Hosszú hétvégéről (nem) röviden

Üres az agyam, lehet a kicsit túl jóra sikeredett Labor Day ünneplés miatt (mindennel megrakodott Subway-szendvicsek, chips, jégkrém és pár üveg söröcske), bár az is lehet azért, mert igencsak kezdek már álmos lenni, pedig épp kilenc óra múlt csak. Öregszem, hiába. Ennek ellenére, megpróbálom összekotorni, lehetőleg jó részletesen, mit is csináltam a hétvégén. 

Szombaton dolgoztam. Erről több szó ne is essék, bár talán kiemelhetném a momentumot, mikor a Wendy's drive thru-jában állva, pár pillanatig elfeledkeztem arról, hogy nekem az ablakaim le vannak húzva, mert várok a vacsorámra a gyerekekkel, szóval talán nem kéne hangosan üvöltenem az iPodommal együtt, mert az bizony súlyos bűncselekménynek minősül esetemben. Bármikor, de akkor meg aztán főleg, mikor a Világ Legdögösebb Gyorséttermi Dolgozója nyújtja át vigyorogva a hamburgereket és csibefalatokat rejtő zacskókat. Kedvesen mosolygott ugyan, de kicsit túl gyorsan csapta be a kis ajtócskát, miután az összes kaját odaadta nekem, szóval azt hiszem, nem egészen nyűgözte le produkcióm. 

(Nem teljesen vág témába, de Lisával végre kiokoskodtuk, hogyan lehet az iPodot csatlakoztatni az autóhoz. Nem tudom, hogy a kis kábel már eddig is Dínómban várta szorgalmasan, hogy valaki használja, vagy újonnan lett beszerezve a kütyü, annyira nem is érdekel, csak az, hogy végre, majdnem egy év után hallgathatom az iPodom Dínózás közben, dobhártyaszaggató hangerővel.)

A vasárnap már sokkal érdekesebben telt, ismét Csillával találkoztam ugyanis, akinek fontos vásárolhatnékja támadt. Nem, nem, ez tényleg fontos volt. Ugyanis, hamarosan érkezik az ősz, meg a hideg, és azok, akik nyár végén-ősz elején érkeznek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy egyszer meleg ruhákra lesz szükségük, és anélkül utaznak ide. Én is így jártam tavaly, bár Csillával ellentétben, nem sikerült előre gondolkodnom, a hideg beköszöntötte után álltam csak neki komolyabban betárazni meleg ruhákból. Mert vannak a világon okos emberek, és vagyok én.

Tizenegykor jött értem autójával, és vígan lóbálta is kezében a nekem szánt palacsinta-adagot, abból a szórásból, amit eleinte a családjának készített, de mivel egy tündér, tett félre nekem is belőle. Ráadásul Nutellásat és baracklekvárosat hozott, ami azért is különleges, mert lassan már egy éve nem ettem balacklekvárt, és kis híján megkönnyeztem, mikor megéreztem édes ízét a számban. Kezdenek elvonási tüneteim lenni magyar kaja ügyileg, azt hiszem, ez már látszik. Nem baj, úgy tűnik Csilla nagyon vevő a főzőcskézésre, és már valaki más is jelezte, hogy ki szeretné próbálni pár magyar ételt, amennyiben megfőzöm neki, szóval talán enyhíteni fogok majd ezeken a tüneteken.

A Montgomery Mallt vettük célba, ami a legközelebb esik, és az egyetlen olyan bevásárlóközpont, ami bele van programozva Csilla GPS-ébe, és el lehet hozzá jutni autópálya használata nélkül is. Kicsit bonyolult úton, és kétszer hosszabb idő alatt, de Csilla még nem vezetett autópályán, és nem hiszem, hogy velem kéne először kipróbálnia, bár már egészen rutinos sáv-ugratónak tartom magam, köszönöm szépen.

Eleinte egyikünk sem költött semmit, főleg azért, mert nem találtunk semmi olyasmit, ami megtetszett volna, vagy ami tetszett, arra nem szerettünk volna kiadni egy nagy halom pénzt, így inkább csak szeretetteljesen simogattuk például az Abercrombie & Fitch cuccokat, amik leárazás ide-vagy oda, nem bankártya-barátok, főleg, ha próbálok Comic-Conra gyűjteni. 

Betévedtünk aztán az Old Navy-be, ahol végre megkezdődött a pénzköltés, bár részemről azért annyira nem durván. Igen, lehet két ujjatlan felsőt vettem egy kéket, meg egy kék-zöld csíkosat, de (!!) amennyiben veszek majd hozzájuk szép, hosszú ujjú ingeket, amiket hajlandó leszek kigombolva hordani, hála a sokszor áldásnak, néha inkább átoknak számító mellbőségem miatt, voilá, máris kész az őszi összeállítás. És a Forever 21-ban már ki is néztem a tökéletes inget, igaz, egy farkasos pólót is hozzá. De ki mondta, hogy egy inget csak egy felsővel lehet hordani? Senki.

Megebédeltünk a Panda Expressben, ahol nem, továbbra sem pandahúst lehet enni, és én voltam olyan tündéri, hogy lefényképeztem a nagyközönségnek, hogy néz ki ennek a bevásárlóközpontnak az étkezőrésze. Ugyan valószínűleg senkit nem érdekel, de legalább növelem a képek számát a blogon, a próbálkozásért jár egy pont, azt hiszem.

