Kis karácsony, nagy ajándékok

Ó, az a rengeteg gyönyörű ajándék, ami a képzeletbeli fa alatt várta a gyerekeket, pótanyuékat, meg engem is. Persze, főleg a gyerekeket. Ha most egy olyan jó tizenöt évvel fiatalabb lennék, egész biztos bepisilnék az izgatottságtól, amiért ennyi új hihetetlenül szuper kütyü került a házunkba.

Na jó, még most is izgatott vagyok, hiszen az óriási babaház a kisasszonynak, valamint a kisöreg konyhaszette, ami akkora, hogy még én is beleférik, egész egyszerűen szuper! Azt hiszem, majd ha senki nem lesz itthon, eljátszogatok velük szépen. Az örömömet csak a tudat árnyékolja be, hogy egyszer majd nekem kell rendbe tennem az összes új mindenfélét, mielőtt a takarítónők rossz helyre pakolnák őket, és akkor egész biztos nem kerülnének elő évek múlva sem. Ha látnátok, hogy néz ki a játszószobának kikiáltott pince, megértenétek, miért is fáj ez ennyire.

Na, de térjünk vissza karácsonyhoz. Reggel senki nem keltett, amit kicsit furcsállottam, máskor, ha kell, ha nem, már reggel fél nyolckor rohamozza meg mindkét gyerek a szobám, erre elérkezik az évnek az egyetlen olyan napja, mikor ez a viselkedés elfogadható lenne, és fél kilenckor még sehol senki. Mikor feltántorogtam az emeletre, megláttam a konyhaszettet, meg a babaházat, anyukát ücsörögni a kanapén, és hirtelen minden megvilágosodott! A játékok mellett annyira már nem is érdekes engem felébreszteni, plusz, anyuka sem engedte nekik, amiért igencsak hálás voltam. 

A kisöreg megmutatott mindent a konyhájában, a kislány is bemutatta a babaházat (amihez még felvonó is tartozik), aztán egy fánkkal a kezemben letelepedtem az egyik fotelbe, hogy várjuk apukát, aki még nálam is tovább alhatott kivételesen, mert nagyjából hajnali négyig szerelte össze a két nagy játékot. Szerencsétlen pasas.

Amint apuka megjelent a színen, kezdetét vette az igazi móka, azaz az ajándékbontás! Mindenkinek a karácsonyi zoknival kellett kezdeni. Ugyan volt nekem is, de azt hittem, semmit nem tojt bele a Mikulás. A kislány végül csodálkozva a kezembe nyomta, hogy ugyan, miért nem nézem meg, mi van az enyémben, talán nem vagyok kíváncsi?

Így aztán én is nekiálltam őrült módjára kutakodni a zoknimban, amiben a következők voltak:

A kis hajbigyóból, ami csattal felilleszthető toll-szett volt egy rózsaszín is a csomagban, csak a kép készültekor pont a hajamban volt. Praktikus ajándék, mert pont azon gondolkozom, hogy az egyik hajtincsem befestetem rózsaszínre vagy kékre, de fogalmam sem lett volna, hogy állna, ilyen durva változtatást meg azért nem szerettem volna látlatlanul megcsinálni, ennyire nem vagyok bátor. Hála ezeknek a kis tollaknak, már tudom, hogy nagyon jól állna egy pink vagy kék hajtincs, szóval lehet hamarosan majd az extrém hajászati kalandjaimról olvashattak beszámolót.

A könyvnek meg azért örültem hihetetlenül nagyon, mert talán egy fél beszélgetés alkalmával, félszer említettem meg, hogy egyszer szeretnék majd forgatókönyveket írni, és erre tessék, emlékeztek rá. Nem szeretnék az angol családdal jönni példának, de ők még tíz hónap után sem tudták megjegyezni például, hogy nem Berthának, hanem Bertának hívnak. Na.

Szépen sorban bontogatta ki mindenki az ajándékát, nagyjából úgy, hogy egy felnőtt ajándékbontás után jött három gyerek-ajándékbontás.

Én következőnek a gyerekek ajándékát kaptam meg. 

