Túl az elsőn...

Mármint telefonbeszélgetésen. Mielőtt beindulna az a piszkos kis fantáziátok, ejnye.

Lynn, a San Francisco-i anyuka, tegnap este, ugye azt írta az e-mailben, hogy ma ottani idő szerint reggel hétkor hívni fog. Ezt követte egy gyors utána nézés a részemről, hogy az akkor itteni szerint pontosan mennyi is, nehogy már hajnali négytől kezdve, kezemben görcsösen szorongatva a telefont, várjam hívását. Délután három. Pompás. Bár ezt már az anyuka is leírta nekem, abban az e-mailben, amelyikben az enyémre válaszolt.

Ettől függetlenül, persze, nem éppen nyugodt voltam a mai nap folyamán. Mármint, egész érdekes volt. Néha remegtem, annyira izgultam, néha viszont valahogy sikerült meggyőznöm magam, ugyan, a legrosszabb ami történhet, hogy nem leszel szimpatikus nekik, vagy ők nem lesznek szimpatikusak, és akkor valaki azt mondja, bocsi, nem fog menni a dolog. Ez még nem a világ vége, pár telezokogott fagyisbödön megoldja a problémát.

Az órák igencsak lassan teltek, és hogy nehezített pályán induljak, még a testem is úgy döntött gonoszkodik velem kicsit, pár vércsepp formájában. Valahogy végül csak elérkezett a délután három óra, becsuktam a számítógépemen minden ablakot, csak a kérdéseim, illetve a család bemutatkozó levele figyelt egymás mellett a monitoron (plusz a háttérképről James McAvoy, hátha világító kék szemei képesek lennének megnyugtatni idegeim...). Valamikor három óra két perckor rezgett is a kezemben a telefon, eleinte majdnem fel sem vettem, mert más volt, mint amiről tegnap hívtak, de végül beleszóltam egy igencsak cincogó "halló"-t. Bemutatkozott egy nő, akit Ellen akárkinek hívtak, én meg pislogtam egy sort, hogy nem, nem nekem Lynn Akárkivel kéne beszélnem, nem hívhat pont most valaki más is! De aztán szerencsére ez az Ellen folytatta, hogy ott van mellette Lynn és Brad, szeretnék-e velük beszélni. Vajon mi lett volna, ha azt mondom, ó nem, köszi, és leteszem a telefont?

Természetesen azt mondtam, hogy naná, persze, szeretnék beszélni velük, akkor át is vette a telefont egy borzalmasan kedves hangú nő. Ő már tényleg Lynn volt. Eleinte jöttek a szokásos kérdések, hogy vagyok, ilyesmi, és mikor mondtam, hogy borzalmasan izgulok, azt válaszolta, nem kell, nem fogja leharapni a fejem. Kérdezgetett kicsit magamról, miért döntöttem úgy, hogy au pair leszek, mit szeretek ebben a munkában, mit nem, és mondjak például konkrétumokat az angol melóval kapcsolatban, mit nem szeretek benne. Nagyon diplomatikus választ adtam, elmondtam neki, hogy napközben néha unatkozok, mert egy kis faluban lakok, és nincs sok minden látni meg csinálnivaló. A családdal kapcsolatban azt mondtam, persze, minden szuper, meg tökéletesen nagyon jól kijövünk, és imádjuk eygmást. Ha Lynn esetleg felhívná Theresát, és tőle is megérdeklődné ezeket ezzel az apró füllentéssel persze rögtön lebuknék.

Utána beszélgettünk mindenféléről, elmondta, hogy a bébiszitterük, aki most vigyáz a lányokra, ott lesz még egy hétig mellettem, megmutatja a várost, meg a mindenféle dolgokat, meg ilyesmiket, és mivel egész életében San Franciscóban élt, mármint a lány, és fiatal is, biztos sok érdekességet tud majd mutatni nekem. És nincs "curfew". Amit fogalmam sincs, hogy lehet magyarra fordítani, páran kijárási tilalomként mondják, azt teszem én is. Mindegy, az az időpont, amire haza kell érni. Bár nyilván nem fogok hétköznaponként hajnalig bulizni, ezt mondtam az anyukának is.

Plusz, azt is mondta, mehetek velük mindenfelé, mikor családilag mennek, persze, ha szívesen lennék barátokkal, meg hasonlók, ők megértik azt is.

Sajnos nem fog az agyam, ezért nem is tudom, miről beszéltünk már, meg egyáltalán mit édemes leírni, de a lényeg, úgy fejeztük be a beszélgetést, hogy mindketten nagyon szimpatikusak voltunk a másiknak.

Nem szeretnénk nagyon belelkesedni, hiszen az első angol jelentkező családdal is úgy voltunk az első telefonbeszélgetés után, hogy jajj, de jófej meg kedvesaranyos mindenki, aztán többet nem is hallottam róluk.

Lynn azt mondta, még beszél ma néhány emberrel, de holnap délután a mi időnk szerint fél négykor hív majd. Hogy jó, vagy rossz hírekkel-e, azt majd meglátjuk. Talán ma már aludni is jobban sikerül majd, hiszen annyira már nem izgulok.