Majdnem sikerült további pénzköltés nélkül zárnunk a napot, de aztán szembesétált velünk a Hollister... oké, oké, annyira nem, inkább én rángattam be magunkat oda, ahol az amúgy ötven dollárba fájó pulóvereket az ünnep alkalmából leárazták húszra. Rengeteg pulcsim van, de ki tudna ellenállni egy ilyen akciónak, egy olyan boltban, ahol félmeztelen pasik néznek rád mindenhol? Bár, sajnos az eladóknak kötelező ruhákat hordaniuk...

Szóval magamévá tettem egy fekete pulcsit, és amennyiben létezik ilyesmi, rögtön szerelembe is estem. Olyan finom és puha, és olyan jó az illata, bárcsak sose kéne kimosnom... ráadásul ennek hála beszereztem egy újabb félmeztelen pasis reklámtasi a gyűjteményembe. Azokból ugyanis sosem elég. 

Nem is tudom mit csináltam a nap további részében. Kipihentem a vásárlás fáradalmait, az biztos, és Teen Wolfot néztem, az is biztos, és felkészültem a mai napra, ugyanis fogalmam sem volt, hogy dolgoznom kell, vagy nem, vagy egyáltalán mit csinálunk a családdal. Annyit tudtam, hogy valamikor a délután folyamán érkeznek majd vendégek, de ezen kívül a nagy homályos semmi. Az ember azt hihetné, hogy miután ennyi időt töltöttem ezzel a családdal, ahol mindennap káosznak ígérkezik, és folyamatosan változik mindenki programja, kezdek leszokni arról, hogy pontosan megtervezem minden egyes percem, és ha egyetlen nanoszekundumnyival is elcsúszok borul a világ egyensúlya, de nem. Azt hiszem, ez egyike azoknak a dolgoknak, amikről sajnos senki nem tud leszoktatni. Oh well.

Ahogy előzőleg gondoltam, én voltam a gyerekekkel egész nap, apuka szorgalmasan dolgozott, anyuka pedig a délutáni kertipartihoz szerzett be pár kelléket. Például sört. Az estém megmentőjét.

Pontban négykor megérkezett két adag család, összesen öt darab gyerekkel. Vagyis az enyémekkel együtt heten voltak összesen. Ebből hat rögtön célba vette a medencét. A hetedik azért nem, mert három éves volt, és éppen a délutáni pihenőjét tartotta. Fogalmam sem volt, hogy nekem kéne rájuk vigyáznom, vagy majd a szülők szépen kivonulnak, de a gyerekek már rohantak a medence felé, egyikük arra is rájött, hogyan nyissa ki a gyerekzáras kerítést, a szülők pedig szépen letelepedtek a konyhában, söröcskével a kezükben. A sorsom eldöntődött, én lettem a délután úszómestere. Az ember azt hihetné, hogy hét gyerek a medencében, én a parton... tökéletes recept ez a káoszhoz, de nem, kedves olvasóközönség, én bizony nagyon élveztem a helyzetet. Talán azért, mert olyan méltóságteljesen mászkáltam fel-alá, vagy mert folyamatosan lifeguardnak neveztem magam, olyanok voltak, akár az angyalok. Ha rájuk szóltam, azt csinálták, amit mondtam, és egészen rendesen játszottak. Egyedül azt sajnáltam, hogy nem volt sípom, azzal még tisztábbá tehettem volna, ki a főnök. Nem is tudom, mióta játszhattam volna a felessőgteljes úszómestert, mikor megjelent apuka, hogy kérek-e egy sört. Úgy gondoltam, tökéletesen elég időt töltöttünk már együtt a családdal ahhoz, hogy ne utasítsam el udvariasan az ajánlatot, szóval rávágtam, hogy naná, hogy naná, jöhet ide a kezembe a jó hideg sörike. Onnantól kezdve az estém aztán még kellemesebb fordulatot vett, az elsőt még további két sör követte, a második anyukától, a harmadik pedig az egyik gyerekcsapat apukájától. Valamiért anyukáék azt hitték, úszómesterkedni és parancsolgatni, teljhatalmú úrnőnek érezni magam a medence környékén egy nagyon megterhelő feladat, szóval olyan fél hét körül, mikor minden gyerek ki lett parancsolva a vízből, megmondták, hogy amíg a csipet-csapat nem figyel, gyorsan eliszkolhatok a szobámba, ha akarok. Mivel a medencés móka már véget ért, én meg nem Pamela Anderson, csak sima Bebe voltam, kaptam is az ajánlaton, és az összes Kém Múzeumból szerzett tudásommal leosontam kellemes kis barlangomba.

Holnaptól pedig ismét elkezdődik az igazi móka. Iskola mindkét gyereknek, hétköznapok, amiket nem a teljes káosz övez, istenem, mennyire csodálatos lesz!

Ó, és rendhagyó módon, szintén holnap lesz új Bebe TV rész és. Nem, nem felejtettem el, kész ötletem van, de napközben nem volt időm felvenni, most meg pizsamában és vizes hajjal írom ezt a bejegyzést, ilyen ábrázattal nem készítek videót magamról. Hogyisne.