Comic-Con 2013: 2. nap

Nem, ne aggódjatok, nem lesz az utazás minden egyes napjáról külön bejegyzés, akkor tényleg húsz év múlva is erről a kalandról olvashatnátok, de a Comic-Con az olyan jeles eseménynek számít, hogy muszáj róla minél részletesebben beszámolni, ugye?

Ugye.

Pénteken Game of Thrones, The Walkind Dead, és még egy halom másik panel volt a Hall H-ben, ami azt jelentette, hogy mindenképp sorba kell állnunk. Nem terveztem túl korai kelést, mert emlékeztem, hogy tavaly a pénteki napon reggel kilenckor álltam csak be a sorba, és ugyan csak a terem legvégébe, de bejutottam. Ebből úgy okoskodtam, hogy ha vagy négy órával korábban megyünk, akkor még jobb helyünk lesz.

Hát meg én ahogy azt elképzeltem. Miután felszerelkeztünk kellő mennyiségű élelemmel, elkezdtünk sétálni Tökivel a sor végére. És csak sétáltunk, és sétáltunk, és sétáltunk, túl a kikötőn, túl a hoteleken, míg végül megállapodtunk valahol a szabadtéri színpad környékén megtaláltuk a sor végét. Nem mintha tudnátok hol van a szabadtéri színpad, de higgyétek el, nagyon messze a terem bejáratától. Pár órát elücsörögtünk ott, én próbáltam wifit varázsolni, hogy beszélhessek Johnnal, a tavalyi sorbanállós pajtimmal, merre található. Egyrészt azért, mert biztos voltam benne, hogy ő előrébb áll, mint mi, másrészt azért, mert Töki, amiért nem kocka, nem tud órákon keresztül beszélni sorozatokról. Sőt, még hosszú percekig sem. Főleg nem olyanokról, amiket nem néz, mint például a The Walking Dead. És sajnos nem is álltak körülöttünk olyan fazonok, akikkel beszélgetni lett volna érdemes.

Szép lassan megindult a sor, tömörödött, miután a táborozók felszedték a hálózsákjaikat, meg ilyesmiket, és persze be is vonultak a terembe. Nagyon bíztam magunkban, hogy bejutunk, és jó helyünk is lesz, egészen addig, amíg tényleg be nem jutottunk, és megláttuk, hogy alig pár hely van már csak a leghátsó székeken. Éppen The World's End panel ment, mikor beestünk, amiről nem is tudtam, hogy lesz majd, és nagyon megörültem neki, mert Simon Pegg nagy példaképem, mióta olvastam az önéletrajzát, a Shaun of the Dead meg amúgy is az egyik kedvenc filmem.

Miután a panelnek vége lett, egy pár perces szünet után következett Veronica Mars. Bevallom, a sorozatot nem néztem, de rajta van a véget nem érő listámon, természetesen. A Comic-Conra annyi évvel a befejezése után, természetesen úgy került el, hogy hamarosan érkezik a film, ráadásul nem is akármilyen, hanem olyan, amire a rajongók gyűjtöttek össze több mint 2 millió dollárt egy kampány keretében, pár nap leforgása alatt.

Jó volt látni, mennyire összeszokottak a színészek, és ennek köszönhetően mennyire profi filmet hoztak (trailer alapján), kis költségvetésből is. Csak abban reménykedek, hogy az összes kedvenc sorozatom szereplője ennyire jóban van, és hasonló reunionokat fogok majd látni velük, későbbi Comic-Conokon. Micsoda bőgés lenne például egy 10 évfordulós Supernatural panelen.

Azt hittem ezután már elérkezett a The Walking Dead ideje, de nem, előtte még Kick-Ass 2 panel volt. Minő meglepetés, az első rész nagy kedvencem. Úgy értem, film olyan átlagos emberekről, akik szuperhősökként viselkednek, és ezek mellett vicces is, ám ugyanakkor kellően brutális és véres? És még Mindenható Nicholas Cage is játszik benne.

A hozott kisfilmek alapján kellően meghozták a kedvem a második részhez is, Aaron Johnson... pardon, Aaron Taylor-Johnson még mindig ugyanannyira megdobogtatja a szívem, mint mikor az Angus, Thongs and Perfect Snogging című filmben először láttam, hiába kattant be időközben kicsit, vett feleségül egy nála kétszer idősebb nőt, és lett közben apuka is. Ráadásul az is kiderült, hogy szombaton lesz egy úgynevezett Kick-Ass Fanzone nevű akármi is, ami ingyen cuccokat sejtetett, és gondoltam megosztom majd Miguellel, aki főleg ilyenekre vadászott, nehogy lemaradjon róla.

