Csak nem? De, ez a Bebe!

Nem, nem, továbbra sem írok arról, mit csinálok, vagy hol vagyok éppen, de szerencsére történtek ma... illetve inkább már tegnap olyan dolgok, amikről azért érdemes írni, szóval a kéthetes szünetet kicsit megtöröm most, mielőtt az összes olvasóm szép lassan elszivárogna.

Szombat reggel, itteni idő szerint tizenegy órakor, megnyílt a jövő évi Comic-Con regisztrációja, azok számára, akik idén részt vettek az eseményen, így nagyjából röpke fél évvel a nagyközönség előtt vehetik meg jegyeiket. Emlékszem, mikor tavaly először kezdtem körbenézni a jegyek ügyében, és láttam, hogy augusztusban tartottak egy jegyvételt a "kiváltságosok" számára, egy igencsak icike-picikét mérges lettem, mert hát milyen dolog ez, hogy csak azért mert valakinek volt akkora mázlija, hogy egyik évben kijutott, a következő alkalommal is óriási mázlista legyen?

Talán mondanom sem kell, idén teljesen másképp álltam hozzá ehhez, a kisasszonnyal jót nevettünk azon, hogy nem a lúzerekkel, azaz a nagyközönséggel, kell majd kivárnom a sorom valamikor február, vagy március környékén. Én már elveszítettem a Comic-Con szüzességem, lehet nagy az arcom.

Szerencsére, mivel annyira kedves, aranyos, meg tündéri családom van, megértették, mennyire fontos nekem ez az egész jegyvétel, és megengedték, hogy bezárkózzak a szobámba, a laptopom, az iPodom meg a telefonom társaságában, mindegyik a jegyvétel honlapjára állítva, természetesen. Közben folyamatosan értekeztem a sorban állós pajtimmal, Johnnal is, megegyezve, hogyha valamelyikünknek nagyon jó helye lenne a váróteremben, megveszi a másik jegyeit, mert így tesznek azok, akik négy órát töltöttek egymással egy centiméternyit sem haladó sorban, hogy aztán kisikíthassák tüdejüket, mikor megpillantják kedvenc sorozatsztárjaikat egy óriási képernyőn.

Valamiért, ha Comic-Conról van szó, a technika mindig ellenem fordul, most is, jó öt perc eltellhetett a regisztráció megnyitása után, mire sikerült bejutnom a váróterembe, ezzel a nagyon szép, tizenhatezer-valahányadik sorszámot megszerezve magamnak. Szinte azonnal telefonáltam Johnnak, ő valami nyolcezer körül volt, a mázlistája. Tudtam, hogy idén éppencsak lecsúsztam a szombati jegyekről, és valamivel hátrébb álltam a sorban, szóval annyira nem aggódtam, de az is biztos, hogy jövőre a szombati napon rengeteg olyan panel lesz a Hall H-ben, ahová érdemes lesz már hajnali egykor sorban állni. Vagy feküdni, hálózsákkal. Thor. Amerika kapitány, és a többi. Én addig nem nyugszom, amíg egy földöntúli sikítás keretein belül nem tudatom Tom Hiddlestonnal, hogy ő életem (egyik) szerelme.

Ültem tehát a számítógép előtt, és néztem, ahogy szépen fogynak a jegyek. Amint láttam, hogy a négy plusz egy naposok elfogytak, szinte már jött is a hívás Johntól, hogy magának sikerült szereznie, de több már nincs. Azért szeretném-e, ha venne nekem valamelyik napra.

Tisztán emlékeztem még az idei esetre, mikor majdnem teljesen és totálisan biztos voltam benne, hogy nekem jut majd szombatra jegy, aztán nagyjából kétszáz emberrel előttem elfogytak. Nagyjából fél perc leforgása alatt milliónyi ok játszódott le a fejemben, hogy miért kéne várnom, miért nem kéne várnom, amíg én is sorra kerülök (nagyjából kétezredik lehettem akkor a váróteremben), majd végül Tom Hiddleston tipikus ehehehehe-kacaja bekúszott lelki füleimbe (shhh, ha valakinek vannak lelki szemei, lehetnek lelki fülei is, nem?) és megkértem Johnt, vegyen nekem szombatra jegyet. Aztán megkérdezte, ha már ott van, megvegye-e a többi napra is a jegyet. Tudtam, hogy azokra, valószínűleg tudnék szerezni magamnak, de minek stresszeltem volna magam tovább feleslegesen? Épp elég idegeskednivaló lesz még az utazás körül jövő júliusig. Így aztán, megmondtam neki, vegyen meg nekem mindent, és bár én fizettem értük, megígértem, hogy jövőre meghívom valamire, amiért ennyire drága volt, és elintézte nekem a dolgot.

Miután lerendeztünk mindent, lejtettem egy örömtáncot, és nagyjából én is sorra kerültem volna, John már rögtön írt is, hogy a szombati jegyek elfogytak, mikor egy másik barátjának készült venni, már nem engedte a rendszer. Adjunk hálát a szép mosolyomnak, amiért előrébb voltam a fontossági sorrendben, mint az a bizonyos barát, így nekem jutott szombati jegy, neki meg sajnos nem.

Ha esetleg valaki csak átfutotta volna a sorokat, és nem egészen értette volna, miről is van most szó, leírom egyszerűen: a jövő évi Comic-Con MINDEGYIK NAPJÁRA VAN JEGYEM! YEAAH! 

Már csak azt kell kitalálnom, hogy fogok eljutni oda, hol fogok megszállni, mit fogok enni, és mégis milyen pénzből fogom finanszírozni mindezt. Magyarul a neheze még hátra van, de most, hogy a jegyeim megvannak, talán nagyobb erőkkel sikerül majd spórolnom. 

Egyelőre úgy érzem, mintha maximum egy hónap múlva már utaznék is vissza San Diegóba, pedig nem, még nagyon-nagyon messze van az a július 18.

Comic-Con.

COMIC-CON.

SÁLÁLÁLÁ COMIC-CON.