Mert ugye a Kalaposnak öltöztem Halloweenkor, plusz tudják, mennyire Alice Csodaországban, illetve, Kalapos mániás vagyok. Ennek az ajándéknak aztán ismét csak hihetetlenül megörültem. A kisöreg persze rögtön nekiesett a doboznak, hogy majd ő kibontja nekem, és játszhatunk az én babámmal, meg az ő Ken-babájával, amit kapott (mármint a Toy Story-féle Ken-baba, persze), de le kellett állítanom. Olyan szép ez a baba, és biztos egy vagyonba került, nem szerettem volna, ha valami baja esik már rögtön aznap. Sőt, azt szeretném a legjobban, ha soha nem esne semmi baja.

A következő ajándékom egy kis szett volt:

Ezt nem is kell tovább ragoznom, hihetetlenül szép az összes kis bigyó. 

Azt hittem, ezzel vége is az én ajándékaimnak, mert anyuka ugyan mindenen áthúzta az árat, vastag, fekete filctollal, az én szuper kém-tekintetemtől semmi nem menekülhet, láttam milyen drága volt a doboz, meg benne a két kis ékszer is.

Az ajándékoknak még mindig nem volt vége, következett ez:

Nem kellett árcédula ahhoz, hogy tudjam, valami hihetetlenül drágák ezek a kozmetikumok, nemhogy egy egész szett belőlük. Mindegyiknek isteni finom illata van, kicsit sajnálom is használni őket, mert annyira nagyon szépek... és drágák.

Itt már aztán tényleg azt hittem, ennyi volt számomra, de nem. Egy ajándék még mindig hátra volt. Anyuka büszkén nyomta kezembe az addigi legnagyobb csomagot, hogy meglátta a boltban, és egyszerűen muszáj volt megvenni nekem, annyira rám emlékeztette.

Amint előbukkant a táska a papírból, az első kép ami beugrott, az volt, hogy tankönyvekkel megtömve cipelem, a Georgetown Egyetem épületei között, egy napsütéses tavaszi napon, így, természetesen, rögtön bele is szerettem. Akkor meg pláne, mikor megláttam az ő átsatírozott árát. Nem szeretnék konkrétumot mondani, de egy egészen ici-picivel több mint az egy heti zsebpénz-adagom. 

Egész egyszerűen képtelenség felfognom, hogy ilyen sok pénzt költöttek rám. 

A nap további része aztán azzal telt, hogy mindenki az új kütyüjeit, játékait próbálgatta, én karácsonyi-beszélgetést tartottam a családdal Skype-on, plusz vígan masíroztam fel-alá a szobámban a vadiúj táskámmal, csak hogy begyakoroljam, hogy is kell jól tartani egy ennyire drága kiegészítőt. Valamint arra is rájöttem, miért vásárolnak maguknak az emberek drága táskákat. Sokkal több önbizalmat ad mint a húsz dolláros fekete tatyóm, amit eddig viseltem.

Ja, természetesen nem feledkezhetek meg Lisa ajándékáról sem. Ő csütörtökön adta oda az övét, meg én is akkor adtam neki oda az enyémet. Mindkettőnk számára telitalálat volt, ő odáig meg vissza volt a Csingilinges pólóért, meg parfümért, amit tőlem kapott, és én is hihetetlenül örültem az ő ajándékának.

Még akkor is, ha tudom, a fesűszett egy enyhe célzás volt arra, hogy szép és jó, amiért hagyom göndörödni a hajam, de néhanapján azért igazán fésülhetném. Mióta megkaptam a szép, lila fésűimet meg is teszem ezt, minden hajmosás után, szóval Lisa küldetése sikerrel járt.

A táskára meg mit tudnék mondani? Lila, baglyos, ráadásul táska. Azok számára, akik nem ismernek, elárulom, imádom a táskákat, főleg megvásárolni őket, szóval ez a karácsony igencsak jövedelmező volt ebből a szempontból.

Igaz, hogy egy szép nagy, feldíszített karácsonyfa azért hiányzott a nappali közepéről, de összességében azt kell mondjam, nagyon jól sikerült ez az ünnep.

Annyira jól, hogy egészen eddig nem is sikerült írnom róla, annyira lefoglalt a családi mókázás. Csúnyábban nevezhetjük munkának is, de érdekes mód nem érzem annak. Inkább úgy, mintha én lennék a szorgos nagytesó, aki besegít a szülőknek a kicsikkel. Ennek ellenére azért jól fog esni pár napnyi szabadság.