Majdnem Halloween

Úgy döntöttem, elmegyek a buliba. Mármint ez az eldöntés, olyan 90%-os, és tudom, kicsit tovább is húzhattam volna az idegeket, azok után, hogy milyen régóta nem írtam, már megint, de még sok fontos dologról kell írnom. Vagy nem.

A lényeg, hogy a buli hétfőn este, azaz Halloween-éjszakáján lesz, szóval akik már ettől a bejegyzésből várták a bulibeszámolót, egy igazi, hamisíthatatlan amerikai házi összeröffenésről és mocskos ivászatról, hát... sajnálom, azzal egyelőre még nem tudok szolgálni.

Egy kicsit másfajta buli beszámolójával igen, ugyanis pénteken volt mindkét gyerek iskolájában az úgynevezett Halloween Parade, amit aztán osztálybuli követett. Én a kislányhoz voltam hivatalos, Lisa a kisfiúhoz, jó anyukák módjára megosztoztunk gyerekeinken. (Nem tényleg, a gyerekek néha viccelődnek azzal, hogy Lisa az egyik anyukájuk, én meg a másik.)

Maga a móka, háromnegyed kettőkor kezdődött. Eleinte, mármint pár nappal ezelőtt még úgy terveztem, hogy jó korán odamegyek, hogy le tudjak parkolni a suli parkolójában, de ha máshol nem, akkor legalább a suli közelében, merthogy a hercegnő nagyon súlyos hisztirohamot tud kapni, ha a szükségesnél többet kell gyalogolnia. Múltkor, mikor elmentünk plázázni azon a napon, mikor nem volt iskolája, nagyon durván elkezdett sírni, amiért nem találtam parkolóhelyet, pont az American Girl-bolt előtt. Elrontottam a napját, meg megmondja az anyjának, hogy rúgjon ki, és a többi. Bevallom, ilyenkor azért annyira nem cuki. Akkor meg lett mondva neki, hogy jó, tőlem akár haza is mehetünk, nem lesznek álmatlan éjszakáim, ha nem tud venni a babáinak egy huszonöt dolcsis karácsonyi ünneplős ruhát. Erre megnyugodott.

A történet lényege az, hogy azóta, már csak kicseszésből is, próbálok kicsit távolabb parkolni, mint ahogy megszokta, mikor például felveszem őt a suliból, hogy gyalogoljon csak kicsit, csak azért is.

Én azt hittem, időben indultam el, mikor megláttam, hogy az iskola utcáján már végig állnak a kocsik, szép, hosszú tömött sorokban az út mellett, már tudtam, hogy hopp, kicsit elszámítottam magam. Szerencsére, annyira nagyon nem messze, a párhuzamosan szomszédos utcában sikerült találnom egy helyet magamnak, egy kedves nénit azért a biztonság kedvéért megkérdeztem, jó helyen parkoltam-e. Otthon, talán még életemben nem láttam kocsit, amit elvontottak volna, itt naponta akár két-három vontatós autóval is találkozok utam során. Ezek az emberek nem viccelnek.

Tegnapra beköszöntött a tél. Vagy a nagyon hideg késő ősz. A hőmérséklet odakint nagyjából öt és kilenc fok körül mozgott, a nap ugyan szépen sütött, eleinte, de nem igazán vigasztalt. Dínó bőrülése, és bőrkormánya szó szerint sütött, mikor beültem reggel.

A szülők, hozzám hasonlóan dideregve már álltak az iskola előtt füves részen, meg a parkolóban, meg ahol helyet találtak, én egész jól tudtam helyezkedni, igaz, valaki aztán folyton beugrált elém, mikor meglátta a saját csemetéjét, de szerencsére ugyanolyan gyorsan el is tűntek onnan.

Szívesen tennék fel képeket, milyen cuki volt egy-két gyerek a jelmezében, de nem tudom mekkora bajom lehetne belőle. Tudom, kicsit túl paranoiás vagyok, de az orientáción nagyon megijesztettek minket, hogy hazaküldhetnek, meg börtönbe zárhatnak, meg minden ilyesmik. Valahogy egyik sem hangzik túl csábítóan.

A parádé után minden gyerek elvonult az osztályába, az óriási hömpölygő szülőtömeg meg követte őket. A kislánytól annyi útbaigazítást kaptam reggel, hogy az osztálya a folyosó végén van, szerencsére azt még elmondta, mi a tanár néni neve, így tudtam, mit kell keresni az ajtóra kiírva, meg azt is, hogy második osztályos. Nagyjából tíz percnyi rohangálás után sikerült is beesnem a terembe, szerencsére nem is késtem túl sokat, sőt, szinte semennyit, mert épp azt számolták ki, ki melyik asztalnál kezdje a mókát.

Összesen négy volt belőlük, mármint az asztalokból, mindegyik jól tele volt szórva csokikkal, meg gumicukrokkal, meg minden ilyesmikkel. Az egyiknél mindenféle színezős cucc volt, a másiknál lemosható tetkókat tettek magukra, meg egymásra a gyerekek, a harmadiknál cupcake-et lehetett dekorálni, meg aztán megenni, vagy hazavinni, a negyediknél pedig bingó-játszma folyt.

Természetesen az egész osztály ki volt dekorálva pókhálókkal, pókokkal, szellemekkel, plusz volt egy ilyen fekete doboz is:

A lényeg, hogy belenyúltál, és szemek voltak benne, meg agyak, meg belek. Illetve, ahogy a tanárnő megsúgta, szőlő, meg zabkása, meg még valami harmadik cucc.

Miután az asztaloknál végeztek a mókázással, a kicsik minidiszkóztak egyet, mindenféle halloweeni-zenére, mármint olyanra, amit halloweeninek lehet mondani. Az igazgatónő aztán háromnegyed háromkor szólt bele a hangosbemondóba, hogy köszöni mindenkinek a részvételt, ideje hazamenni, minden jót.

A nagy kavarodásban aztán sikerült magamnak is elcsennem egy csokikát.

Mostanában annyira nagyon kívánom a csokit, de itthon nincs, ahhoz meg túl lusta vagyok, hogy elfurikázzak valami boltba, és vegyek magamnak valamit. Remélem, hogy a Trick or Treat-alkalmával majd nekem is jut egy kevéske. Ahogy a mai tinik kinéznek, meg ahogy én kinézek, simán mondhatom, hogy tizenhárom vagyok, ide a csokimmal, és senkinek nem esik bántódása!