Az egész úgy kezdődött, hogy Le-Marie-val szerettünk volna valamit csinálni szombaton. Én mozira gondoltam, mer ittlétem alatt összesen kétszer voltam moziban, és bár a Luzitás, Antonio Banderos este jó volt, a Puss in Boots-ot nem nevezném életem legjobb filmélményének, hát na. Le-Marie aztán kitalálta, mi lenne, ha ellátogatnánk az állatkertbe? Ingyenes, én még úgysem voltam, ő meg még nem látta a pandákat. Pandát még én sem láttam, nemhogy ebben az állatkertben, de talán még soha (ha esetleg tévednék, és valamelyik magyarországi állatkertben lenne panda, csak én nem emlékszek rá, jöhet a javítás, persze), és különben is, már az első hetem óta készülök az állatkertbe, csak aztán inkább a Kém Múzeum felé vettem akkor az irányt, és igen... azt a sztorit már ismeritek.
Igaz, hogy szombaton odakint nagyjából három fok lehetett maximum, ráadásul a beígért napsütés helyett csúnya, szürke felhők foglalták el az eget, de úgy gondoltam, engem senki és semmi nem tántoríthat vissza attól, hogy aznap állatokat lássak!
Aztán kiderült, hogy mégis, Le-Marie, ugyanis egyszerűen pocsékul nézett ki, mikor megjelent. Nem arra gondolok, hogy elfelejtett sminkelni, vagy hajat mosni, vagy ilyesmik, borzalmasan betegnek látszott. Én is kezdtem ismét érezni, hogy bujdokol bennem valami (nem túl okos ötlet este, zokniban, egy szál pólóban kifutni a Dínóhoz, mert a kisöreg reggel ott felejtette a rongyiját, hát na), megbeszéltük, hogy elnapoljuk az állatkertet. Gyorsan inkább az egyik pláza alja felé vettük az irányt Friendship Heightsban, ahol egy Starbucks található. Ott volt az első csoporttalálkozó is, amin részt vettem, ha esetleg ez egy érdekes infó lenne. A pláza, természetesen, csak úgy mint minden másik pláza, ház, szupermarket, utca gyönyörűen fel volt díszítve karácsonyra. Egészen addig sikerült magam ahhoz tartani, hogy idén úgy teszek, mintha a karácsony elmaradna, úgy lesz a legegyszerűbb túltenni magam azon, hogy nem veszek részt az ASZE-karácsonyon, nem eszek anyu csodás karácsonyi sütijeiből, és nem látom mamiék érdekes formájú karácsonyfáját. Hogy ne vegyen az ember tudomást a karácsonyról, mikor ez fogadja?
Le-Marie-nak, szegénynek nem sok hangja volt, így nem igazán tudtunk kommunikálni, de ettől függetlenül nagyon jól elszórakoztunk. Ittuk a kávénkat, röhögcséltünk, és kiválasztottuk, melyik filmet is nézzük meg. A The Sitter-re esett a választásunk, mert viccesnek nézett ki, meg kellőképp betegnek ahhoz, hogy tetszen.
Közben folyamatosan készítettük egymásról a képeket, és töltöttük fel őket Facebookra, hadd irigykedjen ránk mindenki, aki éppen dolgozott, meg úgy egyáltalán nem egy Starbucksban ült, kávét szürcsölgetve a barátnőjével.
A film kezdetéig körülbelül két óránk lehetett hátra, ami kevésnek tűnik, de sajnos Friendship Heights nem az a hely, ahol sokat lehet boltokban nézelődni, unaloműzőként vásárolgatni, vagy minden ilyesmi, tudjátok. Nagyon elit-boltok vannak, ahol kis ideig mókás játszani a mi-lenne-ha-ezer-dollár-lenne-a-zsebemben-és-nem-kéne-Comic-Conra-gyűjtenem játékot, de ez olyan háromnegyed óra elteltével már unalmassá válik.
Így inkább gyorsan be is ültünk a Mekibe, hogy megebédeljünk. Angliához hasonlóan kezdek már elérkezni arra a pontra, mikor kezd elég lenni a Mekis kaja, ami jó dolog, mert nem fogom tovább hízlalni a popóm, és megmarad a pénzem, amit ott uzsonnára költök. Persze, rengeteg másik étteremben el tudom verni azt a pénzt, és továbbra is ott van a Starbucks, meg az isteni gingerbread latte, ami hamarosan elbúcsúzik tőlem.
