"Have a great night!"

Csilla már megint drogozott.

Azt hiszi, hogy valami történt, pedig nem, teljesen más történt.

Vagy Csilla ivott volna csak? Áh, nem tudom már követni, mikor mit művel magával ez a lány.

Akárhogy is, nem szabad neki hinni. Nem tudom, miről írt a beszámolójában, de bármiről legyen szó, nem igaz. Itt a szombat este hiteles beszámolója.

Persze, ahhoz, hogya szombat estéhez érjek, először írnom kéne a szombat délelőttről. Meg a péntekről, ami kimaradt, hiába ígértem be a napi bejegyzéseket, ejnye Bebe. Szóval kezdjük péntekkel. A nap jól indult, mert tudtam, hogy a gyerekek mennek nagyiékat látogatni Baltimore-ba, és nem nekem, vagy Lisának kell őket fuvarozni, vagyis nem nekünk kell két órát a dugóban ácsorogni, miközben valamelyik kis angyal hátul öt percenként azt kérdezi, ott vagyunk-e már. Bepakoltam tehát a gyerekek ruháit, szépen előkészítettem a bőröndjeiket, rongyikat, babákat, egyéb elmaradhatatlan utazós kellékeket, aztán onnantól a szülői egységekre bíztam mindent.

Miután péntek délután szépen kigurultak Dínóval a ház elől, Lisával kicsit pletykálgattunk, meg beszélgettünk, mert ő randira igyekezett, és az én hajvasalóm kérte kölcsön. Hála ennek láttam, hogy milyen igazán egyszerűnek tűnő fóliás technikával varázsol magának szép, göndör fürtöket (igen, az én hajam alapból göndör, de inkább most-találkoztam-egy-tornádóval göndör, nem pedig filmsztáros göndör), és el is határoztam, hogy másnap, azaz szombaton, én is kipróbálom majd, mielőtt mennénk Mike-ot látogatni, hogy egyszer kivételesen jól nézzek ki, mikor találkozok vele. 

Elköszöntem Lisától, azzal, hogy majd héftőn találkozunk, és ha bele is őrülünk, akkor sem hagyjuk a gyerekeknek, hogy otthon punnyadjanak egész nap, pizsiben, és gyors örömtáncot jártam, amiért úgy nézett ki, én leszek a ház ura, szombat estéig, biztosan.

Ez egy olyan dolog volt, aminek éjfélkor annyira már nem örültem, mikor különféle zajokat hallottam a ház különféle pontjairól. Persze, nem kell semmi rosszra gondolni, csupán bekapcsolt a fűtés, a ház másik végében, a gyerekek fürdőjében adott ki fura hangokat a plumbing, vagy a szél zörgetett valami ablakot, de éjszaka képes túlélénkülni a fantáziám. Bár arról szerencsére már kezdek leszokni, hogy felfedező útra induljak, biztos nem jár-e valaki a házban. Otthon anyuék már hozzászoktak az éjszakai túráimhoz, itt nem tudom, mihez szólnának pótanyukámék, ha összefutnánk az éjszaka közepén, úgy, hogy rajtam csak a hálóingnek használt Game of Thrones-pólóm van, és éppen a nemlétező betolakodókat hajkurászom.

Szombat délelőtt, miután aludtam vagy reggel nyolcig is (mostanában ez számít annak, hogy sokáig alszom, még úgy is, hogy nem ébreszt fel egy gyerek sem...)

A szombat délelőtt izgalmasan telt, ugyanis aznap délelőtt volt a Comic-Con jegyeladás, és az én jegyeim ugyan már hónapok óta megvannak, Tökinek most készülem beszerezni az övéket. Két laptoppal,  Freddie-vel és Steve-vel felszerelkezve vártam a 12 órát, amikor is megnyílt a rendszer, és abban a pillanatban, ahogy a 11:59 átváltott, én már nyomtam is a gombokat. Semmi. Eltelik három perc. Semmi. Eltelik még kettő. Az oldal betölt, egy "sajnáljuk, a váróterem tele van, a jegyek valószínűleg már elfogytak" felirattal.

Gyorsan megnéztem a Comic-Con Facebook-oldalát, szinte mindenki hasonló problémákra hivatkozott, gondoltam, oké, nincs veszve minden, talán szemcse került a gépezetbe. Értekeztem Johnnal, a line buddy-mmal, neki sem sikerült bejutnia. Körülbelül tíz perc múlva, poénból frissítettem az iPodomon az oldalt, mikor hirtelen bekerültem a váróterembe, 21 ezredik helyre. Tavaly is innen indultam, mikor a saját jegyeim készültem beszerezni, és három napra sikerült is elmennem, gondoltam, Tökinek is lesz talán akkora szerencséje. Persze, arra nem gondoltam, hogy Töki sokkal nagyobb mázlista mint én, így nem is akármilyen, de négy napos bérletet tudtam szerezni neki! Mivel ő a repedt gerince és a merevítője miatt nem igazán tud mozogni, helyette is lejtettem pár örömtáncot a szobámban, és rögtön lelkesedtünk is egy sort, hogy milyen jól fogunk szórakozni majd. Közben Johnnak is sikerült jegyet szerezni a haverjainak, és azt is elmondta, hogy a Comic-Con vasárnapján San Diegoban lesz The Walking Dead forgatás, ahová mennek statisztának, és biztos minket is be tudna vinni Tökivel. Mire mondtam neki, hogy az nagyon fasza lenne, de ha aznap lesz megint a Supernatural panel, én valószínűleg megint sorban állok majd hajnali négytől. Bár... szerencsére még sok időm van eldönteni, melyik a fontosabb.

 A jegyszerzés után kipihentem a nagy izgalmakat, aztán, elhatároztam, hogy Lisa módszerét használva, begöndörítem a hajam. Körülbelül két kis tincset csavartam be fóliába, és égettem szét a hajvasalómmal, mikor eldöntöttem, hogy ez a módszer nem nekem való, mert túl macerás. Oké, maradtam a klasszikus módszernél, azaz a hajam a hajsütő köré csavarással. Itt sajnos már majdnem teljesen végeztem a frizurám "begöndörítésével", mikor meggondoltam magam, hogy mégsem tetszik így. Körülbelül húsz percem maradt addig, hogy Csilla megérkezzen értem. Nekiálltam vasalni a hajam. Semmi hatás. Kicsit erőteljesebben húztam végig a vasat hajamon. Kicsit mintha egyenesebb lett volna. Elkezdtem pánikolni.

A hajam végül valami egészen egyedi külsőt öltött magára, valahol félúton a hullámosság, az egyenesség, és a szélfútta hatás között. Gyorsan eldöntöttem magamban, hogy nem szabad nekem új frizurákkal kísérletezni, mert csak megbánom. Főleg olyankor, mikor a világ legédesebb mozis büfés fiúját próbálom valahogy egy popcorn-rendelésnyi idő alatt elbűvölni.

Csilla megérkezett, és szinte rögtön jót nevettünk azon, hogy ő is pont aznap akart valamit kezdeni a hajával, és hozzám hasonlóan az ő próbálkozása is kudarcba fulladt.

Elautóztunk a plázához, megvettük a jegyeinket, gyorsan leellenőriztük, Mike nem dolgozik-e még, aztán indultunk is enni. Persze, félúton meg kellett torpannunk, mert észrevettük, hogy a Microsoft Store-ban (olyan, mint az Apple Store... csak Microsoft...) dolgozik a másik egyén, aki miatt érdemes plázába járni. Gyorsan be is fordultunk, és feltűnően vizsgálgatni kezdtük az új Windows phone-okat. Óriásiak, körülbelül akkora a méretük, mint az első mobiloknak, amiket még anyuék használtak a kilencvenes években, de nekem igazából tetszenek. A srác épp a közelünkben volt, Csillával már azon gondolkoztunk, milyen kérdést tegyünk fel neki, ha esetleg segíteni szeretne ("Lehet kapni rózsaszínben is?"), aztán végül arra jutottunk, hogy inkább nem kérdezünk semmit. Mikor a fiú, Wills, érdeklődött is, hogy segíthet-e valamiben, gyorsan rávágtuk, hogy nem, köszi, de fél perccel később, már ugrottam is mellé, hogy helló, egy kérdésem, azért mégis akad: működnének-e ezek a telefonok Európában is? Úgy értem, ruházhatnék én be akár sok száz dollárért egy ilyen telefonra, ha aztán otthon csak papírnehezéknek használhatnám. Megtudtam, hogyha a Verizont választom, mint szolgáltatót, akkor igen, a T-mobile-lal, vagy az AT&T-vel nem működne. Ami érdekes, mert pont, hogy T-mobile van Európában is. Szépen mosolyogva megköszöntem Wills segítségét, aztán Csillával vihorásztunk még egy sort, meg mentünk pár kört a boltban, próbáltam nem összetörni egy Surface-t, miközben próbáltam kinyitni a beépített állványát, meg ilyesmik.

Utána kiálltuk a Panda Express kilométeres mérföldes sorát, és mehettünk végre moziba. Ami a lényeg. Nyilvánvalóan. Nem tudom, mi lesz, ha egyszer majd a közeljövőben szombat este kell dolgoznom, lehet Lisát szaván fogom (ugyanis egyszer, miután kisegítettem, kiejtett egy olyan nem egészen átgondolt mondatot a száján, hogy bármikor beugrik helyettem), de erre még ne gondoljunk. Egyelőre szerencsém volt a szombat estéimmel. Kopp, kopp, ezt most le is kopogtam.

