Bebe vs. US Postal Service

Az egész anyu képeslapküldő-akciójánál kezdődött. Lehet már említettem, mi is volt ez, itt a blogon, lehet nem. Azok számára, akiknek az emlékeik, hozzám hasonlóan ködösek, leírom, hogy karácsony előtt az én drága anyukám kitalálta, összeszervez egy nagy csomó embert Facebookon, hogy küldjenek nekem képeslapot. Nehogy szomorkodjak, amiért távol töltöm az ünnepeket a családomtól, meg ilyesmik.

Igazából gyanús volt, hogy sokkal kevesebb képeslap érkezett meg hozzám, mint kellett volna, de akkor ezt még a magyar posta megbízhatatlanságára fogtuk, mert hát na... ismerjük mindannyian a magyar postát.

Utána aztán történtek más, egészen furcsa dolgok, amiket nem lehetett azzal magyarázni, hogy az egyik magyar postán üldögélő Julcsi néni úgy döntött, jó móka lenne eltenni magának az én képeslapjaimat. Márcsak azért sem, mert olyan csomagok nem érkeztek meg hozzám, amik már alapból az Államokból indultak. Érdekes módon, persze, csakis olyanok, amiknek a postával kellett volna érkezniük, de azok közül sem mind. Így vártam hiába egy nadrágra, egy Transformers-autómágnesre, illetve egy adagnyi könyvszállítmányra is. Illetve, várok még továbbra is, két pólóra. Az egyiket egy olyan honlapról rendeltem, ahol egy pólódizájn mindössze egy napig elérhető, tehát amennyiben nem érkezik meg hozzám, örökre búcsút mondhatok neki. A másikra meg csak simán szükségem van... because of reasons. 

A nadrágnak már január tizenegyedikén meg kellett volna érkezni, a többi cuccnak nem sokkal utána. Eleinte még reménykedtem benne, hogy csupán kicsit lassabbak a kelletténél, mert ki tudja miért, de múlt hétre már nagyon elegem lett. Így, mikor kicsit már jobban éreztem magam, nem haldokoltam a tüdőgyulladástól/agyhártyagyulladástól/sertésinfluenzától, bepattantam a Dínóba, és dühösen megindultam a városi posta felé, hogy én bizony addig nem tágítok onnan, amíg kezembe nem nyomják az összes csomagom. A kedves és segítőkész úriembernek elmagyaráztam a pult mögött, mi a helyzet, mire az első kérdése rögtön az volt, hogy bejelentettem-e otthon, hogy címet változtatok.

Ember, ne szórakozzunk már egymással, mondtam neki, persze nem így, hanem kedvesen és aranyosan, mert egy kedves és aranyos lány vagyok, mindössze egy évig lakok itt, és érdekes, itt tartózkodásom első pár hónapja alatt a postának semmiféle nehézséget nem jelentett kiszállítani a csomagjaimat időben. Erre mondta, hogy rendben, szerez nekem mindjárt egy illetékest.

Egy kedves, középkorú, fekete asszonyság lett volna az az illetékes, aki bevezetett egy csomagokkal teli helyiségbe, szóval már megörültem, hogy ott vár rám az összes kis mindenem, a kezembe nyomja őket, én meg mehetek dolgomra, és aznap este már az új melegítőnadrágomban dögölhetek az egyik fotelemben, kezemben az egyik új könyvemmel, miután feltettem Dínóra a vadiúj Transformers-emblémáját. Nos, nem ez történt, mindössze annyit közölt velem, hívjam el, adjam meg neki a csomagjaim tracking number-ét, ő meg majd utána néz, merre járnak. 

Hazajöttem, felhívtam, bediktáltam neki az összes számot, csak azt tudta közölni velem, amit már addig is tudtam: nincs új információ. Megígérte, hogy majd beszél egy újabb illetékessel, és majd másnap reggel visszahív.

