Visszatérés

Eltelt két hét a legutóbbi bejegyzés megírása óta, körülbelül plusz még egy, mióta elhagytam Amerikát, és tessék, holnapután ismét visszatérek oda. 

Kicsit rendhagyó módon fogok nekiállni ennek az elő-America Fuck Yeah Trip bejegyzésnek, ugyanis itt fogok válaszolni azokra a kommentekre, amiket már lassan két hete kaptam, és úgy érzem, nagyobb az esély arra, hogy íróik itt elolvassák őket, mint az előző bejegyzésem alatt.

R.26/6/13 10:00

Szia Bebe! Nem olvastalak az elejétől, és igazából már azt sem tudom, hogy bukkantam a blogodra, de végül vissza-visszatértem, mert végre nem a tipikus au-pair vonásokat találtam (party-party hátán, és közben kesergés, hogy de rossz a fogadócsaládodnál), valamint tetszett, hogy vannak terveid is.
Na de amiért írok most, az "elvesztett" otthoni barátok. Néha csodálom, hogy bizony vannak olyan emberek, akiknek megmaradnak, túlélnek a régi barátságai is, én sem tartoztam közéjük. Ezen az ember sokat gondolkozik, és nyilván nagyon bántja, aztán lassan (elég lassan) jön az elfogadás. Valószínűleg mindig is fájó pont marad sok éves, akár évtizedes kapcsolatok elmúlása, de én hiszem (vagy inkább remélem :)), ez azért van, mert a múlt nem mindegyik darabkája passzolna a jelenedbe (és jövődbe).
Fel a fejjel, még akkor is, ha most nagyon magányos az érzés! :) (Egyél még egy kis kovászos uborkát, hogy szebb legyen a világ! ;-)) És persze sok sikert az álmaid eléréséhez!

• Igyekeztem mindig is úgy írni, hogy ne legyen a blogom tipikus au pair blog, azt meg aztán senki sem mondhatja, hogy tipikus au pair lennék, legalábbis én így érzem ezt. Mióta a bejegyzés született, természetesen én is nagyon sokat gondolkodtam ezen a témán, és még ha fáj is, igazat kell adnom neked. Olyan sok minden történt ezalatt a majdnem két év alatt, velük is, meg velem is, hogy néha nehéz (vagy éppen egyáltalán nem sikerül) visszarázódni abba az állapotba, ahogy elváltunk egymástól. Szerencsére azért akadnak néhányan, akik ugyanúgy szeretnek, és én is ugyanúgy szeretem őket. 

keylock26/6/13 10:09

Welcome home! Jó visszailleszkedést :)

• Köszönöm, bár annyira nem szeretnék visszailleszkedni, akkor sokkal nehezebb lenne beilleszkedni majd Walesben az ősszel.

Évi26/6/13 13:55

Szia! Megkaptam a képeslapot, bár még csak Anya látta. Köszönöm! :) Én első perctől fogva olvastam a blogod. És már írtam, de még mindig az tetszik a legjobban, hogy annyira őszintén, úgy Isten igazából tudsz szeretni filmeket, sztárokat stb. Nem tudom, velem mi történt... de valahol nagyon mélyen eltűnt, hogy ennyire tudjak szeretni valakit/valamit, vagy úgy tudjak örülni, ahogy Te.
Örülök, hogy végig követhettem a kinti életed, és remélem, az angliai egyetemi életednek is részese lehetek.
Én is szeretem a kovi ubit. :) Kíváncsi vagyok azért az amerikai turistáskodásra is. :)

• Íme a bizonyíték, hogy mikor én azt mondom, elküldök valakinek egy képeslapot, akkor meg is teszem azt. Köszönöm szépen, hogy végig kitartó olvasóm és kommentelőm voltál, mert így láttam, hogy nem anyu az egyetlen rendszeres olvasóm. Én is remélem, hogy viszontlátlak majd az új blogon is, "koccantsunk" is erre egy kis kovászos uborkával!

Travel Hacker Girl27/6/13 02:53

Már nagyon várom az "America Fuck Yeah Trip" beszámolóját. Érezd jól magad ;)
Én szerettem olvasni a blogod, szerintem nagyon jó stílusod van.
Ne búslakodj a barátok eltűnése miatt. Mint te is írtad sokat is változtál és biztosan Angliában is fogsz magadnak találni barátokat úgy mint kint Csillát. Vele pedig a kapcsolat nem szakad meg, interneten keresztül át tudjátok egymást segíteni a nehézségeken és ez akár egy életre szóló barátság lehet. Nekem anyum legjobb barátja Ausztráliában él.(Középsuli után költözött ki) Kb. csak két évente látják egymást 1-2 napra, de mindig ott tudják folytatni ahol abbahagyták. :)

Majd az angliai egyetemi kalandjaidról is szívesen olvasnék. :)

• Biztos vagyok benne, hogy a Csillával (illetve Kátyával és Nadiával) való barátsáom nagyon hosszú lesz. Ha ő nem is akarná, én örökkön-örökké zaklatni fogom olyan dolgokkal, hogy "emlékszek mikor..." vagy "eszembe jutott, mikor..." és a többi. Természetesen majd találkozni fogunk az America Fuck Yeah Trip keretein belül is, megejtünk egy utolsó mozizást, közös plázázást és turistáskodást, és nem fogunk könnyes búcsút venni egymástól egyáltalán, mert tudjuk, hogy rengeteg alkalom lesz még találkozni majd. Jövőre például jó lenne egy közös Szent Patrik napi ünnepség Írországban, erről már beszéltünk régebben is.

Ági27/6/13 09:28

Üdv a koviubik földjén! :) Sőt, ha jól emlékszem ugyanabban a városban is tengetjük mindennapjainkat, szóval arra gondoltam, ha van kedved, összefuthatnánk egy kis munkamegbeszélésre, azaz Au-pair sztorik kibeszélésére és a "már megint miért visít a gyerekem?" című hajtépés boncolgatására. Vagy nem nagyon közhelyes azt írni, hogy nagy rajongója voltam az amerikás történeteidnek? :)

• Jujj de rosszul érzem magam, hogy erre nem válaszoltam, főleg, mivel nagyon jó lett volna találkozni, mert időm az akadt. Deeeee ha lennél olyan aranyos és írnál nekem egy e-mailt, megbeszélhetjük a dolgokat, és összefuthatunk egy bambira, miután ismét hazaértem Amerikából. Annyira még nem vagyok betáblázva akkor sem.

*kiscsillag*28/6/13 07:40

Kicsit megkésve, de
ÜDV újra ITTHON! : )

• Kicsit megkésve, de KÖSZÖNÖM :)

Anonymous4/7/13 07:41

A leírásaid alapján mindig úgy gondoltam, hogy egy igazán jó családhoz kerültél, jól megvagytok együtt, ennek alapján kicsit hiányoltam egy olyan igazi búcsúbulit.
Nagyon fognak hiányozni a bejegyzéseid, remélem, a sulis kalandjaidról is olvashatunk majd :)
Szép nyarat és minden jót kívánok:
Egy zugolvasód :)

Ui: a Mike csókja bejegyzéssel megdőlt a rekord? :D

• A helyzet az, hogy azért van nagyon sok dolog, amiről nem írhattam a blogom, és nem épp pozitívak, vagy kicsit kellemetlenek, vagy minden ilyesmi. Akármennyire is szerettem őket, a helyzet azért nem volt tökéletes. A Mike csókja bejegyzés egy ideig a csúcstartó volt, aztán átvette helyét a legutolsó bejegyzésem, sajnos. De legalább azt a bejegyzést megelőzte, amelyiket szerettem volna, ha megelőz, szóval továbbra is azt mondom, hogy az akció sikeres volt. 

Most pedig lássunk hozzá a tényleges bejegyzésnek. Rekordhosszúságú lesz ez, úgy érzem.

Hétfőn kezdetét veszi az America Fuck Yeah Trip, ami azt jelenti, hogy már mindenki óriási nagy izgalomban, vagy éppen idegeskedésben van itthon, teljesen érthetően. Mert azért van jópár dolog, ami félresikerülhet, kezdve azzal, hogy nem engednek be minket az országba, mert olyan fura fejünk van. Direkt nem írom le a t-betűs szót, mert kedves barátaink ugranak rá az amerikai titkosszolgálatoknál (helló, srácok, ha olvassátok ezt a gugli fordító segítségével), és már úgy fogadnak minket a JFK-n, hogy bekísérnek egy sötét szobába, ahol napokig kihallgatnak, én meg lemaradok a Comic-Conról.

Ne is gondoljunk erre, beszéljünk inkább kellemesebb dolgokról. Például az én kedves útitársamról, Tökiről. Annyit már tudhattok róla a bejegyzéseim alapján, hogy ő az öcsém, de gondoltam jobb lenne, ha kicsivel több infótok is lenne róla. Például képek.

Mint a mellékelt ábrák is mutatják, igen, kettőnk közül neki jutott több szépség. Ugyanakkor sokkal viccesebb is mint én, szóval ő lesz a poénforrás a következő hetekben. Ezen felül rengetegen gondolják úgy, hogy ő az idősebb, ami a közös képeket látva egyáltalán nem meglepő, azt hiszem. Töki szereti a filmeket, az egykerekűt és a hosszú magányos sétákat a tengerparton. Ha valaki azt érezné, kicsit társkereső jellege van ezeknek a soroknak, az talán nem a véletlen műve.

Oké, vagy mégis, mert ha van valami, amiben Tökivel a leginkább különbözünk, az az, hogy neki nem okoz semmiféle gondot, hogy megszólítson, vagy megszerezzen magának valakit.

Ha majd lesz pár szabad percem, vagy unalmas busz, illetve repülőutam, azonnal jelentkezek, ígérem, képes beszámolókkal a túra alakulásáról. Ez bizony nem lesz pite!

Ó, és hogy én mi miatt vagyok a legizgatottabb? Egyértelmű: végre lesznek olyan képeim a Comic-Conról, amiken saját magam is szerepelek majd, éljen!