Mike-ot már messziről kiszúrtam, miközben a jegyeinket kezeltük le, és miután elszaladtunk a mosdóba hajat igazítani (mission impossible), gyorsan be is álltunk a sorába. Különösen hosszúnak tűnt az a sor, még a Panda Express soránál is hosszabbnak, bár valószínűleg azért, mert úgy tűnt, hogy Mike-nak, és a mellette dolgozó lánynak egy sora van. Ahogy közeledtünk a pulthoz, úgy kezdtem egyre jobban félni, hogy mikor én sorra kerülök, pont a lánynál lesz majd üresedés, ezért egy nagyon gonosz dolgot tettem, azaz megkértem a mögöttem ácsorgó Csillát, hogy amennyiben ez történne, pattanjon elém, és menjen ő oda. Bár erre később nem volt szükség, mert szerencsésen alakult a helyzetem, megígértem neki, hogy önfeláldozása miatt, jövő héten én állom a mozijegyét.

Odaugrottam Mike elé, és azonnal óriási vigyorra húzódott a szám. Szerencsére az övé is, és szerencsére nem vált be az előzetes jóslatunk Csillával, miszerint ahogy meglát minket, azonnal szünetet követel, és elbújik valami sötét sarokba, amíg el nem párolgunk a helyszínről. A kezeimnek sajnos továbbra sem sikerült megparancsolni, hogy ne remegjenek annyira, de a szívószálas szerencsétlenkedést most sikerült azalatt az idő alatt leművelnem, amíg Mike a kólámat töltötte nekem. Persze ezzel megfosztottam magam attól, hogy kicsit legeltessem tekintetem a hátsó területein, de fontosabb volt, hogy ne csináljak komplett idiótát magamból. 

Mikor fél lépéssel odébb álltam, hogy bevárjam Csillát, meg belebökjem poharamba a szívószálam, Mike még utoljára rám vigyorgott, és kellemes estét kívánt. Nem, nagyszerű estét kívánt, mint a bejegyzés címe is mutatja. Nekem csupán annyira futotta, hogy kinyögjek válaszul egy köszit. Csilla szerint valami frappánsabb, vagy bármilyen szinten érdekesebb választ kellett volna adnom, de Csillának fogalma sincs róla, milyen érzés az, mikor Mike leblokkolja az ember agyát.

Mike mosolyának, és jókívánságának hatása alatt, valahogy belibegtem a terembe, és sajnos azt kell mondjam, a szokásosnál sokkal hamarabb beütött a drogos kóla, amit a Tysons Corner-moziban mérnek, mert már az előzeteseket és reklámokat végigröhögtük Csillával. Ott volt Joci, a viking, meg valami Floridát, Disneylandet, meg minden ilyesmit reklámozó reklám, aminek a végén a szülők összepacsiztak öklükkel, egy "That was awesome!" vagy valami hasonló kijelentéssel. Csillával ez annyira megtetszett nekünk, hogy elhatároztuk, mostantól ez egy olyan dolog lesz, amit mi is folyamatosan megteszünk majd, mert nagyon mókás. Meg awesome.

Nem is tudom, milyen filmet néztünk már. Nem is érdekes.

Oké, a Side Effects című orvosi krimit... thrillert, akármit néztük meg, igazából nagyon érdekes, meg jó volt, annyi csavarral, hogy az ember csak kapkodta a fejét, hogy mi történik. És igazából ismét felfedeztem, miért szeretek Amerikában moziba járni. Volt egy rész, amit nem lövök le, de az biztos, hogy otthon maximum páran felszisszentek volna halkan, mikor megtörtént. Itt az egész terem szinte egy emberként kiáltotta el magát, hogy "holy shit", meg "ahh", meg ilyenek.

Igazából azt terveztem, hogy a film után megint beállok Mike sorába, hogy vegyek egy alibi vizet, vagy ilyesmit, de addigra már elfogyott az önbizalmam, szóval ezt kihagytam. Pedig akkor alig álltak már páran sorban. Talán majd legközelebb. Több drogos kólát kell elfogyasztanom az ilyen akciókhoz, sajnos.

Fogalmam sincs, min nevettünk annyit a hazafelé tartó úton, de az biztos, hogy rengeteg mindent összebaromkodtunk. Már megint.

Hazaérve aztán az a kellemes meglepetés fogadott, hogy továbbra is egyedül voltam itthon, a gyerekek csak vasárnap reggelre voltak várhatóak. Szabadon táncikálhattam fel-alá a házban, hogy kiadjam magamból annak az energiának egy kis részét, amit Mike mosolyából gyűjtöttem.
Valamikor éjfél körül fogyott el ez az energia, és úgy kidőltem, mint akit fejbevágtak.