Áprilisi nyár

Világossá vált számomra, miért nyitották, és túrták fel a bőröndöm a floridai repülőtéren. Ugyanis, valahogy sikerült belecsomagolnom pár floridai napsugarat és sok-sok fahrenheitet, hogy visszahozzam magammal. Úgy tűnik, a nagy ellenőrzések után sem találták meg őket, mert ahogy kinyitottam a bőröndöm itthon, ők kiszabadultak onnan, és meghozták a nyarat néhány napra, pár hónappal az igazi nyár előtt. Hétközben aztán csak úgy repkedtek a 85 fokok (oké, 30, de olyan jól hangzik az a 85, mintha egy sütőben laknék...) és mehetett az ember virágzó cseresznyefákat, Jurassic Parkot nézni a moziban (utóbbit persze hidegben is lehet, és mentségemre hétfőn még nem is volt akkora meleg), vagy adót feladni a postán. 

Előtte azonban, lássuk a múlt hétvége eseményeit, inkább csak képek formájában, mert valami azt súgja, hogyha most nekiállnék leírni, mi történt, túl negatívra és túl hosszúra sikeredne a bejegyzés. Egyiket sem szeretném.

Szombat délután: családi móka Annapolisban

Meglátogattuk anyuka munkahelyét, családilag, jó politikusi au pairhez híven rengeteget mosolyogtam, bájologtam, Maryland egyik legbefolyásosabb nénijével megdicsértük egymás ruháit és még csokit is kaptam egy képviselő bácsi asztalában rejtegetett készleteiből.

a normális, mosolygós képek nem akartak jól sikerülni...

Vasárnap este: Froyo Csillával

Vásárolni nem volt időnk, Mike nem dolgozott, a Panda Expressben majdnem bezártak minket éjszakára, hogy aztán a másnapi narancsos csirkeként végezzük, de szerencsére a kedvenc, bethesdai froyós helyünk nyitva várt minket, szóval leültünk egy padon, és pletykálgattunk, meg joghurtoztunk. (Mint a képek is mutatják, már vasárnap este pulcsis idő volt odakint, és onnan csak egyre melegebb lett.)

Csendélet Apple Store-ral

Hétfőn, aztán, mint már említettem, délelőtt elmentem Jurassic Parkot nézni IMAXben. Annyira mérges voltam a hétvége után, hogy gondoltam, én ezt megérdemlem. Mivel hétfő reggel volt, vagyis mikor senki nem jár moziba, és rengeteg idő van a büfénél csevegni, Mike természetesen nem dolgozott, de egy nagyon kedves kocka srác igen, akivel kibeszéltük a kedvenc szuperhőseinket, az Iron Man 3 alkalmából megrendezett Iron Man maratont, amire, mivel csütörtökön lesz, nem tudok elmenni, sőt, még azt is, hogy mi a véleményünk a 3D-s filmekről. Ha Mike-kal feleannyit tudnék beszélni, mint azzal a fiúval tettem, egy hétig szökdécselve közlekednék mindenhová.

A film, természetesen fantasztikus volt, mikor Dr. Grant először látja meg a dínókat sétálni és szól közben a zene, én komolyan még sírva is fakadtam, annyira fantasztikus volt. Ja, ha esetleg nem lett volna egyértelmű a Jurassic Park az egyik kedvenc filmem. 

A film után pedig még azt is megtudtam, a Victoria's Secretes eladók jóvoltából, hogy évek óta rossz méretű melltartót hordok, bár ez talán már a túl sok információ kategóriába tartozik, szóval lapozzunk is.

Csütörtökön összefutottam Csillával, hogy bemenjünk D.C.-be megcsodálni a cseresznyefákat. A nagy meleg miatt, természetesen, azonnal kinyílt mindegyik, és attól féltünk, hogy a hétvégére ugyanolyan gyorsan el is nyílnak majd, szóval nem szerettünk volna addig várni. Kocsival mentünk Tenleytownig, onnan metróval tovább, és követtük az óriási tömeget. Ami Csilla szerint nem volt akkora tömeg, mert hétvégén ötvenszer többen voltak ott, de én hétvégén nem jártam arra, szóval szerintem nagyon sokan voltak. Főleg nyugdíjas csoportokból. Nem jártuk végig az egész cherry blossom útvonalat, mert arra nem volt időnk, de azért a nagy részét láttuk a fáknak. A rengeteg virág, illetve ahogy néhány fa virágjainak szirmai már szálltak a levegőben... mondhatni, mesébe illő volt. D.C. gyönyörű tud lenni, sajnálom azokat, akik még esélyt sem szeretnének adni neki, mert unalmas városnak tartják.

Csilla gépével készültek közös képek is, amiket majd ellopok tőle és fel is teszek. Valószínűleg. Ha nem, az ő blogján megnézhetitek majd őket.

Péntek este a kisasszony iskolájában international night volt, ami annyit jelent, hogy a különféle országok, ahonnan az iskolai tanulói származnak, berendeznek az országaik szerint egy-egy termet, és ott lehet különféle játékokat játszani, nemzeti ételeket kóstolni, illetve rengeteg mindent megtudni az adott országról. Én, sajnos dolgoztam, vagyis főleg kisöreget kergettem, így nem tudtam eléggé kiélvezni, hogy gyakorlatilag ingyen megvacsorázhatok, ráadásul Kína, vagy Szenegál nemzeti ételeiből, de azért jó móka volt. Az Egyesült Királyságban elbeszélgettem egy bácsival az ott tanulós terveimről, Indonéziában pedig rengeteget ettem valami zöld tortából, amit a kisasszony egyik barátnőjének anyukája készített és isteni volt.

A fenti képen látható dolgokat szereztem be, azon a szép nagy papíron elvileg a nevem áll kínaiul, de ha az van ráírva, hogy "szeretem a narancsos csirkét" az sem akkora probléma.

Sajnos, Magyarország nem képviseltette magát, pedig vannak magyar diákok, pedig én akár még segítettem volna is, berendezkedhetünk volna az iskolaudvaron és főzhettünk volna bográcsban pörköltet, vagy halászlevet, miközben Flour legújabb számát üvöltetjük a rádióból. (Nem mellesleg, ha már Flourról beszélünk, a legújabb klipjében az egyik középiskolai osztálytársam basszusgitározik, rajta röhög az egész banda.)

Sajnos a hétvégére kicsit már lehűlt az idő, 68 fokok vannak (jó... 20 fokok...), így nem illene ide, ha arról írnék, meg egyébként is elég hosszúra nyúlt már ez a bejegyzés, de annyit elárulok... hosszú várakozás után (egy nap híján három hét, bár nem mintha számolnám...) visszatérünk Mike barátunkhoz. Végre.