Egy tökéletes csaló

2003 augusztusában négy, magát turistának kiadó férfi ellopott egy 40 millió dollár értékű Da Vinci festményt a skócia Drumlanrig kastélyból. Mindössze egy fejsze segítségével. 

1994 augusztusában három fegyveres tolvaj kirabolta a Cannes-i Carlton Hotel ékszerboltját, 30 millió dollárnyi ékszerrel távozva onnan. Később kiderült, hogy csupán vaktöltényeket használtak.

2008 decemberében egy férfi és három nő látogatta meg a Harry Winston Ékszerüzletet, ám ami békés nézegetésnek indult, hamarosan 108 millió dolláros kárt okozó rablásba fordult, mikor a három "nő" letépte parókáját és immár férfiakként kifosztották az üzletet.

2007 júliusában a Dar Es Salaam Bank biztonsági őrei lógtak meg a bank összes pénzével.

1971-ben D.B. Cooper eltérített egy repülőgépet, azzal a felkiáltással, hogy bomba van a táskájában, bezsebelt 200 ezer dollárt, majd ejtőernyővel kiugrott a repülőből. Soha nem találták meg.

2013 májusában Bebe ellopta a saját bankkártyáját.

De hogy is csinálta? Milyen trükköt használt, hogy végrehajtsa eme tökéletes bűntettet? Akadtak segítői? Vagy egyedül dolgozott? És egyáltalán sikerrel járt-e az akció? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a mai bejegyzésünkben.

Senki nem gondolta volna Bebéről, hogy ilyen dolgokra képes. Mindig is egy visszahúzódó lány volt, nem különösebben okos vagy ravasz, még csak elképzelni sem lehetett, hogy sötét terveket sző titokban. 

2013 május 22-én aztán úgy döntött felszínre hozza igazi énjét, mikor egy internetes színházjegy vásárlásnak álcázva végrehajtotta a bűntényt, és ellopta saját bankkártyáját. Magabiztos kezekkel írta be az adatokat a mezőkbe, nem is gondolva arra, hogy a bankja figyelemmel követi az eseményeket. Arcán széles vigyorral kattintott a gombra, amellyel megszületett volna a vásárlás és a saját kártyája hivatalosan is a saját kezeibe került volna, de a rendszer nem fogadta el a fizetési módot. Bebe ugyan szomorú volt, amiért másik kártyát kellett használnia, hogy megvehesse a jegyet magának, ugyanakkor földöntúli boldogságot érzett amiatt, hogy a csel sikerült, és ellopta a saját kártyáját.

Mint már említettük, a bank vigyázó szemeivel nem számolt, és másnap szembesülnie kellett a ténnyel, miszerint a kártyát zárolták. 

Így került tehát csúcsra és zuhant is le onnan nagyon hamar korunk legnagyobb csalója. Bebe. Tetteiről generációk fognak értesülni majd.

Mint a bevezető is mutatja, kissé mozgalmasabbra sikeredett a tegnap délutánom mint terveztem. Én csupán egy jegyet szerettem volna venni arra a színházi előadásra Londonba, amiben Ben Whishaw is szerepel majd. (Szigorúan olcsó helyen, hogyha esetleg nem sikerülne eljutnom Londonba, ne érjen akkora anyagi veszteség, persze.) Mikor megláttam a posztot Tumblr-en szinte ugrálni kezdtem örömömben, hiszen a hazautazásom legnagyobb tragédiájának nem azt tartom, hogy el kell hagynom Amerikát, hanem azt, hogy Ben Whishaw jelenlegi színdarabja június 1-ig van csak műsoron, vagyis mindenképp lemaradok róla, miközben folyamatosan olvasom emberek beszámolóit arról, hogyan futottak össze vele. 

De úgy tűnt, elérkezett az én időm. Egyetlen előadás. Egyetlen este. Július elsején. Bebének ott a helye, még ha gyalog is kell mennie és aztán átúsznia egy óceánt. 

Úgy tűnt, hogy az egész Unvierzum és Világmindenség azt szeretné, ha én odamennék, mert még nem fogytak el a jegyek, az olcsók sem, és úgy tűnt, nem csak az Egyesült Királyságból lehet rendelni. Miközben töltöttem ki az adataim már vigyorogtam, ha magam elé képzeltem, hogy láthatom Ben Whishawt, élőben. Aztán odamehetek a színház bejárata/kijárata elé, találkozhatok is vele és hisztérikus zokogás formájában elmondhatom neki, hogy az álomvilágomban közösen nevelünk két macskát mennyire tisztelem őt mint szinészt. 

Aztán hirtelen minden odaveszni látszott, mikor az oldal közölte velem, hogy sajnos a tranzakció sikertelen volt. Nem baj, gondoltam, hahó, nekem van bizony egy másik kártyám is, amivel sikerült jelentkeznem az angol egyetemekre is, szóval akkor színházjegyet is sikerül majd vennem. És sikerült is. Körülbelül fél óra múlva érkezett egy hívásom valami ismeretlen számról, de gondoltam, autóbiztosítást vagy ilyesmit próbálnak eladni nekem, nem is törődtem tovább a dologgal. Inkább lejtettem egy örömtáncot, amiért esetlegesen talán találkozhatok Ben Whishawval. 

Ma délelőtt aztán úgy döntöttem megnézem végre a Star Treket, és készültem volna venni a jegyem, mikor az automata közölte velem, hogy bocsika, nem fogadta el a kártyám. Néha előfordul, hogy rendetlenkednek ezek az automaták, megpróbálkoztam egy másikkal. Ott sem működött. A biztonság kedvéért megnéztem mennyi pénz van a számlámon... bőven több mint egy mozijegy ára. Megpróbáltam egy bankautomatából kivenni pénzt. Nem sikerült. Megpróbáltam a pénztárnál megvenni a jegyet, a srác ott is közölte velem, hogy a kártyám el lett utasítva. Itt már igencsak kezdtem bepánikolni, még szerencse, hogy épp készpénz is volt nálam, így meg tudtam venni a jegyem. A következő nagyjából két és fél órában, amíg az USS Enterprise kalandjait kísértem figyelemmel el is felejtettem a dolgot, de a film vége után aztán elkezdtem gondolkodni, hogy ennek a bankkártyásdinak a fele sem tréfa, meg kéne látogatnom a bankot, mert ez lehet valami komolyabb dolog is. 

Főleg, miután kigugliztam a számot, ami keresett, és kiderült, hogy egy olyan cég száma, ami a bankoknak dolgozik, és bankkártyás csalásokat próbálnak megakadályozni. 

Dínóba pattantam, és elviharzottam a bankba, ahol hadarva előadtam a bankos néninek, mi a problémám, ő pedig kedvesen egy asztalhoz terelt, elkérte a kártyám és még egy nyalókát is a kezembe nyomott, mintha legalábbis gyerekorvosnál lennék, hogy nyugodjak meg. Pár percig pötyögött valamit a számítógépén, miközben én idegesen ráztam lábaim, és doboltam kezeimmel combomon. A biztonsági őr gyanúsan sokszor nézegetett felém, szerintem azt hitte azért vagyok ideges, mert valami rablásra készülök, nem pedig azért, mert hirtelen megszűnt működni a kártyám.

Egy örökkévalóságnak tűnő bő öt perc után aztán a néni közölte velem a rossz hírt: a kártyám zárolták, csalás gyanúja miatt.

Azt mondta ne aggódjak, ad nekem egy ideiglenes kártyát, a másikat meg majd küldik postán. Aztán elővett egy óriási ollót, és az én hűséges, Monument képével díszített kártyám egyetlen nyisszantással kegyetlenül kettévágta, majd két darabját egy szemetesbe szórta. Még csak el sem köszönhettem tőle, hogy megköszönjem, amiért kitartó társam volt majdnem két évig, ha shoppingról volt szó, és olyan számmal rendelkezett, amit már majdnem sikerült végig megjegyeznem mostanra. Azt hittem, hogy valami ügyes trükkel talán még haza is vihetem és emlékként megtarthatom örökre.

Miután kezembe kaptam a barátságtalan ideiglenes kártyám, utamra lettem eresztve, és elkezdhettem gondolkodni, hogy a fenébe lophatta el bárki is az információim. Még csak nem is vásároltam mostanában online semmit, kivéve a félresikerült jegyes dolgot. Épp ezt adtam elő az én drága Watsonomnak, mikor leesett a dolog. Hát persze. 

A világ másik feléről próbáltam venni valamit a kártyámmal. Ez gyanús szokott lenni, meg kellett erősítenem párszor már, hogy én vagyok én, mikor az otthoni kártyámmal szerettem volna online rendelni valamit ide. Csodálatos Sherlock Holmes-képességeim bevetve kiszámoltam, hogy csalásokkal foglalkozó cég megközelítőleg akkor hívott, mikor én megvettem a jegyeim az otthoni kártyámmal. Mivel nem válaszoltam, azt hitték, hogy megtörtént a baj, nem engedélyeztem semmiféle átutalást, vagyis valaki más használta a kártyám, és rögtön zárolták az egészet, mielőtt nagyobb baj lenne.

Ahogy erre rájöttem hisztérikusan nevetni kezdtem, komolyan, még a könnyem is folyni kezdett, mert nem hiszem el, hogy létezik még egy annyira szerencsétlen ember a világon mint én.

Tanulság: ha a világ másik végére szeretnél menni egy színházi előadásra... ne akarj.

Egy hónap múlva: az új kártyámtól is búcsút veszek (az ideiglenestől és az igazitól is), mert Magyarországon megint készpénzzel fizetek majd mindenhol.