A Nagy Egyetemes Bejegyzés

Mivel már a széles tömegek várják beszámolóm az au pairkedés utáni terveimről, tessék, íme a Nagy Egyetemes Bejegyzés avagy Bebe Álmai Tervei Jövőre.

Mielőtt megkezdtem volna a karrierem au pairként, tavaly októberben, egy évet lehúztam már az egyetemen. Otthon, a Pázmányon. Mondhatjuk úgyis, hogy feladtam a dolgokat, úgy is, hogy nem tetszett a dolog, valami másra vágytam. 

Kitaláltam, hogy vágjunk neki a nagyvilágnak, keressünk egyetemet. Először Angliában, aztán most meg Amerikában. Bevallom, eleinte nem is számoltam az amerikai egyetemmel, mert úgy gondoltam, kijövök ide, aztán visszamegyek Londonhoz, a szerelmemhez, de hát nagyon megtetszett így két hónap alatt az amerikai élet is, sőt. Lehet ennek az az oka, hogyha Angliára gondolok, még mindig rögtön eszembe jut az a hibbant ribanc, de akár nevezhetnénk kicsit szebben hostmostohaanyának is. Persze, mielőtt elkezdtek sajnálni, ugyanúgy eszembe jut a bájos kis Chorleywood City, vagy a londoni metró, vagy az ottalvós bulik Borókával. (Hiányzol, drágám.)

Ja, egyetem.

Szóval, olyan nagyjából pár hete, gondos mérlegelés, gondolkodás, és egy nagy vastag egyetemekről szóló katalógus átböngészése után online jelentkeztem a Georgetown University-re. Persze, lesznek majd még B-tervek, meg C-tervek, de talán D-tervek is. Ugyanis pont az ország 22. legjobb egyetemét sikerült kinéznem magamnak, ami nem tűnik olyan jónak, de ha belegondolunk, hány egyetem van Amerikában... ja. Lehet annyi esélyem van, mint a Stanfordra, vagy a Harvardra bekerülni, de egy próbát megér. Semmit nem veszítek vele.

Maga a jelentkezés első lépése még nem volt vészes, csupán személyes adatokat kellett kitölteni, és kifizetni a jelentkezési díjat. (Pápá, 65 dolcsi, remélem kárba mentél, nem pocsékba.) A második rész, itt tartok én most, ezt kell januárig befejezni, némileg már trükkösebb. Illetve, egészen pontosan egy olyan része van, ami trükkös, bár inkább félelmetes. Iskolán kívüli tevékenységek felsorolása.

Mint tudjuk, az amerikai középiskolákban rengeteg klub, szakkör, sportegyesület működik, ahová a diákok bejárnak, és tudnak ezzel dicsekedni az egyetemes papírjaikon. Magyarországon ezzel szemben... höhöhö. Na ja.

Mennyire nyűgözné le őket, ha azt mondanám, nagyjából két hétig voltam az iskolaújság szerkesztője? Vajon engem választanának vagy a volt szurkolólányt, aki ezek mellett az összes iskolai színdarabban szerepelt, tagja volt a vitaszakkörnek és hétvégenként levest osztogatott hajléktalanoknak? Óriási mázli, hogy kicsi, boldogságcentrikus és stresszmentes iskolába jártam, ha kamuzok valamit, valószínűleg a tanáraim alá tudják majd támasztani a kamuzásomat. Olyan messze van Magyarország, ugyan ki ellenőrizne egy iskolát? Ráadásul magániskolát.

Természetesen kellenek papírok a jegyeidről... (emlékeztető magamnak, anyunak elküldeni őket, Tökivel elvitetni a suliba, hogy adja oda Gerinek.) Ismét csak jó dolog, hogy boldogáscentrikus és kicsi iskolába jártam, a tanárnak a papír aljára oda kell írni, hogy mennyire ajánl téged az iskolába. Geri szeret engem, nyilván azt fogja írni, hogy én voltam a legeslegjobb tanítványa, még ma is órákig zokog éjszaka, amiért már nem járok iskolába, és nem látja bájos kis pofim mindennap. (Geri amúgy a volt osztályfőnököm. Mint mondtam, boldogságcentrikus iskola.) 

Ez eddig még mindig okés, és nem megvalósíthatatlan. 

Lássuk a nehezét.

SAT. Amerikai érettségi. Szerencsére az ehhez való felkészüléshez van pajtásom.

