Eső, meg eső

Komolyan halálfélelmem volt ma, miközben az autópályán vezettem. És mivel a kisöreget ma abba a suliba vittem, ahová az autópályán átsuhanva lehet csak emberi eljutni, ráadásul a pár városkával odébb lévő főiskolát is meg kellett látogatnom, igencsak sokszor féltem borzalmasan nagyon. Még a rádióból szóló klasszikus rock dallamok sem nyugtattak meg, de még a Lost-os Jack doki módszere sem működött igazán (öt másodpercig hagyd eluralkodni magadon a félelmet, aztán zárd el jó mélyre). Úgy értem, mikor három kamion megy előtted, az egyik a te sávodban, előtted, a másik kettő az oldaladon, szintén kicsivel előtted, és mindhárom felverődött, Niagara mennyiségű vize a te szélvédődön landol, igencsak nehéz nem pánikolni. A helyzetet ráadásul az is rontotta, hogy mivel iszonyatosan meleg volt odakint, az egész út párolgott, én meg nagyjából semmit sem láttam, szóval csak reménykedtem benne, hogy sávváltásnál nem futok bele a pár olyan idióta baromállat egyikébe, akik szerint jó móka, ilyenkor nem felkapcsolni a lámpáikat. Mikor hazaértem, és remegő lábakkal kiszálltam a kocsiból az autópályás kalandok után, csak az volt minden vágyam, hogy megkeressem azt a bizonyos izraeli csodalöttyöt vasárnapról, és benyakaljam az egész üveget. Persze az nem lett volna igazi, felelősségteljes au pairhez méltó viselkedés, és amennyiben megtettem volna, valószínűleg már egy ex-au pair sorait olvasnátok.

Ezt leszámítva a napom teljesen eseménytelenül telt, azt leszámítva, hogy kiderült, Floriane szerdán nem ér rá, Kate meg csütörtökön. Bár ő azért, mert akkor kell ruhákat mosnia, és nem hiszem, hogy a családja belehalna, ha mondjuk szerdán csinálná meg azt a bizonyos nagymosást. Pár nap múlva úgyis elutazik tőlük, mit érdeklik ilyen dolgok?

Nem, Vér néni még továbbra sem látogatott meg, gondolom le lehet szűrni ezt, kissé még mindig feszült soraimból. Túl sok infó? Deal with it. 

Felkerült, kicsit megkésve az eheti Bebe TV rész is, meg lehet tekinteni a szokásos helyeken. Késő van már, nekem meg nincs erőm linkelgetni. Bocsika ezért. Úgyis megtaláljátok, mindannyian nagyon ügyes gyerekek vagytok, én tudom.

Öööö... mit is szerettem volna még írni? Nem tudom, teljesen elment bármiféle alkotási kedvem, mikor megláttam, hogy valószínűleg az eheti terveink sem fognak összejönni Kate-tel, meg Floriane-nel. Mármint szóval tényleg, nem hiszem el, hogy ennyire nehéz lenne összehozni egy bármiféle találkát.

Megyek, és álomba morgom magam. Nagyon remélem, hogy a hasam folyamatos görcsölése azt jelenti, holnap reggel igencsak csúnya, pizsamarondító meglepetésre ébredek, mert igencsak kezd elegem lenni abból, hogy ennyire nagyon morci vagyok az egész világra. Még az sem tudott feldobni különösebben, hogy az egyik limonádé könyvnek, amit ma kivettem a könyvtárból, az lett a befejezése, amit igazán szerettem volna, és különben is, tiszta jó volt az egész. Úgy értem, amolyan tipikus, tiniregényes módon, amiknek az írását most épp tanulom. (Eddig két óra volt "megtartva", de már rengeteget tanultam. Jobb döntéseim közé tartozott feliratkozni erre a kurzusra.)

És ha már erről a könyvről beszéltünk, van benne egy mondat, ami talán a legigazabb mondat, ami rám, meg főleg a blogolási stílusomra vonatkozik: It was very difficult to make writing look effortless. De ebbe most tényleg nem fogok belemenni, mert késő van, és ha most elkezdek az írásról izé... írni, nem fogom abbahagyni, amíg elő nem bújnak a nap első sugarai. (Ez, mivel holnapra igencsak esős időt jósolnak, azt jelenti, hogy nagyon sokáig feküdnék itt az ágyamon a laptopomon pötyögve.)