Cserkészlányok sütikkel

Az elmúlt napokban megtudtam, hogy a Comic-Con jegyei körülbelül órák alatt elfogynak. Mármint jó, a helyzet talán ennyire nem drasztikus, de majdnem. Szóval a napjaim most majdnem teljesen azzal telnek, hogy lesem a Comic-Con hivatalos honlapját, Facebook-rajongói oldalát, és Twitterét, hogy mikor írják a varázsmondatot: a regisztrációt megnyitottuk. Valamint feliratkoztam sms-értesítésre Facebookon és Twitteren is, az sms-jelzőhangom pedig a világ legharsányabb sms-jelzőhangjára állítottam, hogy még legmélyebb álmomból is rögtön a gép elé tudjak vetődni. Biztos, ami biztos.

Bár van egy olyan érzésem, hogy majd január 28-án, mikor épp az SAT-vizsgát írom vért izzadva, szép lassan megnyílik a Comic-Con regisztráció is, én meg lemaradok róla. Amennyiben ezért cserébe felvesznek a Georgetownra, nem fogok bánkódni miatta. Ha nem, levetem magam a Monument tetejéről, ami még mindig le van zárva, szóval kissé bonyolult művelet lesz.

Ma délután cserkész-sütit árultunk a kisasszonnyal. Tudjátok, rengeteg családi film, meg vígjáték egyik momentuma ez, mikor a helyes egyenruhába öltözött kislányok házról-házra járnak, egy kiskocsit húzva, ami meg van töltve sütis dobozokkal. A helyzet, sajnálatos módon, nem ennyire egyszerű. A dolog első lépése ugyanis az, hogy össze kell gyűjteni, ki szeretne süteményt vásárolni. Ezt meg lehet tenni házról-házra járással, rokonok felkeresésével, illetve, mivel most már modern időket élünk, akár az interneten keresztül is. A kisasszonynak ez az első éve, hogy elég idős ahhoz, hogy süteményt áruljon, nyilván nem szerette volna kihagyni. Apuka sem szerette volna, ha kihagyja, én sem szerettem volna kimaradni, mert ez az egyetlen lehetőségem arra, hogy ilyesmit műveljek. A szülők ennek természetesen úgy megörültek, mintha legalábbis azt jelentettem volna be, mostantól ingyen dolgozok, és a süti-akciónak hivatalosan is én lettem a vezetője. Mivel tegnap, meg tegnapelőtt még alaszkai szemmel nézve is hideg volt odakint, mára viszont kicsit enyhült az időjárás, úgy gondoltam, a házról házra járós részt ma ejtjük meg. Rengeteg papír tartozik az egészhez, egész nap azt próbáltam kitalálni, mit kell az ügyfeleknek adni, mit tartunk meg, honnan tudjuk, kinek melyik sütit szállítjuk ki, és a többi. Apuka még egy linket is küldött nekem A sütiárulás 24 lépése címmel.

Délutánra tiszta profi lettem. Tudtam, hogy a sárga lapocskákat kell odaadni a vásárlóknak. A fehér lapot, amin a sütik képei is vannak, mi tartjuk meg, felírjuk rá az adatokat. Szépen mosolygunk, elmeséljük, mit szeretnénk, nem morcizunk be akkor sem, ha valaki azt válaszolja, hagyjuk békén a sütinkkel.

Begyűjtöttem kisasszonyt a sulijából, hazadínóztunk, nyakába vette a cserkészkendőjét, felmarkoltuk a papírokat, és irány az utca! Mindössze nyolc sárga papírkát kaptunk központilag, szóval ennyi családnak tudtunk sütit árulni.

Elsőként az egyik szomszédunkat vettük irányba, viszonylag idős házaspárt, két édes kutyussal, és két főiskolás gyerekkel. Két doboz sütit vettek. Illetve, még csupán feliratkoztak, mert a pénzt majd akkor adják oda, ha megérkeznek a sütemények, március végén.