Pont nem látszik a képen, de ez a könnyű kis olvasmány 988 oldalas. Az ember azt hihetné, ugyan, milyen nehéz lehet egy amerikai érettségi, hiszen az amerikaiak hülyék, mint a seg... fenekem. Megnyugtatok mindenkit, az amerikai érettségi igenis nehéz, főleg akkor, ha az ember már két éve a matematika felé sem nézett, meg amúgy sem remekelt ebben a tantárgyban. (Bár többek véleménye is egyezik abban, hogy ez a bizonyos ember akár még matematikai zseni is lehetett volna, nem csupán éppenkettes, ha nem lusta tanulni, és nem az órák előtti szünetekben másolja a leckét. Nem mintha az utóbbi megtörtént volna.) Szerencsére, nem csak egy tavaszi, meg egy őszi időpont van, folyamatosan lehet írni a teszteket, én most egy január 28-ait néztem ki magamnak, meglátjuk, hogy haladok a felkészüléssel a hónap végéig, és vagy arra jelentkezek, vagy az eggyel későbbire.

A másik nagyon fontos dolog a nyelvvizsga. Nem akármilyen nyelvvizsga, vagy IELTS vagy TOEFL szükséges az egyetemi felvételhez. A Georgetown csak az utóbbit fogadja el. Én meg pont az előbbit tettem le tavaly Angliában. Na puff. Előfordul az ilyesmi. Nem bánkódunk, újra nyelvvizsgázunk.

Ezeken kívül írni kell még fogalmazást, a témák állandóan változnak, de azt hiszem, az egyiknek mindenképp egy ilyen motivációs cuccnak kell lennie. Amiben a tanárodhoz hasonlóan te is leírod, miért lenne jó annak az egyetemnek, ha téged felvennének. Az enyém valahogy így fog kinézni: több ember szerint is nekem van a világon a legszebb mosolyom. A maguk egyetemének szüksége van rá, én tudom. Esetleg videót is készíthetnék hozzá, olyan Dr. Szöszisen.

Valamikor a tavasz folyamán aztán szó kerül egy személyes beszélgetésre is, ha jól értelmezem a Georgetown Egyetemnél ezeket volt diákok bonyolítják le, ahol szintén meg kell csillogtatni intelligenciád, illetve, az én esetemben még a bájos mosolyom is.

Májusban aztán kapod a levelet. Ha vastag a boríték, minden valószínűség szerint felvettek, mert tartalmazza az összes tájékoztatót, miegymást, amire szükséged lehet az egyetem megkezdéséhez. Ha csupán egy vékonyka levél kucorog a postaládádban sok jóra ne számítsz.

A pénz. Nos, az amerikai egyetemek, hogy is mondjam szépen és nőiesen... baromira drágák. De Bebe, mondjátok ti, a magyar egyetemek is drágák. Majd ha otthon megközelítőleg 10 millió forintba fog fájni egyetlen év az egyetemen, na akkor majd drága lesz. Szerencsére vannak a világon kölcsönök, ösztöndíjak, lehet munkát vállalni, és ha akarom, azokat a bizonyos kölcsönöket életem végéig is fizethetem kis adagokban. A helyzet az, hogy ugyan az amerikai egyetemek még mindig drágábbak mint az angol egyetemek, minden más olcsóbb erre. Gondolok itt kajára, utazásra, evésre, bulizásra, bármi ilyesmire. Szóval ha sikerülne találnom valami jó kis munkát (itt jönnek képbe a Kém Múzeumos kapcsolataim) akkor egészen jól el is tudok éldegélni, akár.

Meg aztán, ha nagyon ráfekszek a tanulásra, akkor akár még ösztöndíjat is kaphatok. Az jár nemzetközi tanulóknak is.

Most még arról, mit is szeretnék tanulni. Nemzetközi politikát. Tudom, nem hangzik valami izgalmasan. Elvégre otthon nemzetközi igazgatást tanultam, az sem volt izgalmas. De ha már a római jogtól megkímélnek, én boldog emberként fogok egyetemre járni. Főleg azért, mert három évnyi nemzetközi politikázás után lehet menni nemzetvédelem szakra, és választanod kell, hogy azon belül egészen pontosan mit is akarsz tanulni. És mi az egyik kategória? Hírszerzés.

Ki fog tárt karokkal várni a Bebére, miután elvégez egy ilyen szakot, plusz pár évet ledolgozott a Kém Múzeumban is?

A világ bármely titkosszolgálati szerve. Pontosan.

Ez lett volna a Nagy Egyetemes Bejegyzés. Ha esetleg valakinek hasonló tervei vannak mint nekem (tudom, hogy vagytok páran) nyugodtan kérdezzetek. Nem mondom, hogy mindenre fogok tudni válaszolni, mert nem vagyok mindenható amerikai egyetem szakértő, de mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy mégis annak tűnjek.