Na igen, azóta is hív. Köszönöm, néni.

Másnap tehát, irány egy másik posta, a glen echo-i, még az első postás beszélgetésünk, meg kiakadásom során apuka ugyanis elmondta, hogy tulajdonképpen ahhoz a postához tartozunk.A Glen Echo-hoz tartozó postahivatal, nagyon picike (majd holnap ha arra járok, lehet lefényképezem, mert tündéri az épület, meg úgy az egész környéke), gondoltam, ha itt vannak a csomagjaim, már egész biztos megkapom őket, sőt, talán már várnak is rám, és óriási örömünnep közepette nyomják kezembe a cuccaim. Nos, persze, megint nem ez történt. Ismét csak azt közölték velem, hogy címet kell változtatnom, de legalábbis kitöltenem egy nyomtatványt, amin az áll, hogy én ezen a címen lakok, küldhetnek nekem leveleket, csomagokat, miegymást. Mivel, nincs rajtam a nevem azon a listán, amin az itt lakók nevei vannak. A csomagjaim, amikre várok, pedig valószínűleg már úton vannak vissza a feladóhoz. Eddigre már nagyon közel jutottam ahhoz a ponthoz, hogy kínomban elnevessem magam, de azért gyorsan megragadtam egy nyomtatványt.

Este, elújságoltam apukának, hogy jártam, ismét, hozzám hasonlóan ő is eléggé kiakadt, kijelentette, hogy még nem is hallott ilyesmiről. Évente egyszer-kétszer a nagyszülők küldenek a gyerekeknek is leveleket, ajándékokat, miegymást, pedig az ő nevük aztán biztos nem szerepel semmilyen listán, és a posta különben sem így működik, nem nézik a nevet, csak kiszállítják a leveleket, csomagokat, arra a címre, amire kell. Megbeszéltük, hogy semmi baj nem lesz abból, ha elviszem nekik azt az idióta papírt, amin az áll, hogy igen, itt lakok, a jó édes életbe, de amint lesz egy ideje, majd bemegy ő is, és felborogat pár asztalt. Mivel ügyvéd, vagy valami olyasmi, nyilván sokkal hasznosabb eszközei vannak mint nekem.

Ma este aztán jött egy e-mail az Amazontól, hogy az egyik pakkom visszaérkezett hozzájuk, a pénzt természetesen küldik. (Időközben már az is megérkezett.) 

Az egészben az a legdühítőbb, hogy szombaton érkezett egy pakkom, egy matrica, amit szintén a posta 

szállított. Komolyan nem értem, mégis mi a jó édes élet folyik itt. Holnap remélhetőleg már a végére járhatok ennek az egésznek.

Bár nem mondom, azért hasznos lenne, ha az orientáción szó esne róla, vagy a tanácsadó nénik megemlítenék, hogy esetlegesen akadhatnak kisebb-nagyobb gondok a postával, mert azt hiszem, ez nem épp elhanyagolható információ, pláne akkor, mikor egy negyven dolláros nadrágra vár az ember. Vagy az egyetemhez szükséges papírjaira otthonról...

Ráadásul kiolvastam az összes eddig vásárolt könyvem. Szükségem van újakra. Bár lehet inkább elkezdem újra a The Fault in Our Stars-t, csakhogy összetörjem megint a szívem. Komolyan, mindenki, aki éppen Amerikában tartózkodik, vagy olyan helyen, ahol be lehet szerezni, vegyétek meg, mert egyszerre vicces és szívszorító, és a legintelligensebb tindzséreknek szóló regény, amit valaha olvastam. De mi mást vár az ember John Greentől?
Ráadásul óriási mázlim volt. Azok, akik előrendelték a könyvet, dedikált változatot kaptak. Én nem rendeltem előre, de úgy tűnik, maradt még az Amazonnak pár raktáron az aláírt könyvecskék közül, mert egy ilyet kaptam én is.