljesen használhatatlan holnap. Hiszen még kincsvadásznom is kell... őőőőrület. Bár szerencsére ez az a fajta, amit én választottam magam, és igazából élvezem is.