2011. július 19., kedd

Most akkor mi a helyzet?

Mint említettem az előző bejegyzés végén, tegnap délután öt órakor lett volna a következő Skype-os beszélgetés a családdal, csak sajnos itt a legnagyobb hangsúly most azon van, hogy volna.
Ugyanis hiába ültem a gép előtt, készen arra, hogy bármikor csörgethetnek, még csak meg sem mertem mozdulni, nehogy véletlenül a vállam fölött meglássák a True Blood-os "Real blood is for suckers" feliratos képeslapom, és semmi eltelt. Eltelt negyed óra, eltelt fél, majd lassan már egy is, és semmi.
Elképzelhető, hogy közbejött nekik valami nagyon fontos dolog, és megfeledkeztek rólam. Vagy akármi, ami nem fontos. Viszont, a délután öt óra, az nálunk olyan délelőtt tizenegy lehet, asszem. Azóta semmiféle e-mail, üzenet, vagy füstjel sem érkezett arra vonatkozóan, hogy mégis mi történhetett, és ez az, ami igazán bosszant. Ha mást választottak volna, oké, de valamivel ezt azért illik jelezni, nem? Ha ennyire nem rossz a helyzet, csak simán elfelejtették, hogy engem hívni akartak, az is oké, de valamit ilyenkor is illik írni, hogy bocsi, ne haragudj, ekkor meg ekkor, mi lenne, ha aztán tényleg beszélgetnénk egyet?
Amennyiben esetleg újra jelentkeznek majd valamikor, azt hiszem, nagyon jó okot kell kitalálniuk arra, miért nem kerestek, mert különben egészen biztos nem ők lesznek az a család, akit választani fogok.

5 megjegyzés:

  1. Szia!
    Most akadtam rá a blogodra. Jó, hogy még így az elején. :) Kíváncsian várom a fejleményeket.

    Évi

    VálaszTörlés
  2. Szia nincs semmi uj hir a csalad felol?Esetleg masik csalad?

    Sok sikert :)

    VálaszTörlés
  3. Egyelőre sehol semmi, se tőlük, se akárki mástól. Nem baj, előbb-utóbb úgyis jön valaki. :D

    VálaszTörlés
  4. Fő a pozitiv gondolkodás, Biankának is bejött :)

    VálaszTörlés
  5. Szia Bebe,

    Vivi vagyok,South Orange mellett vagyok au pai,az utcam vege mar South Orange. Ha szeretnel skype-olni vagy emailt valtani,csak szolj. :)
    svivien86@gmail.com

    VálaszTörlés