Winter Wonderland

Az utóbbi napokban nem igazán sikerült aktívnak lennem. Még az újévi bejegyzés is karácsony környékén született meg, azért található meg benne az az icike-picike javítás.

Ennek, mármint az itt nem létemnek, az az oka, hogy mielőtt kijöttem volna ide, és még csupán társalogtunk a családdal, a blogírás egyik feltétele az volt, hogy nem írom le, mikor nem vagyunk itthon. (A tavaszi szüneti floridai kiruccanás nem számít, mert a szülők maradnak a popójukon.) Ki tudja, ki olvashatja el, és próbálna betörni az üres házba, csak azért, mert én elkotyogtam, hogy éppen üresen áll. Mármint a ház.

Ebből ki lehet következtetni csodás nyomozóérzékek nélkül is, hogy az elmúlt pár napban nem tartózkodtunk itthon. Nem ám, mert egészen pontosan ITT voltunk. Négy nap egy hihetetlenül fantasztikus hotelben, hihetetlenül fantasztikus kajálásokkal és élményekkel. Azt hiszem, nem is egy bejegyzésben fogom hozni az élménybeszámolót, mert túl hosszú lenne. 

Kezdjük az első nappal. Az utazás napjával. Őszintén, fogalmam sem volt, merrefelé megyünk, annyit tudtam, hogy Pennsylvania, Pittsburgh, meg hegyek. Próbálkoztam ez alapján megtalálni a hotelt az interneten, de nem igazán jártam sikerrel. Igazából, arra álmomban sem gondoltam volna, hogy maga a hely ennyire nagyon hűűű lesz. Nyilván a családnak van pénze, másképp nem kaptam volna karácsonyra egy 200 dolláros táskát. De mikor megláttam ezt

kicsit leesett az állam. Pláne, mikor szépen begurultunk Dínóval a hotel bejáratához, és vagy hárman ugrottak oda, segíteni kinyitni az autó ajtaját, kipakolni a csomagokat, meg ki tudja még minek. Megbizonyosodni arról, hogy a másik kettő jól végzi a munkáját.

Az első gondolatom az volt, hogy úristen, sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen helyen fogok megszállni. Legalábbis addig biztosan nem, amíg szuperkém, vagy híres író nem leszek. A második meg az, hogy a fenébe is, pakoltam magamnak elég olyan ruhát, ami megfelel a hotel színvonalának?

A londínerek szépen felpakolták bőröndjeinket egy kocsira (amiről kép sajna az iPodomon van, és azokat meg lusta vagyok feltölteni), mi meg bezúdultunk az előcsarnokba, becsekkolás céljából. Legalábbis anyuka becsekkolt, a gyerekek már szerettek volna rohangálni mindenfelé, apuka azt magyarázta a parkolósfiúnak, milyen kevés benzin van szegény Dínóban, próbáljanak közel parkolni vele, én meg továbbra is tátottam a szám.

Megkaptuk a szobakártyákat, aztán szépen fellifteztünk az emeletünkre, ahol egy kedves bácsi beterelt minket a szobáinkba, és ha már ott volt, gyorsan bedobálta a bőrőndjeinket is. Miután eldöntöttük, kinek melyik szoba jár, igaz, teljesen egyformán néztek ki, gyors kupaktanács következett az esti programot illetően. A szülőknek masszázs-időpontjuk volt a spa-ban, aztán vacsorafoglalásuk, ami azt jelentette, hogy én maradtam a gyerekekkel. Plusz, megkaptam a harmadik kártyát is, egy fehér kis lapocskát, amivel fizethettem a boltokban, éttermekben, spa-ban, és a szoba számlájára íródott az összeg, amit elköltöttem. Ennek hála megszámlálhatatlanul sokszor hívtak az elmúlt pár napban az anyuka nevén, mivel a szobák is az ő nevén voltak.

Először kitaláltam a gyerekekkel, hogy menjünk el egy shuttle-busszal körbe a resort területén. (Ennél több angol szót akkor sem tudnék egy mondatba préselni, ha akarnék...) Ehhez egyiküknek sem volt kedve, viszont nagyon szerettek volna lemenni a játéktermes részbe, így a buszozást kihagytuk. A játékteremnél aztán kiderült, hogy ott pont nem lehet használni a Mindenható Fehér Kártyát, így gyorsan leemeltem egy kis pénzt a bankkártyámról, hogy aztán fel tudjuk váltani negyeddollárosokra. Igen ám, de a felváltó automaták nem működtek, a környéken pedig minden pénztár ki volt fogyva a negyeddolláros érmékből, gyanítom azért, mert mindenki játszani akart aznap délután. Szerencsére az egyik boltban végül tudtak nekünk adni öt dollár értékben, amit én elégnek tippeltem, a gyerekek viszont annyira belelkesedtek, hogy még több pénzt kellett váltanunk. Oké, nem teljesen csak ők lelkesedtek be. 

Játéktermezés után leültünk pizzázni.

Elég nehezen bírtam mindkettőjükkel aznap, mindketten túl izgatottak voltak, én túl fáradt voltam, nem hallgattak rám, nekem nem volt türelmem, csak úgy záporoztak az i hate you-k, meg leave me alone-nok, meg ezekhez hasonlók.

Pizzázás után felmentünk a szobába. Illetve, mentünk volna, csakhogy a szobaajtó nem akart kinyílni. Próbáltam mindenféleképp bedugni a kulcsot, betörni a vállammal, rángatni, hátha akkor kinyílik, nem működött semmi. Szerencsétlen próbálkozásaim végül megelégelte egy helyes takarítósrác, és jött az ő mindenható takarítókulcsával, hogy segítsen nekem. Mikor aztán neki sem sikerült bejutni a szobába, elkezdtem én is pánikolni, meg a gyerekek is. A srác végül megnyugtatott, hogy hívja a biztonsági embert, mi meg addig letelepedtünk anyukáék szobájában, amihez szintén volt kulcsom. Körülbelül öt percet várhattunk a biztonsági emberre, aki kikapta kezemből a kártyámat, beillesztette a helyére, és egy kecses mozdulattal kitárta előttem a szobám ajtaját. Elnevette magát, én is idegesen elnevettem magam, és még a takarítósrác is nevetett, aki dolgozás helyett inkább végignézte a jelenetet. 

Betereltem gyerekeim a szobámba, aznap este nálam aludtak, pótágyakon, és már fel is vették a fürdőrucijaikat, hogy akkor megrohamozzuk a gyerekmedencét, mikor észrevettem, hogy az csak hatig van nyitva, és már igencsak fél hét felé járt az idő. Na, a kisasszony itt olyan hisztit lecsapott, hogy ekkorát én még életemben nem láttam. Hibás voltam én is, a pizzások is, kisöreg is, a szülei is, de még a helyes takarítósrác is, nagyjából az egész világ, amiért ő nem jutott el a medencébe, mikor úszni szeretett volna. A kisöreget annyira nem rázta meg a dolog, pláne, mikor felajánlottam neki, hoy fürdőruhástul beleugorhat a fürdőkádba. Ugyanis akkora kád tartozott a szobához, hogy külön fellépőke is volt hozzá, hogy beletudjon mászni az ember. Teljesen megtöltve, még én is majdnem elmerültem benne, ha beleültem, hát akkor még egy négyéves... 

Kisöregem belecsobbant a habokba, bekapcsoltuk a jacuzzi-funkciót, teleöntöttük habfürdővel, hihetetlen jól szórakozott. Természetesen a kisasszony is meghallotta ezt, hamarosan már jött is, kérdezte, hogy csatlakozhat-e ő is. 

Szépen megfürödtek, aztán következett a fektetés ideje. Ami továbbra sem ment zökkenőmentesen, pláne azért, mert a kisasszony fél a sötétben, a kisöreg nem tud fényben aludni, én sem, bár néha én is félek, de akkor sem. Próbáltunk olyan fényforrásokat találni, amik világosságot adtak a kislánynak, de minket sem zavartak. Pocsékul aludtam aznap éjjel, rengetegszer gondoltam rá, hogy lekapcsolom az összes lámpát, de végül nem tettem, inkább forgolódtam tovább.

Reggel hóesésre ébredtünk, örvendeztünk egy sort a gyerekekkel, aztán átfutottunk a szülők szobájába, ahová már megérkezett a szobaszervízzel a reggeli. Kajálás közben meg lett beszélve az aznapi program: ők síoktatásra mennek, én meg azt csinálok amit akarok, egészen este tízig, amikor a gyerekeket össze kell gyűjtenem a gyerekklubból. Anyuka felajánlotta, hogy menjek masszázsoltatni, vagy bármi ahhoz hasonló kényeztető izére, meg persze pihenjek. 

Legelőször is, fel szerettem volna fedezni a hotelt, meg egyáltalán megtalálni a spa-t. Reggeli után útnak is indultam, és ismét ámultam egy sort, vagy kettőt, amiért egy ennyire fantasztikus helyre kerültem.