Teljesen megfeledkeztem már róla, ez mutatja, mennyire érdekelt, de a képek alapján közben volt egy Riddick panel is, Vin Diesellel. Akit én ugyan nem szeretek, tökéletesen az ellenkezője annak, amit én a pasi-ideálomnak neveznék, de biztos akadnak köztetek olyanok (szia, Csilla), akik igen, szóval tessék:

Ezek után már tényleg a The Walking Dead következett. Emlékszem, tavaly még úgy ültem ott John mellett, hogy fogalmam sem volt, miről szól az egész, ki kicsoda, és ehhez hasonló dolgok. Be kell vallanom, idén sokkal élvezhetőbb volt, még úgy is, hogy hiába magyaráztam Tökinek, miért kéne elkezdenie azonnal nézni, ő nem volt túl lelkes, még a fantasztikus előzetes után sem, mondván "minden szereplő ugyanolyannak néz ki". Ami talán a legnagyobb sértés, amit valaki kiejthet a száján a sorozattal kapcsolatban, szóval inkább nem is próbálkoztam tovább meggyőzni. Majd rájön még egy szép napon, hogy milyen jó dologról maradt le. (Bár persze az is lehetséges, hogy fél, csak úgy mint a zombiktól a kiállítóteremben, azért nem szeretné nézni.)

Az új évad előzetesét, természetesen, tátott szájjal bámultam, jót nevettem azon, ahogy a közönség őrjöngeni kezdett, mikor szóba került a Rick-Michonne páros (bár jobban örültem volna, ha Darylről és Carolról hallok valamit), és tovább magyaráztam Tökinek, hogy Norman Reedus miért is számít jó pasinak, mert nem értette az őrjöngést, valahányszor a színész akárcsak kinyitotta a száját.

                                 

A The Walking Dead után, természetesen mindenki maradt a popóján, még a mosdóba sem mert senki elfutni, nehogy lecsapjanak az értékes helyeikre, ugyanis következett a Game of Thrones panel. Én már előre bemelegítettem hangszálaim pár gyakorlattal, hogy a leghangosabban sikíthassak, mikor Kit Harington feltűnik a színen, és letöröltem pár szükségtelen fotót a fényképezőmről, hogy legyen hely rajta, mikor... nos, Kit Harington feltűnik a színen. 

John elmondása alapján hallott egy, a többinél sokkal hangosabb sikítást, mikor az esemény végül bekövetkezett, mondhatnám, hogy az nem én voltam, de minek hazudnék pont nektek?

Valószínűleg Kit Harington jelenléte miatt, az idei Game of Thrones panel sokkal jobb volt mint a tavalyi, és természetesen megint kaptunk kis jegyet is, amit be lehetett váltani ajándékokra a szomszédos hotelben. Mint már mondtam, a Game of Thrones egy olyan Comic-Conon részt vevő sorozat, amit Töki is néz, így végre ő is kellőképp lelkes volt, bár lehet nem is a színészek tetszettek neki annyira, hanem a mellettünk ücsörgő, Daenerysnek öltözött leányzó. 

Természetesen ezután kiürült a fél terem, mert az utána következő random filmek rövid paneljei nem érdekeltek senkit, de ez nekünk csak jól jött, mert közelebb tudtunk ülni, és ténylegesen láttuk is a színészeket, nem csupán a kivetítőket, illetve az apró legyecskéket a terem másik végén, akik akár a convention center takarítónénijei is lehettek volna. 

Volt Cloudy with a Chance of Meatballs 2, meg ami jobban érdekelt, a City of Bones, azaz Csontváros. Töki eleinte húzta a száját, hogy miért kell végigülnie egy nyilvánvalóan Twilight-hasonmás könyvből készült idióta film bemutatóját, de végül megmondtam neki, hogy a filmben szerepel, ebből adadóan pedig a panelen is ott lesz, Robert Sheehan, aki az egyik kedvenc karakterét, Nathant alakította, az egyik kedvenc sorozatában, a Misfitsben. Talán hangosabban sikított mint én, mikor megpillantottam Kit Haringtont, báááár... az nem lehetséges.

Plusz itt van pár kép Samuel L. Jacksonról, aki a RoboCop kapcsán volt ott, ami különösebben nem mozgatja meg az én fantáziám, de az embernek nincs szüksége semmiféle különösebb indokra ahhoz, hogy Samuel L. Jacksonról tegyen közzé képeket a blogján:

Az utolsó aznapra a Spider-Man panel volt, ami nem kapott szombatra helyet a Marvel blokkban, a különféle stúdiós háborúk miatt, ami nagy kár, mert a nap magasan legjobb panelja volt, a kivetítők kiszélesítésével, Andrew Garfield Pókemberes beöltözésével, monológjával arról, hogy mennyire fontos az, hogy valaki azt csinálja, amit szeret, illetve Jamie Foxx főgonoszának ijesztő kis bejátszásával is. 

Ennyi volt aznapra az, ami számunkra érdekes volt, miközben a teremben még pár elvetemült kocka-rocker várt arra, hogy a Metallica megjelenjen, mi elfutottunk a Game of Thrones ajándékcsomagunkért, amiben ismét benne volt az évad alapjául szolgálgó könyv, póló, jegyzetfüzet (ami az este folyamán még különösen jól jött, kösz HBO), és maga a tornazsák, amit a tavalyi évhez hasonlóan, ismét mindenhová magammal cipeltem a Comic-Con hátralévő napjain.

Mikor visszaértünk a hostelbe, Miguellel azonnal összehasonlítottuk, kinek milyen napja volt (ő a Nerd HQ Hannibal panelén megnevettette Hugh Dancy-t, és kapott aláírásokat az Orphan Black színészgárdájától), plusz azt is megtudtuk, hogy másnap, azaz szombaton Richard Madden panel lesz a Nerd HQ-n, amit kár lett volna kihagynunk. Ráadásul Misha Collins szombat délelőttre szervezett egy gyors jelmezversenyt, szóval nagy volt a dilemma: álljunk sorba már hajnalban a Hall H-hez, vagy inkább töltsük Miguellel és különféle mókás dolgokkal a napot. Ekkor még nem voltam benne biztos, hogy Tom Hiddleston jelen lesz-e egyáltalán a Marvel-panelen. (Azóta gondolom már mindenki látta, pontosan mi is történt azon a Marvel-panelen. Na bumm.)

Töki még mindig nem volt teljesen magánál az időeltolódások miatt, és miután ő elvonult aludni, én javasoltam Miguelnek, hogy menjünk és bulizzunk egy óriásit a Nerd HQ-n, és szarjuk le magasról a másnapi sorbanállást. Emlékeztek, mikor tavaly azt mondtam, hogy soha semmit nem fogok otthagyni a hideg miatt, mert fontos dolgok történhetnek a Comic-Conon olyankor? Na, ennek ellenére pulcsi nélkül indultam neki a kalandnak. Igen, ennek később még lesz jelentősége.

Ahogy megérkeztünk a Nerd HQ-hoz, meglepően vettük észre, hogy zárva van. Ácsorogtunk ott tanácstalanul, aztán két lány, az egyikük Mystique-nek, a másikuk pedig a Supernaturalból Abaddonnak öltözve, közölte velünk, hogy aznap zártkörű buli van. Jó, mi erre úgy döntöttünk, hogy akkor azzal fogjuk tölteni az estét, hogy tweetjei és Instagram fotói alapján felkeressük Stephen Lunsfordot. 

Az első nyomunk a The Walking Dead bulihoz vezetett. Az is zártkörű volt. A másik a Kick-Ass/Playboy bulihoz, ami úgy szintén. Kicsit ácsorogtunk ott a kapuknál, hátha Stephen megunja a dolgot, de inkább visszasétáltunk a Nerd HQ-hoz, mert ha vele nem is, talán valaki mással összefuthatunk. Épp, mikor odaértünk, szállt ki egy óriási fekete kocsiból Yvonne Strahovski, akit Mystique és Abaddon gyorsan meg is rohamoztak, én igazából nem fogtam fel elsőre, hogy tényleg ő az, azt hittem egy angyali jelenséget látok magam előtt. Miguellel mi is azonnal elővettük füzeteinket és tollainkat, és vártuk a további felbukkanó hírességeket, miközben Abaddon és Mystique arról áradoztak, hogy Yvonne az elsők között érkezett Zac bulijára, ráadásul a pasija nélkül. Oké, kicsit talán én is tapsikoltam emiatt. 

A következő áldozataink Rob Benedict és Richard Speight Jr. voltak, azaz Chuck és Gabriel a Supernaturalból, akik ahhoz képest, hogy szinte szó szerint végigüldöztük őket az utcán autogramot követelve, nagyon rendesek voltak, és még azt is megkérdeztük, szerintünk hová menjenek bulizni, és szivecskét is rajzoltak a füzetembe. Mi Miguellel nem mertünk velük képet készíteni, mert túlságosan annak a hatása alatt voltunk, hogy mennyire zaklató üzemmódba mentünk át hirtelen. 

És ez még csupán az este kezdete volt, innen csak rosszabbodtak a dolgok. Az este folyamán további áldozataink voltak: Joss Whedon, Matt Smith, Jenna Coleman, Seth Green (utóbbival kép is van, bár szerintem sosem fogom megkapni, mert Mystique-nek megváltozott a Tumblr-címe), és Stark-anyuka is, aki láttán akkora sokkot kaptam, hogy nem győztem hangoztatni neki, mennyire gyönyörűen néz ki, ő pedig cserébe megdicsérte a nevem (???). Az est legcsodálatosabb embere mindenképp Jenna Coleman volt, aki az őt folyton noszogató biztonsági őrök ellenére, odalépett hozzánk, váltott velünk pár kedves szót, és aláfirkantotta a lapjainkat, meg minden. A másik angyal pedig Keahu Kahuaniu volt (Danny a Teen Wolfból), aki félreállt velünk járdán, adott egy kissé részeges ölelést, és azt írta a füzetembe, hogy nagyon örül, amiért találkoztunk.

Mark Pellegrino, Lucifer a Supernaturalból, pedig azt az üzenetet hagyta nekem, hogy csókol.

Stephen Lunsford időközben már az Assassin's Creed bulin tombolt, de mi nem mertünk elmenni a Nerd HQ elől, mert valaki azt mondta, hogy Jared Padalecki és Misha Collins is a meghívottak listáján vannak.

Én hajnali egyre lettem annyira álmos, és fáztam annyira, hogy nem bírtam tovább az ácsorgást és sztárlesést. Miguel lelkére kötöttem, hogy bármi történik, azonnal, úgy értem AZONNAL értesítsen. Azt mondta, fog. Megfordult a fejemben, mikor visszaértem a hostelbe, hogy magamhoz veszek egy pulcsit, és visszamegyek, de addigra elkövettem a hibát, hogy lefeküdtem az ágyba, ami kegyetlen módon magához láncolt. Utoljára még csekkoltam Stephen Lunsford Instragramos ténykedését, még mindig a kalózhajón bulizott, és aztán kidőltem.

A következő emlékem az, hogy valaki rázza a vállam. Miguel hajolt felém, arcán óriási vigyorral, és mikor már kicsit magamhoz tértem, közölte velem, hogy Misha és Jared ugyan nem bukkantak fel, de találkozott az egész Teen Wolf-csapattal, és utána még a kezembe nyomta a telefonját is, ahol Stephen Lunsford mellett vigyorgott boldogan.

Ha nem lettem volna még mindig halálosan kómás, akkor megosztottam volna vele, hogy az AZONNALI értesítés fogalma, nem ezt jelenti. Az azonnal értesítés azt jelenti, hogy ő ír nekem, mikor a radaron felbukkan a Teen Wolf csapat, én pedig pizsamában, az öt perces gyalogutat egy perc alatt megtéve, már repülök is, hogy Stephen Lunsford karjaiba vessem magam. Miguel ezek után kegyetlenül még azt is megosztotta velem, hogy Dylan O'Brien a világ legjobb ölelését adta neki.

Feljegyzés magamnak a legközelebbi Comic-Conra: MINDIG VIGYÉL MAGADDAL PULCSIT, ÉS SOHA, DE SOHA DE SOHASEM NE HAGYJ OTT SEMMIT, MERT FÁRADT VAGY ÉS FÁZOL, ÉS HA EZT KÉT ÉV UTÁN SEM VAGY KÉPES FELFOGNI, HÁT SÖTÉTEBB VAGY MINT AZT HITTEM.

Még mindig nem hiszem el, hogy elszalasztottam Stephen Lunsfordot, aki miatt (meg persze Tom Hiddleston nevetéséért), egyáltalán jegyet vettem az idei Comic-Conra.

Bónuszként itt van még pár kép Hugh Dancyről, Miguel jóvoltából, a Hannibal panelről: