Csak fantáziadúsan: A hétvége

Minden kétséget kizáróan megérkezett az ősz. Persze, a korai jelek már eddig is megmutatkoztak. A Halloween-dekorációk és édességek megjelenése a boltokban. A Starbucks őszi kínálata. A reggeli pulcsi-keresés, mikor az ember elfelejti, hogy pólóban igencsak fázna odakint. Ma azonban, mikor beléptem a házba odakintről rájöttem, hogy az ősz tényleg megérkezett. Nem fagytam meg, ugyanis. Ami csupán egyet jelentett: valaki kikapcsolta a légkondit. Északi-sarki hőmérséklet a szobámban, jövőre ismét találkozunk!

Szombaton egy nagyon fontos eseménynek lehettem szemtanúja gyerekeim életében: először nézték meg ugyanis a Harry Potter és a bölcsek kövét, és csak én voltam velük, hogy figyelemmel kísérjem eme történelmi pillanatot. Nem tudom, említettem-e már, egészen biztosan nem, milyen sokat jelent nekem az egész Harry Potter-jelenség. Épp ezért gyűltek szinte örömkönnyek a szemembe, mikor pár hónapja a kisasszony megkérte az apját, rendelje meg neki az első könyvet, és azóta is kitartóan olvassuk este együtt a sorozatot, sokszor akár fél órával a lefekvési idő után is, mert egyikünk sem szeretné befejezni a mesélést a legizgalmasabb részeknél. 

Bár a könyveket sokkal jobban szeretem, mint a filmeket, bár az első négy azokból is óriási nagy kedvencem, hihetetlenül nosztalgikus hangulat kerített hatalmába, ahogy felcsendült a nappali házimozi rendszerében a jól ismert Harry Potter-dallam. Tudjátok, melyikről beszélek, még a nem annyira fanatikusok is kívülről tudják dúdolni, ebben egészen biztos vagyok. Én még talán pár könnycseppet is elmorzsoltam, miközben kukoricát pattogtattam a mikróban, Dumbledore pedig Dursleyék ajtaja elé tette Harry-t.

Annak talán mégis jobban örültem, hogy a film után mindkét gyerek varázslósat játszva fel-alá rohangált a házban, különféle varázsigéket kiabálva, és a kisöreg még azt is kijelentette, hogy szeretne Harry Potter lenni Halloweenkor. (Nagy nehezen tegnap nekem is megszületett a döntés, minek öltözzek be, nem tudom, lelőjem-e a poént már most, vagy egyelőre még nem... áh, egyelőre még nem fogom. Az biztos, hogy a jelmez fontos eleme egy fekete angyalszárny, illetve egy sötétkék nyakkendő.)

Vasárnap este aztán Csillával találkoztam, frozen yogurtozás céljából. Azért ugrottam rögtön vasárnap estére, mert a Harry Potter-élmény és a vasárnap este hat óra között semmi érdekes nem történt velem. A halloweeni jelmezem tervezését leszámítva. Csilla egy olyan joghurtos helyre vitt, amit még nem ismertem, de nagyjából percek alatt a kedvenc helyemmé változott. Nem elég, hogy rengeteg féle joghurtuk van, nekik van a legnagyobb egészségtelen feltét-választékuk, amit eddig láttam. Mindenféle csokik, kekszek, gumicukrok, ami kell. Valamint természetesen gyümölcsök is, hogy úgy tegyen az ember, mintha egészségesen étkezne.

Ehhez a helyhez kapcsolódik az eheti, rövidke, Bebe TV-rész is.

Joghurtozás után elmentünk a Barnes & Noble-ba, mert miért is ne. Na jó, talán azért, mert túlságosan vágyakozva néztem rá, Csillának pedig megesett rajtam a szíve. Miután szépen végignéztük a Halloween-választékot, és megegyeztünk, hogy a Snoopy-s cukorkagyűjtő táskák a legédesebbek, nekiálltunk útikönyveket nézegetni.

