Fritz, a lelkileg sérült macska

Kedves olvasók, a bejegyzés keretein belül a blog történelmének egyik legnagyobb rejtélyéről leesik az a bizonyos, képzeletbeli lepel. Mivel gonosz vagyok, csak a végén árulom el, pontosan melyik rejtélyről is van szó. Ha érdekel titeket, sajnos végig kell olvasnotok az előtte lévő tömény önsajnáló sorokat.

Kezdjük is az első Parával. Amit jogsi-parának neveztem el, mert igen, ahhoz van köze, hogy jogosítványt kell szereznem. Amerikait. A hazautazásom előtt öt hónappal. Áhh. Anyuka hét elején dobta a bombát, miszerint a biztosító megszüntethei a Dínó rám eső biztosítását, ha az Amerikában töltött második évemben nincs amerikai jogsim. Persze, a biztosító biztos belehalt volna, ha mondjuk ezt pár hónappal előbb közli. Nem mintha az amerikai jogosítványszerzés annyira nagy kunszt lenne. Megírsz egy tesztet, aztán még egyet, vezetsz körülbelül fél órát, és már kezedbe is nyomják a jogosítványod, menj, vezess Isten hírével, szép napot. A gond csak azzal van, hogy a vizsgának kötelező része a párhuzamos parkolás. Nekem csak azért sikerült második körben jogosítványt szereznem otthon is, mert sikeresen megúsztam a párhuzamos parkolás részét a vizsgának, pedig akkor egy csöppnyi Suzukival parádéztam fel-alá. A Dínóval ez egy lehetetlen feladat, tolatókamera ide, vagy oda.

Apuka ma este aztán azt mondta, lehet, nem is kell jogosítvány. Anyuka szerint még ne higgyek neki. De én szeretnék. Annyival egyszerűbb lenne az életem, ha nem lennének folyamatosan párhuzamos parkolással kapcsolatos rémálmaim.

Aztán itt van nekem a második Para is, ami már annyira para, hogy már ParaPara. Vagy más nevén egyetemes-para. Január 15 a jelentkezési határidő az angol egyetemekre, nekem meg még mindig nincs ajánlólevelem a tanáraimtól. Tudom, az én hibám, amiért mindent az utolsó utáni pillanatokra tartogatok (mert  az erre vonatkozó 2012-es újévi fogadalom bizony csúfosan megbukott), es nem figyelmeztettem őket időben, hogy hé, helló, nekem referencia kéne. Most aztán rámenősen zaklathatok mindenkit, amit nagyon nem szeretek csinálni. De ha nem teszem, akkor lőnek az egyetemnek, a fasza munkámnak az MI6-nél, a közös lakásomnak az én drága Watsonommal, és a boldog jövőmnek Ben Whishaw-val. Szeretném csak azért használni ezt a gif-et, mert annyira aranyos, nem pedig azért, mert igaz:

Felkészültem rá, hogy a következő négy napot sajgó fejfájással húzom majd ki. A jelentkezés rám eső része már készen van, megírtam a fogalmazást, kiválasztottam a szakokat, és a többi, innentől már csak bőszen reménykedek, hogy az én drága Angliám, az esős időjével és teáival visszavár engem.

Ismét elérkezett a cserkész sütik árulásának ideje. December 21-től lehetett kezdeni árulni a süteményeket, mi a kisasszonnyal ma jutottunk el odáig, hogy körbejárjuk a környéket a lappal, amire összeírjuk, ki milyen süteményt szeretne, ami azt jelenti, hogy jópár ház már bevásárolt a másik utcában lakó cserkészlánytól. Háború ez, kérem szépen, itt senki nem viccel, ha sütikről van szó. Madárékat is elérte már az a bizonyos másik cserkészlány, ami a borzalmasnál is borzalmasabb hírnek számított, mert nekünk fontos küldetésünk volna abban a házban. Igen, természetesen az, hogy kiderítsük, mi Ifjabb Madár keresztneve.

Ifjabb Madár nővére nyitott nekünk ajtót, az anyuka rögtön megörült, hogy juhú, jöttek a sütik, de azonnal el is szomorodott, mikor megtudta, hogy nem a már megrendelt sütijeit hoztuk, hanem mi is árulunk. Szerencsére Ifjabb Madár nővérének nem rendeltek semmilyen sütit, szóval ő nagyon megörült nekünk, gyorsan ki is töltötte a lapot, és mikor végzett, bekiáltott a házba az anyjának, hogy az öccsének rendeljen-e valamilyen süteményt.

És akkor kimondta a nevét.

Ifjabb Madár nevét.

Az igazit.

Ami nem más, mint...

Még nincs vége a bejegyzésnek.

Madárék háza után szépen végigjártuk az utcát, meg a szomszédos utcákat, és szerencsére azért több helyen kaptunk lelkes fogadtatást, mint kissé elutasító köszöntést. A legdurvább az volt, mikor egy anyuka kijelentette, ők nem esznek a házban semmiféle süteményt. Bár azért végül vett egy doboz Savannah Smiles-sütit. Eddig tőlem fogja a kisasszony a legtöbb pénzt bezsebelni, de nekem ez az utolsó lehetőségem arra, hogy cserkészlány sütiket vegyek, ez érthető. De megígérte, hogy jövőre is vehetek, ő majd elküldi nekem őket postán. Hogy egyem meg a kis szivét.

Oké, oké, tudom mire vártok.

Billy.

Mindenki örül? Billy a neve.

Mivel nem bírom ki röhögés nélkül, valahányszor belegondolok ebbe, a blogon továbbra is Ifjabb Madárként fog szerepelni. 

Billy.

Bevallom, erre nem számítottam. Szerintem senki sem. A kisasszony például nagyon jót szórakozik az egészen, már kitalálta, hogy a gyerekeinknek Blair és Bobby lesz a neve. Csilla jóvoltából már van egy képzeletbeli Bruno nevű kutyánk is. És Fritz, a macska, akinek majd lelki problémái lesznek, mint az egyetlen olyan élőlénynek a házban, akinek a neve nem B-betűvel kezdődik.

Persze addig még nagyon sok mindennek kell történnie, például nem ártana beszélnem Bil... Ifjabb Madárral több mint két mondatot, de ezek már csak jelentéktelen apróságok.