Tök tökkel

A helyzet az, hogy lassan leragadnak a szemeim, annyira álmos vagyok, meg fáradt, hála egy igencsak mozgalmas napnak, de olyan régen írtam már, hogy ég a pofám, de borzalmasan. Elképzelhető, tehát, hogy a jelenleg legépelt soraimnak annyi értelme lesz, hogy hozzájuk képest a Való Világ-szereplők egy-egy párbeszéde már-már metafizikai eszmefuttatásnak fog tűnni, de sebaj. Tudom, hogy elolvassátok, mert szerettek. Meg mert egy csomó képpel együtt hozom a mai történetadagot, szóval azokat legalább lehet nézegetni.

Jön a Halloween, mint párszor már említettem, talán, meg amivel mindenki tökéletesen tisztában van. Mindenki kergeti a jelmezt ezerrel, próbál bevásárolni annyi édességet, amennyi a saját gyerekeinek évtizedekig elég lenne, de ki tudja, hányan jelennek meg az ajtóban az este folyamán, minden eshetőségre fel kell készülni. A házak ajtaját, előkertjét folyamatosan kezdik ellepni a szörnyek, szellemek, vámpírok, pókhálók, és más egyéb ijesztgetős kellékek. Néha becsengetnek éjszaka a ház ajtaján, és ilyenkor mindössze egy kis zacskó édességet, meg egy szellemrajzot találunk a lábtörlőn, You've been ghosted! felirattal. Elvileg, ha a rajzot kint hagyod az ajtón, többet már nem fognak jönni, mert látják, hogy te már meg lettél szellemezve, de miért hagynánk kint a rajzokat? Ingyen édesség, hahó!

A Halloween-i készülődés persze elengedhetetlen része a tökbeszerzés. Mint az egyik bejegyzésben már mutattam, ezt a tököt be lehet szerezni sima kajásboltokban, vagy akár a piacon, de az igazi az, mikor szépen felkerekedik a banda, és irány egy pumpkin patch! Fogalmam sincs, mi a neve magyarul. Tökültetvény? Tökföld? Tökmező? Maradjunk inkább az angol megfelelőnél.

Ezek a pumpkin patch-ek Halloween-tájékán hirtelen mindenhol felbukkanak az országban. A dolgot, persze, nem úgy kell elképzelni, hogy kiautózol a pusztába, leparkolsz egy terményes mellett, gyorsan kiugrasz, felmarkolsz két tököt, aztán rohansz, mielőtt a feldühödött gazda vasvillával a nyomodba eredne. Ennél sokkal mulatságosabb.

A kisfiú délutáni sulijának hála nekem is részem lehetett egy ilyen mókában, magával a kisfiúval, meg Lisával, meg anyukával karöltve.

Addig stimmel minden, hogy el kell autózni a világ vége után kettővel, kis kanyargós utakon, gyönyörű őszi színekben játszó erdő keresztül. Először egy bolthoz jutottunk, a lustábbak, meg akiknek nincs kedvük a nagyobb mókázáshoz már itt beszerezhetik a tökeiket, meg mindenféle más mókás dolgot, ami elengedhetetlen a Halloweenhez. Legalábbis gondolom, mi csak kívülről csodáltuk meg a boltot, amíg vártunk a csoport nagyobbik felére.

Ezek után újabb autóút következik, hasonlóan keskeny és kacskaringós utakon, bár ezek inkább olyanok, mintha egy termőföld közepén rallizgatnál, és megérkezel az igazi móka helyszínére. Nem, azokkal a tökökkel, amiket hazavihetsz, még itt sem találkozol, őket jóval nehezebb megközelíteni. 

Itt mindenféle játékok várják az embert, amit főleg a kisgyerekek élveznek, de azért nagyobbaknak is eszméletlen jó mulatság. Főleg olyankor, ha hárman vagyunk arra, hogy egy kissé izgága kisfiút folyamatosan figyelemmel tartsunk, így néha nyugodtan elámulhat az ember lánya, hogy jéé, ez meg az milyen szuper dolog.

A kukorica-labirintus, például. Bevallom, ha mondjuk éjszaka lettem volna ott, meg egyedül, nem mókás, hanem inkább félelmetes lett volna a dolog, de kisgyerekekkel körülvéve, a délután közepén, jól elszórakoztunk, amíg bolyongtunk körbe-körbe, és az istenért nem sikerült megtalálnunk a kijáratot.

Sajnos a labirintus után következett egy olyan nagyjából egy óra, ami biztos nem lett volna olyan szörnyű, ha nem fagytunk volna kockára. A lényeg annyi, hogy a kisöreg össze-vissza rohangált játszótérről játszótérre, különféle játékokat kipróbálva. Mi ugyan nem tudtunk beszállni a mókába, mert túl nagyok/öregek voltunk, de a fél szemünket rajta kellett tartanunk, szóval főleg álltunk egyhelyben, igyekeztünk nem fázni, és reménykedtünk, hogy hamarosan talál magának olyan programot az úrfi, amiben mi is részt vehetünk.