Utána javasoltam a kislánynak, hogy menjünk a cseh diplomata muki házához, a felesége úgyis mindig olyan kedvesen mosolyog rám, meg, mivel európaiak, és nálunk nincs ilyesmi, biztos érdekelni fogja őket a dolog. Nagyon aranyos volt a nő, érdeklődött, csodálkozott, hogy jujj, mennyire aranyos dolog ez, és természetesen, ő is vett sütit.

Az utcában szinte mindenki vásárolt tőlünk, kivéve azok, értelemszerűen, akik nem tartózkodtak otthon, vagy egy idősebb néni, aki sajnálkozott egy sort, és mondta, hogy nagyon szívesen tenné, de nem ehet süteményt, meg egy család, ahol a kislány szintén a cserkészekhez tartozik. 

Mikor hazaértünk, Lisa meg én is feliratkoztunk pár doboz sütire. Én konkrétan öt félére, mert nem elég nagy a popóm, meg ha tényleg olyan finomak, mint mindenki mondja, nehogy már kimaradjak az egészből. Különben sem árt, ha van néhány doboz sütemény tartalékon, mikor éppen gyereket kell zsarolni, ezt jól jegyezzétek meg.

Az összes sütizésből befolyt pénz, természetesen, az adott csapatot támogatja. Azt hiszem, a mi csapatunk egy jó gazdag csapat lesz az akció végére, főleg azután, ha anyuka elviszi a papírt a munkahelyére is, és minden egyes képviselő jól bevásárol belőlük, hogy legyen majd mit majszolniuk az unalmas üléseken. Jövőhéttől ugyanis számukra is megkezdődik a móka.

Plusz, jövőhéttől én is elkezdek iskolába járni, spanyolórákra, egészen pontosan. Lisa már nagyjából azóta rágja a fülem, hogy spanyolt tanuljak, mióta megérkeztem, mert akkor tudnánk spanyolul beszélgetni. Igaz, a spanyol beszélgetéseink egyelőre ki fognak merülni a "Hogy vagy?" szintű társalgásnál, de az is valami. Én leginkább azért szeretnék spanyolt tanulni, hogy teljes legyen a Juanita Perez álcám. Úgy értem, angolul beszélve, valamiféle dél-amerikai akcentussal, maximum a filmekben nem buknak le a kémek.

És ha már kémek. Szombaton visszatérek A Múzeumba, Amit Nem Nevezünk Nevén. Le-Marie érdeklődött tegnap este, nem lenne-e kedvem elmenni vele. Egy szóval sem említettem neki mennyire mániákus kém-múzeum látogató voltam pár hónappal ezelőtt, és lennék is, még mindig, ha nem költeném el alkalmazásokra, meg zenékre az arra szánt pénzem iTuneson. (Ma az apuka például ajánlott nekem egy lista-alkalmazást. Hogy tudtak az emberek eddig papírra írt listákon élni?) Egészen pontosan azért nem, mert a kém múzeum nem éppen az a hely, ahol megerősödnek a barátságaim. Mivel azonban Le-Marie magától ajánlotta fel, azt jelenti, hogy a) tényleg olyan awesome lány, mint a három találkozásunk alkalmával elkönyveltem magamban, b) udvariatlanság lenne nemet mondani. És hülyeség is, mert borzalmasan hiányzik már az egész hely. Főleg Kelvin. Meg a kaja. Meg az OpSpy.

Ha szerencsénk van, talán még ingyen is bejutunk. Értsd: Kelvin dolgozik.

Vasárnap pedig csapatgyűlés lesz, ami a Washington Wizards vs. Minnesota Timberwolves profi kosármérkőzés keretein belül fog megesni. Le-Marieval egymás mellett ülünk majd, természetesen, és remélhetőleg hihetetlen jól fogunk szórakozni.

A gyerekek a hétvégét a nagyiéknál töltik, nem Floridában, Baltimore-ban, a szülők meg vagy dolgoznak, vagy elutaznak romantikázni valamerre, mielőtt anyukának megkezdődne a nagy hajtás, szóval, azt hiszem, nagyon jó kis hétvégének nézek elébe.