Te magasságos hópehely!

Az egész csütörtök reggel kezdődött. Valahol az ébresztőm idegesítő berregése után két perccel, mikor próbáltam kitalálni, hogy milyen nap van, melyik bolygón tartózkodok éppen, meg ehhez hasonlók, amikor meghallottam, hogy egy vékonyka gyerekhang visítja a nevem valahol a házban. Körülbelül fél percbe sem telt, hogy a kisöregem, a hang tulajdonosa beszáguldjon a szobámba, és elkezdje izgatottan, továbbra is igencsak emelt hangerővel kérdezgetni, hogy: Guess what? Guess what? GUESS WHAT? 

A kora reggeli órákban nem sok mindenre vagyok képes, kitalálós játékokat játszani egész biztos nem, épp ezért csupán értetlenül pislogtam rá. Hamarosan meg is kaptam a választ egy újabb izgatott sikítás formájában: esik a hó.

Az izgatott kisöreg, a kezeire húzott kesztyűk és a fel-le rohangálás alapján egész biztos nem arra a reakcióra számított tőlem, mint amit kapott, vagyis egy hosszan elnyújtott nooooooooooo-t. Hétfőn és kedden dolgoztam egész nap, hála az egész napos szüneteknek, a fenének hiányzott még egy hószünet is, ezek mellé. Kinéztem az ablakon, megnyugtattam magam, hogy a földet alig betakaró fehérség semmiféle nehézséget nem fog okozni, az utak már úgyis fel vannak sózva napok óta, meg minden ilyesmi. A következő pillanatban szinte már jött is anyuka üzenete, hogy mindkét gyereknek két órával kezdődik a tanítás a hó miatt. Ha a munka megengedne ilyesmit, főleg a gyerek jelenlétében egész biztos beiktattam egy pár perces nyüszítést.

A túldramatizálás ellenére a délelőtt aztán egész kellemesen telt, hócsatáztunk a gyerekekkel, letakarítottuk a Dínóról a havat, azzal is hócsatáztunk, forró csokit ittunk, és minden ilyesmi. A hó szinte majdnem teljesen elolvadt, miután mindketten elmentek iskolába, csend és nyugalom honolt a lakásban, és örültem, hogy vége a szörnyű hóhelyzetnek. 

De túl korán örültem. Ugyanis jött a péntek. Neeem, szerencsére nem arra ébredtem, hogy a házat betemette a hó. Csupán éppen békésen tettem a semmit délelőtt, mikor hirtelen kapok Csillától egy üzenetet Facebookon, hogy az én gyerekeimnek is fél napos lesz-e a tanítás a délutáni várható hó miatt. Majdnem megfulladtam a teától, amit hirtelen félrenyeltem, és már néztem is a megyei iskolák honlapját, és igen, természetesen fél napos tanítás volt az én gyerekeim iskolájában is. Újabb drámai nyüszítéssorozat következett, olyan szépen elterveztem már az egész napos semmittevésem. Koncert a zuhany alatt, egy kis The Hour-nézés, Freddie nyomogatása, minden ilyesmi, szokásos dolgok.

Pedig én szeretem a havat, tényleg. De sokkal jobban szeretném, ha nem lenne akkora hatalma, mint egy fél világ pusztulásával fenyegetőző zombi apokalipszisnek. Hihetetlen, hogy leesik pár centi hó, beszéljünk a világ bármely részéről (Kanadát és Oroszországot leszámítva, mert azt hiszem ott él az összes épesuű ember, mikor havazásról van szó), és megáll az élet. Mintha nem léteznének hókotrók, meg sószóró autók, meg fene tudja még milyen járművek a világon. Mintha nem lett volna az időjárás előrejelzésekben napok óta, hogy bizony egy olyan rendkívüli esemény várható január végén mint a havazás.

Bár azt hiszem, ami a mai iskolai félszünetben a legjobban kiakasztott (egyébként egész jól telt a délután, jó gyorsan elszállt, a gyerekek is jók voltak, és lefoglalták magukat, tévével, Simsszel, gyurmával), hogy egy esetleges havazás miatt következett be. Tudjátok... esetleg délután háromkor eshet egy kis hó. Esetleg az a hó lehet nagy hó. Esetleg megbéníthatja az életet. Ha nem, bocsika mindenki, előfordulnak tévedések.

Akkor most itt jön tehát a kérdés, hogy: de Bebe, elárulnád már akkor nekünk, hogy mekkora hó esett?

Ne aggódjatok kedves, olvasók, szerencsére dokumentáltam a ma délutáni /esti egetrengetően borzalmasan óriásian nagy hóvihar minden egyes fokozatát. A délután kettőtől nagyjából este hétig tartó időszakban.

Az utakon még ennyire sem volt rossz a helyzet, mert csodák csodájára a tegnap délelőtt leszórt só még ma is működött, és mindent rögtön elolvasztott. Nahát.

Tudom, ez egy kicsit morcos bejegyzésre sikerült, de higgyétek el, holnap délutántól, amikor is nem kell majd dolgoznom, én is sokkal jobban fogom szeretni ezt a csöppnyi havat, hacsak el nem olvad addigra.