Királyok, királynék, Hámánok, Mordechájok

Hat nap után, ma először sikerült az orromon keresztül lélegeznem. Apró örömök az életben, ugye. Azt hiszem egy pár napig igencsak meg fogom becsülni az orrlyukaimon békésen ki-be áramló levegő felhőcskéket. Idővel aztán elfeledkezek arról, milyen pocsék érzés az éjszaka közepén arra kelni, hogy fulladozok, és majd csak a következő nátha után döbbenek rá ismét arra, mekkora ajándék is az orron keresztül való légzés.

Úgy tűnik tehát, nem halálos náthát kaptam el, megmaradok, egyelőre.

Purim van.

Azok kedvéért, akik erre a mondatra egy "Kedves egészségedre, Bebe!" kijelentéssel válaszoltak, szépen elregélem, mi a cickafarok is az a Purim. 

Zsidó ünnep, nyilván. A többi zsidó ünnephez hasonlóan ennek is nagyon érdekes története van. Egyszer volt, hol nem volt, élt egy király. Ahasvérus. Számomra ő a történet negatív főszereplője, már csak azért is, mert angolul még kimondhatatlanabb neve van, és valahányszor elolvasom a kislánynak a sztorit, jókat nevet azon, mennyire képtelen vagyok megjegyezni magamnak, hogy kell kiejteni. Ahasvérusnak egy nap partit tartott a palotában, és gondolom jópár pohár bor legurítása után úgy döntött, eldicsekedik gyönyörű feleségével, Vashtival, a különféle főuraknak. Vashti viszont azt mondta neki, hogy hagyjál már engem az ökörségeiddel, Vérus, részeg vagy, én meg különben sem egy tárgy vagyok, akit csak úgy mutogatni lehet. No, erre Ahasvérus bedühödött, meg mindenki más is, mert akkoriban nem igazán volt szerencsés nőként ellent mondani a férjünknek, Vashti tehát engedetlensége miatt el lett zavarva a palotából. Ahasvérus így aztán új feleség után nézett, így kerül a képbe Mordecháj, meg az ő nevelt lánya/unokahúga Eszter, aki nagyon csinos leányzó. Ezt Ahasvérus is így gondolja, rögtön feleségül is veszi. Esztert, nyilván, nem Mordechájt. Mordecháj azt parancsolja Eszternek, ne mondja el újdonsült férjének, hogy ő zsidó. Akkoriban gondolom még nem tudták, hogy a jó kapcsolatok alapja a bizalom.

Mordecháj időközben megtudja, hogy valakik meg akarják ölni a királyt. Ezt tudatja is vele, jutalmat is kap.

Itt van aztán Hámán, az igazi rosszarc a történetben, aki kitalálja, hogy ő bizony megöli a zsidókat, mert ő egy fasza gyerek, miniszter, Mordecháj meg nem hajlandó meghajolni előtte, szóval ő aztán majd jól elintézi ezt az egész ügyet, érett felnőttek módjára. Mivel Ahasvérus nem tudja, hogy a kedves felesége is zsidó, engedélyt ad Hámánnak a terve végrehajtásához.

Eszter azt javasolja, mindenki imádkozzon és böjtöljön, hátha valami csoda folytán megmenekülnek. Közben ő saját maga lakomát szervez a királynak meg Hámánnak. Ahasvérus, aztán megtudja, hogy tulajdonképpen Mordecháj mentette meg az életét, azt is, hogy Hámán rossz arc, meg végül persze azt is, hogy Eszter zsidó. Mivel sajna az engedélyt már nem lehet visszavonni, azt javasolja, írjanak egy újat. Ennek lényege pedig az, hogy a zsidók ellentámadást indíthatnak Hámán emberei ellen. Mindenki boldogan él tehát, kivéve Hámánt, aki sajnálatos módon felakasztódik.

Ennyi lenne Eszter története, amit magamban csak Vicces Nevek Történetének hívok, mert most komolyan... igaz, a Mordechájjal egészen megbékéltem már, néha el is gondolkozok azon, hogy a leendő fiam macskám majd Mordechai lesz, de aztán megegyezek magammal, hogy inkább maradok a Rhaegar-nál, mert az valahol még pont félúton van a cikis és a különleges között. (Aki tudja, honnan származik a Rhaegar név csokit kap. Tényleg. Kommentekben lehet jelenkezni.*)

A Purim tehát egy igencsak vidám ünnep, én magamban elneveztem Zsidó farsangnak, mert a gyerekek beöltöznek akár valakinek a történetből, akár valami teljesen másnak, móka van, kacagás, meg sütemény. Aminek, ha megszakadok sem fog eszembe jutni a neve, ha valaki nem szeretne tudatlanul élni, a Google jó barát. 

Purim tiszteletére ma a zsinagógában, ahová a kislány jár szombatonként héber-suliba, Purim Fesztivál volt, különféle játékokkal, rengeteg féle jelmezzel, és én azt hittem, ingyen sütivel, de az a rész valahogy elmaradt. Igazából nagyon jó mulatság lett volna, csak én sajnos kisöreggel mászkáltam körbe, és arany szíve még nem igazán érti azt a mondatot, hogy: várd ki a sorod. A rengeteg gyerek pedig hosszú sorokat jelent, így igencsak hamar megunta az egészet, nagyjából fél óra alatt, és haza kellett jönnünk, ahol az iPad már várt minket. (A hihetetlenül hosszú floridai repülőútra felkészülve apuka telepakolta a kisöreg kedvenc meséivel.) Pedig tényleg nagyon mókás játékokat hoztak össze, távirányítós kisautókkal kellett leütni dobozkákat, amikre Hámán képét rajzolták. Akadálypályát hoztak össze. Célbadobást. Szókirakós játékot, vagyis minden olyasmit, amit drága kisöregem egész biztos borzalmasan élvezett volna, ha ő az egyetlen gyerek a teremben, és kedvére játszhat, amerre csak szeretne. 

A Purim összességében egy nagyon mókás ünnep, mindenki szereti, főleg a gyerekek, nyilván a sütemény, meg a jelmez része miatt. A felnőttek meg gondolom azért szeretik, mert egyike azoknak az ünnepeknek, mikor nem kell böjtölniük. 

Szerettem volna sok-sok képet készíteni, de mikor az ember legfőbb kiegészítője egy kisöreg, sajnos ez egy nagyon bonyolult művelet, és inkább fel is adja a próbálkozást egy idő után. Kettő azért még készült, mielőtt megegyeztem volna magammal, hogy hagyom a fenébe a fényképezgetést, inkább koncentrálok arra, nehogy kisöregem kitépje valaki kezéből a kisautó távirányítóját, mikor megunja a várakozást, vagy hirtelen eltűnjön a nagy tömegben.

Plusznak itt van még egy kép a sütikről, amit, időközben megnéztem nektek, hamantash-nak hívnak.

És tudjátok mit, itt van még egy kép, rólam egy kalapban, amit nyilván már a nyaralásra vettem. A kép eredetileg csakis anyu számára készült, ne tessék tehát bántani engem, amiért fura ábrázatom van rajta.

* Anyagi okok miatt az első kettő helyes megfejtő kap csokijutalmat. Hiába na, az embernek gondolnia kell egy nyári ruhatárra, meg egy kisöreg közelgő születésnapjára is.