Magic (Mozis) Mike

A szombati napot munkával kezdtem. Tudom, szörnyen hangzik ez, pedig annyira közel sem volt szörnyű, a korai kelést leszámítva, abszolút nem volt semmi gond. Főleg azután nem, hogy egy Mickey Mouse Clubhouse rész megnézése után, a kisöreg kitalálta, hogy ő kémeset szeretne játszani. Tudom, most arra gondoltok, mégis miről szól az a Mickey Mouse Clubhouse, ha utána ilyen kívánságai támadnak egy gyereknek? Sajnos, el kell szomorítsak mindenki, nem történnek benne olyan izgalmas dolgok, mint amikre az ember ebből következtetne.

A lényeg, hogy hirtelen én is fellelkesültem, azonnal ugrottam, hogy ez az, játsszunk. Ki lehet találni, nekem merrre volt a helyem a képzeletbeli hírszerző hivatalban:

Egy olyan nap volt ez, amikor igazából szívesen dolgoztam, mert azt leszámítva, hogy Mr. Bond (azaz a kisöreg) két percenként követelt tőlem újabb kütyüket, amiket vihet a küldetéseire, nagyon jól szórakoztam.

Amint anyuka hazajött, tőlem teljesen szokatlan módon már futottam is, mert Csilla jött értem, hogy találkozzunk és csináljunk valamit, ami esetleg kíméli a pénztárcánkat is. Végül aztán megint egy plázában kötöttünk ki, de mielőtt bárki elkezdené a fejét csóválni, elmondom, hogy igenis pénzkímélő programnak számít ez, főleg olyankor, ha valaki véletlenül otthon felejti a bankkártyáját, mint ahogy én tettem. Spórolási tippek Bebétől, tessék.

Biztos történt valami érdekes, azelőtt, hogy beültünk volna a moziba Csillával, például nyálcsorgatás, képzeletbeli szörfös ruha összeállítás a Hollisterben, ebéd a Panda Expressben, ahol nem sikerült kinyitnunk az almaleves üvegünket és ha Csilla nem megy oda a pulthoz megkérni, hogy ugyan nyissák már ki nekünk, én a mai napig nem ittam volna meg az üdítőmet, de a szombati nap igazán emlékezetes pillanatai azok, amiket a moziban töltöttünk. 

Ó, meg az, hogy az Old Navy-ben a napszemüvegek az árcéduláján valami igazán meglepő dolgot találtunk:

Egyébként ezért nem számolunk át semmit forintba. Oké, egrészt azért, mert semmi értelme, Amerikában vagyok, hol érdekel engem a forint, én szép zöld dollárokkal, vagy a csini Washington Monumentes bankkártyámmal élek... másrészt viszont, ha azt mondom, 13 dollár költöttem egy napszemüvegre, közel sem hangzik annyira vészesen, mintha azt mondanám 3000 forintot. Ha lett volna nálam fizetési eszköz, talán meg is vettem volna az egyik szemüveget, egy szép barackszínűt, de a forint látványa teljesen lelombozott.

De senki nem akar arról hallani, hogyan nem vásároltam napszemüveget, térjünk át az izgalmasabb dolgokra. A mozira. A Silver Linings Playbookra vettünk jegyet, Bradley Cooper es Jennifer Lawrence játszik benne, jelölték egy halom Oscarra is, és csupa jókat hallottam róla, szóval meggyőztem Csillát, nézzük meg azt. A délután folyamán végig poénkodtunk azon, hogy haha, mennyire jó lenne megint Mike-ot látni, haha, aztán óriásit néztünk néztem, mikor kiderült, hogy Mike ismét szolgálatban van. Megnéztük, melyik sor tartozik ahhoz a pénztárhoz, ahol ő dolgozik, és gyorsan elrohantunk a mosdóba, ahol persze beiktattam egy gyors frizura-, és pólóigazítással egybekötött szikrázó mosoly gyakorlást, mert olyan nem létezik ,hogy valaki engem lenyomjon a bűbájos mosoly versenyben, de mint az első Mike-os bejegyzésben már említettem, Mike nyerésre áll ezen a fronton.

A felkészülés, végül úgy tűnt, hiábavaló volt, mert mire ismét kiléptünk a mozi előterébe, ahol a büfé is található, Mike felszívódott. Ácsorogtunk, nézegettünk, hátha Mike ismét felbukkan, és mi azonnal, elsőként beállhatunk a sorába, de a film lassan kezdődött, Mike pedig még mindig nem volt sehol. Végül beálltunk a lehető leglassabb sorba, egy öregebb nénihez, aki még mosolyogni sem igazán akart, és próbáltam nem nagyon elszomorodni amiatt, hogy láttam Mike-ot, de közben mégsem láttam Mike-ot, és hogy ez mekkora igazságtalanság. Abban a pillanatban, ahogy sorra kerültem, és elhadartam a néninek, mit szeretnék, a szomszédos pénztárnál megszólalt egy hang:

- A következő a sorban jöhet ide is.

Természetesen Mike volt az, legnagyobb örömömre és egyben bánatomra, nem mosolygott. Örültem, mert ez talán azt jelentette, hogy a múltkori széles vigyora tényleg nekem szólt, és bánatomra, mert szegény kicsi, munkától, havazástól és minden ilyesmitől meggyötört lelkecskémnek jól esett volna egy Mike féle mosoly.

Aztán végül olyasmi következett, amire még nem volt példa: a mozin belül elkérték volna a jegyünket (meg személyit is, mert 18 éven felülieknek szóló filmre mentünk), én meg már jól elsüllyesztettem az enyém a táskám legmélyebb bugyraiba, ahonnan élve mozijegy még nem került ki, és csak az mentett meg, hogy tudtam melyik filmre szeretnék menni, és melyik teremben vetítik azt (de csak azért, mert a büfés sorbanállás közben kétszer is megkérdeztem Csillát), szóval a jegyellenőrző csajszi elhitte, hogy nekem tényleg van jegyem.

A film maga jó volt nagyon, nem csak Bradley Cooper miatt, lehetett rajta hangosan nevetni, kicsit szomorkodni, és még tanulsága is volt: a kicsit gyárilag hibásakra is rátalál a szerelem. Szóval, még nekem is lehet esélyem, hogy megtalálom a Nagy Őt, hurrá.

Én biztos vagyok benne, hogy a popcornba, vagy a kólába kevert valamit az a nem-mosolygós néni a büfénél, mert egészen onnantól, hogy kisétáltunk a moziból, egészen odáig, hogy el nem tévedtünk az autópályán, végig vihogtunk. Végig. Párszor, szigorúan az én kérésemre fel-alá sétáltunk Mike előtt (aki még mindig nem mosolygott, valószínűleg rossz napja volt, mert szakított vele a barátnője), nekiálltam dobálni a hajam, mintha valamiféle szupermodell lennék, meg ehhez hasonlók. Bárcsak emlékeznék rá, miket találtunk még annyira viccesnek, bárcsak ne halogattam volna ilyen sokáig a blogírást, mert tényleg, ha megszakadok sem jut eszembe, min röhögtünk olyan nagyon sokat. (Közben megkérdeztem Csillát, ő sem emlékszik, ami biztos jele annak, hogy valami volt abban a kólában, amit a moziban kaptunk, és amitől elvesztettük az emlékeinket szombat estéről.)

Ha nem lennék egy lusta dög, aki lusta blogolni, egy sokkal érdekesebb bejegyzést kaptatok volna, ahol leírok minden egyes vicces dolgot szombatról nektek. Hogy kiengeszteljek mindenkit, itt egy kép az új pénztárcámról:

He's Perry, Perry the platypus!