Ez a pillanat akkor következett be, mikor felfedeztük magunknak az állatokat. Negyed dollárt lehetett nekik venni csemegét is, anyuka nagyon aranyosan felajánlotta, hogy jajj, ha szeretném vesz nekem, hogy kipróbálhassam, és már készítette is vadiúj fényképezőgépét, hogy lekaphassa a pillanatot, mikor talán életemben először kezemből etetek egy malacot. Nem szerettem volna elrontani az örömét, mert borzalmasan cukik voltak azok a minikocák, meg kecskék, meg birkák, de azért aztán elmondtam neki, hogy talán több malackát etettem már életemben mint ők hárman összesen.

A kisöreg elég hamar megunta az állatokat, etetéssel, simogatással, meg mindennel együtt, osztálytársaival gyorsan meg is rohamozott egy csúszdává átalakított mezőgazdasági gépjárművet. Annyira sajnos nem vagyok jó az ilyen dolgokban, hogy pontosan tudjam mi is volt. Tippjeim vannak, de nem szeretném feleslegesen égetni magam, amennyiben rosszak lennének.

Szerencsére a tanárnők éppen ott voltak, szóval mi kicsit arrébb osontunk, hogy fényképezgessünk még pár csuda dolgot, például ezeket a figurákat:

Addigra már tényleg nem sok kellett ahhoz, hogy jégcsappá fagyjak, szerencsére bejelentették, hogy mindjárt érkezik a traktor, és mivel úgy néz ki, a gyerekek kijátszották magukat, irány tököt szüretelni!

Mivelhogy, magára a tökültetvényre (tetszik ez a szó, még akkor is, ha lehetségesen saját találmány...) egy traktor által vontatott szénásautón lehet eljutni. Ennek örültem, mert amíg a szénában ücsörögtem, legalább nem fáztam, bár igaz, szerintem még pár nap múlva is a szénát fogom szedegetni a nadrágom zsebéből, meg a csizmámból, meg a hajamból. 

Egy erdőn át vezetett az út, ahol ismét mindenféle szellemes, tökös, halloweenes figurák várták az embert, persze nem túl ijesztőre megcsinálva, mivel főleg a kisgyerekeknek van kitalálva a dolog.

Lisa elmondása szerint ezeknek az utaknak létezik egy felnőtt, éjszakai változata is, ahol különféle ijesztő jelmezbe bújt emberek ugrálnak eléd, miközben a szénáskocsin utazol.

Végre valahára megérkeztünk Tökföldére, gyorsan felmarkoltunk egy talicskát, és kezdődött a tökéletes tök vadászata. Eleinte csak kissé nyomódott, vagy éppen totálisan péppé trancsírozott tökökkel találkoztunk, de ahogy haladtunk beljebb, már nagyon szép kis példányokkal találkoztunk. Én viszonylag hamar megtaláltam a tököt, amire azt mondtam, ez az igazi, ő kell nekem.

Ezek a tökök persze nem itt teremnek. Nyilván vannak olyanok is, mert folyamatosan kacsókon, meg ilyesmiken lépkedtünk, de azokat a tököket, amiket mi szedegettünk úgy hozzák teherautóval, nagy ládákban és szépen szétszórják a földön. Anyuka azt mondta, mikor kislány volt, még nem így működtek a dolgok, hatalmas késekkel kellett útra kelni, és megküzdeni a tökökért.

Az esti program aztán mi más lehetett volna, mint a tökök kifaragása? Legalábbis a négyből kettőé. Lisával álltunk neki, én a sajátomnak, ő a kisöregének. Egyikünk sem profi tökfaragó, és akkor még enyhén fogalmaztam, szóval folyamatosan röhögtük ki egymást, mikor mutogattuk, hogy is haladunk, bár ahhoz képest egész szépre sikerültek a kész művek.

Ha esetleg valakinek nem lenne tiszta, a felső, azaz az enyém egy baglyot ábrázol, ami egy faágon ül. Az, hogy leginkább egy vigyorgó fejre emlékeztet, még véletlenül sem az én bénaságomnak köszönhető, csupán annak az eredménye, hogy túlságosan élénk fantáziával vagytok megáldva mindannyian, és nem vagytok képesek egy fán ülő baglyot annak látni, ami. Egy fán ülő bagolynak.

Na jó, szegény kissé tényleg csúnyácska lett, de remélem, hogy Halloween-éjszaka a benne égő gyertya majd feljavítja kicsit az összhatást.