 Csilla elsősorban Mexikóról szólókat keresett, én igazából semmit, de boldogan lapoztam bele pár kanadai könyvecskébe. Olyan fontos szempontok alapján kerestünk útikönyveket, mint például a bennük található képek minősége. Fekete fehér képek, vagy a képek teljes hiánya = rossz útikönyv.

Hamarosan aztán rájöttünk, miért ne kereshetnénk Magyarországos könyveket. Nagy meglepetésünkre találtunk is, igaz, csak Budapesttel foglalkozókat, de nagyjából öt-hat félét. Hogy mi a legviccesebb, mikor angolul olvasol Magyarországról szóló könyveket? Például az olyan címek, mint ez:

Lehet nem tűnik így leírva annyira viccesnek, de ha kiejtjük, hogy Gellért-hegy end dö Tabán, máris másképp fest a helyzet, nem igaz? Ehhez hasonló dolgokkal, a könyvek böngészgetése közben kellemesen elszórakoztattuk magunkat, mintha nem huszonakárhány, hanem maximum tizenhárom évesek lennénk egy külföldi iskolai kiránduláson. 

Nagy nehezen sikerült magára hagynunk az útikönyveket, mély sóhajtozások után, megegyeztünk abban, hogy mindketten nagyon szívesen körbeutaznánk a világot (jó, mondjuk ki nem?), találtunk még pár Halloween-cuccot.

Mikor azt mondtam, bepótolom a tavalyi Halloween-képek fájó hiányát teljesen komolyan gondoltam, mint a mellékelt ábra is mutatja.

Valahogy aztán kiköttünk az e-könyveknél is, vagy hogy a fenébe hívják a Kindle-t, meg a NOOK-ot, és hangosan elkezdtük hangoztatni, mindketten úgy emlékszünk, hogy magyarul, mennyire nem lenne szükségünk rájuk, mert köszönjük, mindketten el tudunk cipelni egy könyvet a táskánkban, ha úgy tartja kedvünk. Nagyjából fél perc múlva megjelent egy eladó-manus, és elkezdte ecsetelni, mennyire nagyon fantasztikusak valójában ezek a ketyerék, mert 6000 könyv tárolására alkalmasak, és mennyire könnyűek, és a többi, és a többi. Miközben beszélt, nekem végig az járt a fejemben, hogy úristen, angolul beszéltünk volna, és meghallotta, ahogy szidtuk őket? Vagy simán csak a hangnemünkből kitalálta, hogy nem épp imába foglaljuk a NOOK-tervezők neveit? Mint később kiderült, Csilla is ezeken gondolkodott. Ismét meg kellett egyeznünk, ezúttal abban, hogy igencsak kínos dolognak számít az, ha már arra sem emlékszel, magyarul beszéltél-e pár perccel azelőtt, vagy angolul.

Kicsit beszélgettünk karácsonyról is, egészen pontosan az elő-karácsonyi sütögetős, ottalvós bulis terveinkről, meg valószínűleg még rengeteg más világmegváltó témáról.

Így belegondolva, kicsit összevisszának tűnik a bejegyzés, de pár perc múlva kezdődik a Revolution, a sorozat, amire a nagyon pöpec Comic-Conos reklámok óta várok, és kicsit üres az agyam. Ez történik akkor, ha egy sorozatfüggő megpróbál sorozatnapokon valami értelmeset csinálni. Semmi jó nem sülhet ki a dologból.

Végezetül azért íme egy kép, amit ma sikerült lőnöm. Amerika. Az ország, ahol mindenből lehet pénzt csinálni.

Ejnye.

Na jó, kit akarok becsapni, az első adandó alkalommal megyek és beszerzek magamnak egy Obamás kávéspoharat, nyilván. Közben pedig azt is képzeljük el ehhez hasonlókat a magyar választási kampányok idején.