Miután jól beebédeltünk, irányba vettük a mozit. Igaz, még mindig volt vagy húsz percünk a film kezdetéig, de nem baj, az előzetesek a legjobb részei a filmeknek, mondjon bárki bármit. Persze, jópár percet eltöltöttünk azzal, hogy ebben a plázában is lefényképeztük a karácsonyi dekorációkat, meg minden ilyesmit.
Mivel a film R-besorolású volt, ami a 18-as karikának felel meg, személyit kértek mindkettőnktől. Le-Marie-val egymásra pillantottunk, mifene, jó tudni, hogy ennyire fiatalnak nézünk ki. Nem mintha én nem tudnám ezt magamról, épp valamelyik nap jegyezte meg a kisasszonyom, hogy engedtek elballagni középiskolából, meg aztán belépni az egyetem épületébe, mikor maximum 13 évesnek nézek ki. Hát egyem a szivét. A pénztáros lány aztán rögtön rá is vágta, hogy bocsi, de mindenkitől el kell kérniük, aki 25 éven aluli, ez a szabály.
Az előzetesek... hmmm... hogy is mondjam, nyilván a filmhez hasonlóan R-besorolásúak voltak, a lényeg annyi, hogy én nagyjából végig csukva tartotttam a szemem, mert vagy ördögöt űztek valakiből, vagy éppen fröcsögött a vér mindenütt. Az ördögűzésből köszönöm, én szeretném azt választani, amit a Supernaturalben művelnek, a gyerekbarát verziót.
Maga a film jó volt nagyon, jó arányban osztották el a vicces, drámai és akciódús részeket is, és bébiszitterként jó volt röhögni azon, mennyire béna a főszereplő srác. Nyilván, ő nem is szeretett volna jó bébiszitter lenni, pont ez a lényege, de mikor például leinti a gyerekeket, hogy legyenek csendben, foglalják el magukat, mert ő tévézni akar, minket valami ilyesmiért rúgnának ki páros lábbal. A többiről ne beszéljünk, mert annak azért nem sok az esélye, hogy mi keveredünk valami drogmaffia karmaiba. Bár azért az üldözős jelenet, amiben az én drága Dínóm egy piros színű testvére szerepelt, igencsak megmosolyogtatott, főleg azért, mert elképzeltem saját magam, ahogy ezerrel hajtok végig a River Road-on, nyomomban a rosszfiúk, a hátsó ülésen a gyerekek meg fél pillanatra sem veszik le szemüket Dora legújabb kalandjairól.
Sajnos nekem este még dolgoznivalóm volt, és mivel a buszközlekedés nem épp mókás hétvégén, meg amúgy sem, inkább úgy gondoltam, jobb jóval előbb hazaérni, mint késni. A ház ajtajában kis híján orra estem egy csomagban, készültem volna bevinni apukának, mikor láttam, hogy igazából nekem jött. Még el sem olvastam, ki a feladó, egy felirat megragadta a tekintetem.
Ebből rögtön tudtam, mi lehet a csomag tartalma, és kis híján sikítozni kezdtem örömömben. Csütörtökön rendelhettem meg, vagy talán szerdán, a lényeg, hogy péntekig sikerült Hollywoodból eljuttatni Kalifornia másik végébe, szóval úgy számoltam, hogy ezzel a tempóval majd talán február környékén meg is érkezik hozzám, de nem.
Ó, és hogy mi volt a csomag tartalma, ami ennyire nagyon fontos?
Eleinte úgy terveztem, hogy a Comic-Conig eldugom magam elől (épp azért vettem ujjatlant, mert az júliusban lesz), de nyilván nem álltam meg, azonnal fel kellett próbálnom, és mostantól szerintem ebben fogok élni, szóval a Comic-Conig valószínűleg be kell ruháznom majd egy másikra is, mert addigra igencsak ramaty állapotban lesz.
Aki nem tudná mi is ez, vagy miért is ilyen fontos nekem ez a felső. A Nerd Machine Zach Levi (többet nem fogom elmondani ki ő) kisgyereke, tulajdonképpen egy gyülekezőhely kockák számára. Reményeim szerint Zachy jövőre is fog a Comic-Conon Nerd HQ-t rendezni, ahol megint lesz lehetőség fényképet készíteni vele, és felveszem ezt a felsőt, ő meg nagyon boldog lesz, amiért támogatom őt, meg az elképzelését, hogy a kockáknak kéne uralniuk a világot. Ami természetesen így is van. LAN-partizz, ne háborúzz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése