Comic-Con 2013: 0.nap

A legutóbbi bejegyzés után két új követője is lett a blogomnak. Csajszik, csajszik, ennyire tetszik nektek Töki?

Örömmel jelentem, hogy az idő ismét szép Orlandóban, viszont erősen gyúrunk a holnapi vidámparkozásra (ami persze, pont a gyúrás ellenkezőjét jelenti, vagyis fetregünk a hotelszobában), és megint tudok írni nektek.

Tehát Comic-Con. Korán keltem már, még utoljára párszor megírtam Miguelnek a hostel címét, illetve, hogy mikor találkozzunk és hol, aztán összecsapódtam Tökivel, és leindultunk reggelizni. Közben én persze folyamatosan csak arról tudtam hadarni neki, mennyire fantasztikus pár nap következik, és hogy mennyire csodálatos lesz minden, mert kockák fognak hömpölyögni az utcákon, akik elismerően nézik az autogramozott Nerd HQ sapim, és akik nem rettennek vissza attól, hogy órákat kell sorban állni azért, hogy egy óriási teremben, egy kivetítőn láthassák kedvenc színészeiket. Töki párszor meg is jegyezte, hogy reméli, a "népem" majd befogadja maga közé, és nem fog rögtön sütni róla, hogy ő nem elég kocka ahhoz, hogy ilyen helyen legyen. Megnyugtattam, hogy amennyiben nem kezd el csajozós sztorikat mesélni, rendben lesz.

Reggeli után úgy gondoltuk, kicsit megnézzük a Comic-Con előkészületeit, plusz szerettem volna megmutatni Tökinek, merre van a convention center, meg a legjobb hamburgerező hely, hol lesz a Nerd HQ, szóval minden ilyesmi hasznos dolgot. Kicsit lassan haladtunk, mert természetesen mindent le akartam fényképezni, aminek a Comic-Conhoz volt köze. Töki meg mindent, aminek Amerikához van köze, és amit otthon nem látni.

Aztán a convention center előtt megláttuk, hogy a megállót teljesen Game of Thrones-témára alakították át, még a figyelmeztetések is dothrakiul voltak kiírva, és mivel ez egy olyan kivételes sorozat, amit Töki is néz, ismét megálltunk fényképezkedni, illetve leülni és elmajszolni az édességeket, amiket vettünk magunknak. Én közben magyaráztam, hogy mennyire imádom már most a Comic-Cont, pedig még el sem kezdődött.

nem Game of Thrones, de muszáj volt ezzel is egy kép

Végre ráadásul azt is megkaptam, amit már tavaly szerettem volna: egy kép, az óriási Comic-Con poszterrel a convention center oldalán.

Utána megbeszéltük Tökivel, illetve oké, én javasoltam neki, hogy kukkantsunk el Seaport Village-be, mert még rengeteg időnk van, amíg Miguel gépe meg nem érkezik, és töltsük el ott az időt, mert miért ne. Ha anyu velünk lett volna, ő is valószínűleg oda rángatott volna el minket, mert aranyos, meg tengerparti és tele van olyan kis mütyüröket áruló bolttal, amit ő nagyon szeret.

Útközben is megálltunk még fényképezkedni párat, születtek rendes, és rendetlen képek is. Előbbiek főleg úgy, hogy én szerepelek rajtuk, utóbbiakon pedig Töki.

Seaport Village-ben igazából semmi nem történt szuvenírshoppingoláson, illetve azon kívül, hogy egy kedves tűzoltó megengedte az autóját őszinte csodálattal bámuló Tökinek, hogy beleüljön az igazi amerikai tűzoltó járgányba, én pedig lefényképezhessem.

Már közelgett az idő, mikor Miguellel találkozni készültem, szóval megindultunk vissza hostelhez. Csakhogy útközben megláttunk valamit a Hilton előtt, ami mindkettőnknek nagyon tetszett, és értelemszerűen azonnal inkább odafutottunk. Nem mindennapos látvány pár, több méteres tini titán, egy Csodajárgány, illetve legókból kirakott hobbit-lak és Batman-karakterek díszes társasága.

Lassan aztán már tényleg igazán ideje volt, hogy Miguel gépe leszálljon, ő pedig megtalálja a hostelhez vezető helyes utat. Kisebb logisztikai problémák után (Miguel nem igazán akarta megtalálni az épületet), végre megpillantottuk egymást azt utcán, és hangosan sikongatva egymás nyakába borultunk. Miguelnek ugyan nem volt jegye a Comic-Conra, de a Nerd HQ pár paneljére igen, szóval ő amiatt volt izgatott. Meg mert San Diegóban volt, mikor a kockák legnagyobb bulija történik.

Miután a szobában még kicsit kiörömködtük magunkat, csekkoltunk a Tumblrt, az Instagramot, Twittert, minden ilyesmit, elhatároztuk, hogy elmegyünk ebédelni. Mire másra esett volna a választásunk, mint a Comic-Con alkalmából Defiance-sorozatosra alakított étteremre? Ugyan egyikünk sem nézi, de evés közben még a számítógépes játékkal is lehetett játszani, buták lettünk volna kihagyni.

Jóllakva ismét kifeküdtünk a Hilton előtti füves részre, ahol már hangosan szólt a zene, és felállítottak pár kajás bódét is. Ráadásul olyan közel kerültünk a Hall H-sor elejéhez, mint senki más a Comic-Con ideje alatt:

Lassan aztán könnyes búcsút vettünk egymástól, mármint Miguellel, mivel Tökinek és nekem elérkezett az idő ahhoz, hogy sorozatos buszokra pattanjunk (idén a Revolution-ös jutott), és elvitessük magunkat a hotelhez, ahol a jegyeinket kaptuk készhez. Kitaláltuk, hogy csakúgy, mint az iskolai buszos kirándulások alkalmával, énekelnünk kéne, de nem akármilyen dalokat, hanem kocka-indulókat. Nem tudom utastársaink mennyire élvezték, ahogy a Super Mario, az eredeti Batman-sorozat (nananananananana Batman), vagy éppen a Game of Thrones zenéit dúdoltuk, de mi jól elszórakoztattuk magunkat a megközelítőleg húsz perces úton.

A jegy felvételével nem volt semmi gond, azt az aprócska malőrt leszámítva, hogy Tökiből Döme helyett D÷me lett, Fejér megyéből pedig FejÚr, legalábbis a jegye szerint. Az enyémen még mindig Maryland szerepelt. 

Készhez kaptuk a táskáinkat is, én egy Justice League-játékosat kaptam, ami bár szuperül nézett ki, természetesen idén is a Supernaturalra hajtottam, Töki pedig Big Bang Theory-t, amivel ő tökéletesen meg volt elégedve. Árgus szemekkel figyeltem, akad-e valaki Supernatural-táskával. Mindössze egy idősebb nőt láttam, gondoltam neki tök mindegy, meg is kérdeztem tőle, lenne-e kedve csereberélni. Azt válaszolta, hogy nincs, Big Bang Theory-s táskára fáj a foga. Töki rögtön közbe is avatkozott, hogy hé, neki olyan van, és odaadja szívesen. Mire a nő közölte velünk, hogy nem, nem félreértettük. Ő nem cserélni, hanem venni szeretne egy táskát. Így csalódottan ott is hagytuk.

Már teljesen kezdtem elveszíteni a reményt, egyetlen Supernatural-táskát sem láttam a tömegben, amíg a buszra várakozva, meg nem pillantottam egy srácot, hanyagul maga mellé dobott Supernatural-táskával. Az előző kudarc után kissé már félve szólítottam meg, és kérdeztem tőle, szüksége van-e a komplett Igazság Ligájára, Samért és Deanért cserébe. Ő a fanboyok őszinte lelkesedésével válaszolta, hogy a fenébe ne lenne rá szüksége, pontosan olyanra vágyott, mint amilyen nekem jutott, mire én a fangirlök őszinte lelkesedésével közöltem vele, hogy nekem meg minden vágyam egy Supernatural táska volt. Kiörömködtük magunkat és magunkhoz öleltük szerzeményeinket.

A délután további része eseménytelenül telt, Miguellel kicsi választott el minket attól, hogy szentélyt ne emeljünk az újonnan beszerzett jegyemnek, illetve táskámnak, és továbbra is sikolyok és dinoszaurusz hangok formájában beszéltük ki érzéseinket azzal kapcsolatban, hogy... szóval Comic-Con.

Töki az időeltolódásnak hála korán kiütötte magát, mi pedig Miguellel kitaláltuk, hogy nyakunkba vesszük a várost, és megnézzük mi történik mindenfelé. Büszkén akasztottam nyakamba a jegyem, bár semmi haszna nem volt, szerettem volna, ha látják az emberek, közéjük való vagyok, másnaptól egymást fogjuk taposni majd a limitált kiadású Sherlock-pólókért. Aznap este igazából már elkezdődött a Comic-Con, az úgynevezett preview nighttal, amire nekem megint csak nem volt jegyem, és kicsit szomorkodtam miatta, bár ez ugyanakkor azt is jelentette, hogy megjelentek a convention center környékén is a mindenféle mókás dolgok.

Pózoltam tehát pár sráccal, akik az Ender's Game című filmet reklámozták. Fogalmam sincs, miről fog szólni, vagy hogy mi jelentősége volt az egyenruháiknak, de Miguellel megegyeztünk, hogy vétek lenne kihagyni egy ilyen fotólehetőséget, mert annyira kedves fiúknak tűntek. (Nem, az egésznek semmi köze nem volt testhez simulú pólóikhoz és az alattuk megbúvó izmokhoz. Nyilván.)

Betévedtünk egy Sega-játékterembe, ahol megkaptuk az első ingyen cuccunk, egy Mickey egeres nyakba akasztható bigyót, aztán kitaláltuk, hogy megkeressük már tényleg, igazából, merre lesz a Nerd HQ. Annyit tudtunk, hogy a városi baseball stadionban, a Petco Parkban, de azon belül fogalmunk sem volt, merre keressük. Én épp azon morogtam, hogy ejnye, igazán kitehettek volna valamiféle iránymutatást, vagy táblákat, vagy bármi ilyesmit, elvégre a The Walking Dead-játék is képes volt reklámozni magát:

Szóval magamban már elhatároztam, hogy soha nem fogjuk megtalálni a Nerd HQ leendő helyét, mikor Lisa hirtelen elkezdte ütögetni a karom.

- Mi az? - kérdeztem tőle ijedten, ő pedig továbbra is csak veregetett bármiféle szó nélkül.

Aztán megpillantottam. Zachary Levy sétált felénk, egy kisebb csapatnyi emberrel, akiknek nagyon magyarázott valamit. Mi Miguellel csak álltunk ott, megdermedve, óriási vigyorral az arcunkon. Mikor Zac mellénk ért, ránk mosolygott, bólintott, és köszönt is. Én még akkor is ott álltam, idiótán magam elé mosolyogva, mint egy dilis, mikor elhaladt mellettünk, de szerencsére Miguelnek több ész jutott, és Zac után kiáltott, hogy lenne-e olyan aranyos, és megállna-e egy közös fotóra. Zac kísérőcsapata morcosan pislogott ránk, hiszen nyilvánvalóan valamiféle fontos megbeszélést zavartunk meg, de Zac csupán mosolyogva visszalépett hozzánk, és azt válaszolta, hogy persze, hogy lenne kedve. Mivel a szituáció még nem volt elég kínos, Miguel közölte vele, hogy velem tavaly már találkozott, és van közös képünk is, mire Zac csupán annyit mondott, hogy tudja, azóta is csak rám gondol, és próbálja kitalálni, hogyan találhatna meg, és mivel sikerült... oké, nem emlékezett rám, de attól függetlenül nagyon aranyos volt. Természetesen megcsinálta a képeket, azt mondta, érezzem magam nagyon jól a Comic-Conon, Miguelt pedig biztosította arról, hogy bármikor nagyon szívesen látják a Nerd HQ-n, mivel nincs jegye Comic-Conozni. Utána mi még megköszöntük neki, amiért ennyire fantasztikus dolgot hozott össze, mint ez a mini Comic-Con, ő pedig őszintén meghatódva megköszönte nekünk, amiért érdeklődünk a Nerd HQ iránt.

Elköszöntünk egymástól, Zac tovább magyarázott a csapatának, mi pedig Miguellel a hostelig ugrálva és sikítozva tettük meg az utat.

Természetesen Zachary Levy tökéletessége volt a téma még nagyon sokáig, illetve az, hogy hihetetlen, mennyire úgy néz ki, mint egy modell a közös képeinken, miközben mi olyan fejet vágunk akár egy részeg (én), illetve mint egy hal (Miguel). 

Persze aztán még az is szóba került, hogy én másnap bekerülök a Comic-Conra, Miguel pedig egy teremben fog tartózkodni Dylan O'Briennel. (Én ugyan nem voltam ott, de természetesen akadnak képeim az eseményről, és ti is látjátok majd őket.)

Hamarosan folyt.köv. a Comic-Con első napjával. Most, hogy visszaidéztem az emlékeket, természetesen most is kedvem lenne ugrálni egy sort. Ó, Zachary, te csodás ember!