A spa-t ennek a túrának az alkalmával nem sikerült megtalálnom. Hiába nézegettem a térképet, próbáltam kitalálni, mi merre lehet, egyszerűen képtelen voltam rájönni, hogy tudok eljutni oda. A helyzeten rontott, hogy a hotel óriási volt, jó tíz percbe telt, ha kényelmes tempóban elsétáltam egyik feléből a másikba, és olyan, akár egy labirintus.

Inkább leültem kávézni egyet, figyeltem a körülöttem mászkáló embereket, és erőt gyűjtöttem a következő spa-kereső akcióhoz. Ami előtt gyorsan felrohantam a szobába, felvettem a bikinim, és fölé melegítőszerkót, mert hát miben másban menne az ember lánya wellnesselni? Luxushotel ide, vagy oda, mások is ebben járkáltak.

Gyorsan kirohantam, hátha több sikerrel járok, ha nem a hotelen belül próbálok eljutni a célomhoz, és hopp, szinte már rögtön szembe is sétált velem a Woodlands Spa. A Mindenható Fehér Kártyával befizettem magam, kaptam egy szekrénykulcsot, és mehettem a női öltözők irányába. A melegítőt egy pihe-puha fehér köntösre cseréltem, és az úszás helyett inkább célba vettem a jacuzzit. Mert egy lusta disznó vagyok. Külön volt választva a férfi és női jacuzzi, aminek kivételesen nem örültem, mert nem azért ruháztam be egy Victoria's Secret bikinire, hogy a hozzám hasonlóan lusta disznó ötvenes néniknek mutogassam magam, hát na. Kicsit üldögéltem a jó meleg vízben, aztán beültem szaunázni, aztán megint üldögéltem a vízben, és így folytattam ezt. Nagyjából fél óra múlva teljesen egyedül maradtam, csak azért jelent meg néha egy ott dolgozó néni, hogy egy pohár hideg vízzel kínáljon, így az óriási jacuzziban is tudtam úszkálni, meg hülyéskedni kedvemre.

Mikor már úgy éreztem, eleget áztam, szépen felöltöztem, és beültem ebédelni az egyik étterembe.

A kis szösszenetet, amit a füzetbe írtam, eleinte meg akartam volna osztani veletek, de nem teszem, mert megszegném vele az egyik újévi fogadalmam. Ha nagyon kinagyítjátok a képet, talán látszik.

Nem igazán emlékszek már, mi mást csináltam aznap. Ja, igen, megírtam az egyetemi jelentkezéshez szükséges második esszét, szerintem egész jól sikerült, de ne kiabáljunk el semmit.

Közben folyamatosan tekintgettem ki a folyosóra, a kis kém-ablakon keresztül az ajtón, hátha láthatom az előző napi helyes takarítósrácot, és bájosan odaköszönhetek neki, anélkül, hogy két rángatozó, elégedetlenkedő kisgyerek lenne mellettem kiegészítőként. Óriási szerencsém volt, ő takarította anyukáék szobáját, de a lehetőséget sikeresen el is szalasztottam, mert sajnos mindig túl későn jutnak eszembe az olyan zseniális ötletek, minthogy simán átrohanhattam volna, valamiféle "úristen, itt felejtettem az egyik dögös fehérneműm"- felkiáltással. Aztán pár percnyi keresgélés után a homlokomra csaphattam volna, hogy ja, nem, éppen rajtam van, haha. És mellesleg teljesen egyedül vagyok a szobában.

Ehelyett inkább gyorsan lerohantam egy üveg kóláért, na jó, azért is, mert készültem szomjan halni, és reménykedtem, hogy majd visszafelé összefutunk.

Nem futottunk.

Elindultam a gyerekekért, begyűjtöttem őket, szépen felsétáltunk a szobába, elmesélték, milyen jól érezték magukat, kaptak egy csomó cukorkát, meg ilyesmit, és még szerettek volna tévézni kicsit. Ebből aztán az lett, hogy még valamikor tizenegy körül is ébren voltak, főleg a kisasszony, akit lelőni sem lehetett volna. Szerencsére, a kisöreg, ha egyszer elalszik, nagyon mély alvó, így nem kelt fel, pedig a kislány folyamatosan beszélt, mászkált össze-vissza, és próbált engem is bevonni a mókába. Mivel az egész napos semmittevés borzalmasan elfárasztott, én igazából már csak aludni szerettem volna. Olyan éjfél körül aztán ő is elcsendesedett.

A maradék két nap beszámolója is érkezik majd egy másik bejegyzésben, nyugalom.